FC Barcelona – Shakhtar Donetsk: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.10.25.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 október 24.
2023. október 25. szerda, 18:45 Olímpic Lluís Companys
Barcelona
vs
Shakhtar Donetsk

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Megpróbáljuk a hónapunkat még egy kicsit megnyomni, és mivel a héten nagyszerű meccsek lesznek, erre meg is van minden esély. Azonban arra is, hogy rontsunk, sok a háromesélyes találkozó, és amúgy a Bajnokok Ligája eddig okozott kellemetlen meglepetéseket, furcsa meccseket, ami után az online sportfogadás kedvelői is meglepve húzták fel a szemöldöküket.

A hétvégén Xavi együttese, az FC Barcelona a legnagyobb riválisa ellen fog pályára lépni, így hát nem lenne meglepő, ha félgőzzel játszanának majd a Shakhtar Donetsk ellen. Egyelőre csoportjukban jól állnak, de elég egyetlen hiba ahhoz, hogy a továbbjutásuk veszélybe kerüljön.

Az ukránoknak jelenleg van nagyobb gondjuk, mint a BL, de kitartóan küzdenek azért, hogy bebizonyítsák, még mindig Európa legjobb csapatai közé tartoznak.

Meglepetés lenne a pontszerzés, igaz azonban az, hogy a mostani Barcában nagyon sok a sérült, ez pedig a vendégek malmára hajthatja a vizet.

A bet365 oldalán alig fizetnek a hazai sikerre (mondjuk máshol sem feltétlenül jobban), 1.20 most a Barca sikere, 7.50 a döntetlen, 12.00 a vendéggyőzelem.

Következzen az FC Barcelona – Shakhtar Donetsk találkozó!

FC Barcelona

Új nevet kell megtanulnia a katalánok drukkereinek? Egy meccs után ilyet azért nem lehet kijelenteni, főleg, hogy a La Masiáról kerültek már ki hatalmas tehetségnek tartott játékosok, akik aztán később közepes vagy még olyan pályafutást sem futottak be. Marc Guiu viszont érdekes srác lehet, tekintve, hogy a hétvégén 20 másodperc után szerzett (győztes) gólt az Athletic Bilbao elleni bajnoki meccsen.

A Barca így egy pontra megközelítette a csak ikszelő Real Madridot, a hétvégén pedig jöhet a rangadó a két spanyol gigász között.

Ez a bevezető azért volt, mert látható, hogy a Barcának a hétvégi meccs fontosabb. A Bajnokok Ligájában két győzelmük van, és a Shakhtart talán nem teljes erőbedobással is meg lehet verni otthon. A Barca az Antwerpennek ötöt vágott, utána pedig az FC Portot verte egy góllal.

Annak ellenére, hogy igazából nem otthon játszanak, a hazai mérlegük nagyon meggyőző, még csak pontot sem veszítettek sehol sem. Sem a bajnokságban, sem a BL-ben.

Ami miatt aggodalmaskodniuk kell, az a sok alapember, akik hiányozni fognak. Gavi eltiltott, Jules Koundé, Robert Lewandowski, Sergi Roberto, Frenkie de Jong, Raphinha és Pedri is sérültek, így a kezdőcsapatban több fiatalnak kell helyet biztosítani. Biztosan kezdeni fog Lamine Yamal, a középpályán pedig Fermín López kaphat lehetőséget.

A várható kezdőcsapat:

Ter Stegen – J. Cancelo, Araujo, Christensen, Baldé – Gündogan, Romeu, López – Yamal, F. Torres, J. Félix

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2011.04.12.Bajnokok Ligája
shakhtar donetsk
0:1
barcelona
Bajnokok Ligája
2011.04.06.Bajnokok Ligája
barcelona
5:1
shakhtar donetsk
Bajnokok Ligája
2009.08.28.Szuperkupa
barcelona
1:0
shakhtar donetsk
Szuperkupa
2008.12.09.Bajnokok Ligája
barcelona
2:3
shakhtar donetsk
Bajnokok Ligája
2008.10.01.Bajnokok Ligája
shakhtar donetsk
1:2
barcelona
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Shakhtar Donetsk

A Royal Antwerp legyőzésével megszületett az első sikere a BL-ben a Shakhtarnak, és egy pillanatig sem állítom, hogy nincs esélyük a továbbjutásra. A belga csapat elleni találkozó izgalmasan alakult, 3-2-re győztek a vendégek, méghozzá úgy, hogy az Antwerp már 2-0-ra vezetett. A második félidőben Danylo Sikan vezérletével sikerült a fordítás, a támadó két gólt szerzett, mellette pedig Yaroslav Rakitsky vette be Butez hálóját.

A Shakhtar a Porto elleni mérkőzést elveszítette, így most a tabella harmadik helyén áll.

Ami a hazai bajnokságot illeti, ott nincs gond, 6-3-1-gyel a tabella harmadik helyén, de előttük a túlteljesítő Zitomir – Krivbas duó áll, akiket előbb vagy utóbb meg fognak előzni.

A hétvégén az LNZ Cherkasy ellen 3-0-ra nyertek, Sikan ezúttal is betalált, mellette pedig Kevin Kelsy kétszer örülhetett.

A gárda idegenben idén még nem bukott el tétmérkőzést, hat meccsen négy győzelmük és két döntetlenük van.

Sérültje – úgy néz ki – nincs az ukrán együttesnek.

A várható kezdőcsapat:

Riznyk – Konoplya, Bondar, Rakitsky, Topalov – Stepanenko – Zubkov, Bondarenko, Kryskiv, Newerton – Sikan

Tippelde

Bár mostanában az ukrán csapatnak jól megy, a Barca túl nagy falatnak tűnik. Az, hogy pontot szerezzenek, nincs benne a pakliban, még ilyen tartalékos kerettel is egy magabiztosabb hazai győzelem várható. De nem mondjuk, hogy a Shakhtar nem fogja felvenni a kesztyűt.

Tippjeink a következők:

1.: FC Barcelona győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt

Kétgólos vezetésnél a LibraBet meg sem várja a lefújást, azonnal jóváírja a fogadást!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső