Shakhtar Donetsk – FC Barcelona: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.11.07.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 november 06.
2023. november 07. kedd, 18:45 NSC Olimpiyskiy
Shakhtar Donetsk
vs
Barcelona

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Ahogy az előző tippnél említettem, minden egyes mérkőzésről szó lesz, még azokról is, amik első látásra sportfogadás tekintetében simának tűnnek. Ilyen a Shakhtar Donetsk – FC Barcelona is.

Az ukránok egyelőre úgy néz ki, hogy az Európa-ligában folytatják, hacsak valami nem változik meg gyökeresen, míg a katalánok az élen, háromból hármat nyertek, fél lábbal már a legjobb tizenhat között vannak. Ám innen még el lehet rontani, és Xaviéknak össze kell szedniük magukat.

A Barca „Clasico-másnapossága” miatt eléggé küszködött a hétvégén, de azért nyert. Na most a kérdés, hogy ez a másnaposság meddig tart? Magam tapasztalata szerint az én koromban már minimum három napig, de a fociban nem tudom, hogy működik a másnaposság, Xavi nyilatkozata előtt azt sem tudtam, hogy van ilyen.

A Shakhtar semleges pályán fogadja majd Lewáékat, ami nyilvánvalóan kisebb hátrányt jelent nekik. Bár lassan már megszokják, és általában van mindig egy mag, akik szurkolnak nekik.

Nézzük a szorzókat: Az Unibet oldalán 11.00 a hazai siker, 6.40 a döntetlen, 1.29 a vendéggyőzelem.

Shakhtar Donetsk

Rangadót nyert a hétvégén a Shakhtar Donetsk csapata, az ukrán fővárosban játszották a Dinamo Kijev elleni mérkőzést, és a volt ferencvárosi, Oleksandr Zubkov találata döntött a vendégek javára.

Az ukrán bajnokság továbbra is olyan arcát mutatja, amilyet régóta nem láttunk. A Dinamo Kijev csak a középmezőnyben, a Shakhtar csak a harmadik helyen, de azt azért tegyük hozzá, hogy az előttük levő csapatok csak egy, illetve két pontra vannak, a Shakhtarnak pedig van egy még nem kejátszott mérkőzése.

BL csoportjukban a harmadik helyet foglalják el, kikaptak a Portotól és a Barcától is, legyőzték az Antwerpen együttesét. Ott nagy mentális feltámadást hajtottak végre, hiszen a belgák már két góllal is vezettek, a végén mégis a vendégek nyertek 3-2-re.

Sérültről nem igazán tudok, egy eltiltott viszont lesz, Yukhym Konoplya, akinek összejöttek a sárgái, emiatt kihagyni kényszerül a mérkőzést. A helyén majd Gocholeishvili fog játszani.

A várható kezdőcsapat:

Riznyk – Gocholeishvili, Rakitskyi, Matvienko, Azarovi – Nazaryna, Stepanenko – Zubkov, Sudakov, Kryskiv – Sikan

Egymás elleni meccsek

A két együttes a múltban többször találkozott már, mi most csak a legutóbbi mérkőzést emelnénk ki. A Barca szintén nem hazai környezetben fogadta a Donetsket a Camp Nou átépítése miatt. Lehetett volna ez egy sima meccs is, hiszen Ferrán Torres és Fermín López góljaival már az első félidőben kettővel elhúztak, de a vendégek nem adták fel, és Georhiy Sudakov góljával szépítettek. Az egyenlítés azonban nem jött össze, és igazából nem is érdemelték volna meg. Pontosabban a Barca nem érdemelte volna meg, hogy ne nyerjen…

Előző 5 meccs eredménye
2023.10.25.Bajnokok Ligája
barcelona
2:1
shakhtar donetsk
Bajnokok Ligája
2011.04.12.Bajnokok Ligája
shakhtar donetsk
0:1
barcelona
Bajnokok Ligája
2011.04.06.Bajnokok Ligája
barcelona
5:1
shakhtar donetsk
Bajnokok Ligája
2009.08.28.UEFA Szuperkupa
barcelona
1:0
shakhtar donetsk
UEFA Szuperkupa
2008.12.09.Bajnokok Ligája
barcelona
2:3
shakhtar donetsk
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

FC Barcelona

Másnaposság ide vagy oda, azért a Barca a hétvégén hozott egy fontos győzelmet, ami annak fényében még fontosabb, hogy a Real Madrid tegnap este csak döntetlent tudott játszani a Rayo Vallecano ellen. Küszködött a Barca is, végül aztán a védője, Ronald Araujo mentette meg őket, aki a 92. percben talált a baszkok hálójába.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, a csapat eddig hozta, amit hozni kell, most végre ott lesznek a nyolcaddöntőben, hacsak nem szúrnak el valamit nagyon a maradék három fordulóban.

Az Antwerpent 5-0-ra verték, aztán a Porto ellen sikerült nyerniük 1-0-ra, végül pedig jött az ukránok elleni 2-1.

A sérültek már teljesen rendben vannak, felépült Pedri, Koundé, Lewandowski és Raphinha is, közel a visszatéréshez Frenkie de Jong, aki viszont biztos nem játszhat, az Sergi Roberto.

A várható kezdőcsapat:

Ter Stegen – J. Cancelo, Araujo, Koundé, Baldé – Gündogan, Romeu, Gavi – Yamal, Lewandowski, J. Félix

Tippelde

Az eredmények nagyjából jönnek, de a Barca azért a csúcsfutballtól messze áll. Megfogta őket a Real Madrid elleni vereség, ez nem is vitás, a BL-ben azonban ezt el kell majd felejteniük. Nem kétséges, menni fog, de az ukránok ellen szenvedős is lehet a dolog…

Tippjeink a következők:

1.: FC Barcelona győzelem

2.: Két és fél gól alatti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem

Versenyezz más Ivibet játékosokkal és szerezz ingyenes fogadásokat! Több mint 2.400.000 Ft összdíjazás!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső