Atalanta – Manchester United: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes
A legjobb fogadóirodák szerintünk:
A legjobb fogadóirodák szerintünk:
Ez az a csoport, ahol bármi megtörténhet még, egyik csapat sem húzott el annyira, hogy a többinek ne legyen esélye utolérni. Igazából matematikailag ez még értelemszerűen egyik csoportnál sem történt meg, azonban a mutatott játék néhány helyen arra enged következtetni, hogy bátrabban kijelenthessük, melyik csapatnak van még esélye, és melyiknek nincs.
Két héttel ezelőtt az Atalanta és a Manchester United egy remek meccset hozott össze az Old Traffordon. Akkor 2-1-es vezetésről buktak végül az olaszok, emiatt pedig csak a tabella harmadik helyét foglalják el. Pedig egy siker az Álmok Színházában belépő lett volna az egyenes kieséses szakaszba.
Így most a visszavágón kell valamit villantaniuk, és a Manchester United – habár a hétvégén nyert a Tottenham ellen a White Hart Lane-en – nincs abban a formában, hogy azt mondhatnánk, nincs esélye a bergamóiaknak.
Ole Gunnar Solskjaer vékony jégen táncol, a futballvilág krémje meg van döbbenve, hogy a norvég még mindig a kispadon ülhet azután, hogy a Liverpool saját közönségük előtt alázta meg őket. Mert az a 0-5 bizony alázás volt.
Solskjaer egy hárommeccses tervet eszelt ki annak érdekében, hogy kimásszanak a gödörből, az első lépést megtették Londonban. Kedden jön a második. Az Atalanta – Manchester United mérkőzéssel folytatjuk a napot.
Mi történt korábban?
Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!
Manchester United – Atalanta: 3-23
G.: Rashford, Maguire, C. Ronaldo ill. Pasalic, Demiral
Utólag mindig könnyű okoskodni, de mi megmondtuk. Megmondtuk, hogy a meccsen legalább két és fél gól fog születni, illetve azt is, hogy ebbe mindkét csapat beleteszi a magáét. Nagyon hamar megnyugodhattunk, a második félidő kezdését követően nem sokkal már nyugodtan szemlélődhettünk, tudván, hogy a csapatok megtették, amit szerettünk volna látni tőlük…
A kezdők:
Manchester United:
De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – McTominay, Fred – Greenwood, B. Fernándes, Rashford – C. Ronaldo
Atalanta:
Musso – de Roon, Demiral, Palomino – Zappacosta, Koopmeiners, Freuler, Maehle – Pasalic – Ilicic, Muriel
Rózsaszínnek nem volt nevezhető a Manchester United – és Ole Gunnar Solskjaer – helyzete, de azért bőven jobb volt, mint amilyen most. Bár a kezdés után fél órával már kettővel ment az Atalanta, szóval meggondolandó, hogy ez a fenti mondat így, ebben a formában jó-e. A 15. percben Davide Zappacosta rohant el a jobbszélen, középre passzolt, ahol az idén nem túl sok lehetőséget kapó Mario Pasalic érkezett, laposan belsőzött de Gea kapujába.
Újabb tizenöt perc elteltével az előnyük kettőre duzzadt, most Teun Koopmeiners szögletét váltotta gólra Merih Demiral, aki aztán a gólöröme közben meghúzódott, le is kellett cserélni, a helyére a nyáron a Veronától vásárolt Matteo Lovato érkezett.
A Manchester United is eljutott helyzetekig, még 1-0-nál Fred hibázott, majd a brazil újfent lőhetett – ezúttal mellé. Végül Marcus Rashford szépíthetett volna, ám lövése/emelése a kapufa tetejét érintve elhagyta a pályát.
Jött is a félidei füttykoncert, de Solskjaer mesternek sikerült lelket vernie fiaiba, a szünetről egy sokkal jobban játszó Manchester jött ki. Az 53. percben egy labdavesztés után Bruno Fernándes indította Marcus Rashfordot, aki jobb belsővel gurított a kapu bal alsó sarkába, Juan Musso spárgázott, de túlságosan is a rövid oldalt fogta, így lábbal sem érhette el az angol támadó lövését.
Öt perccel később közel jártak az egyenlítéshez a hazaiak, Scott McTominay kapufája után már az olaszok is kezdhettek aggódni. Cristiano Ronaldo és Juan Musso az egész mérkőzés alatt különmeccset vívtak, amit rendre az argentin nyert meg, kétszer is védeni tudott az ötszörös Aranylabdással szemben.
Az Atalantának esélye nyílt lezárni a mérkőzést, hiszen Duván Zapata egy az egyben állt David de Geával szemben, a kapus védte a kolumbiai ziccerét, majd Davide Zappacosta ismétlését is. Ez volt a kulcs, ha ez bement volna, akkor minden bizonnyal az Atalanta három ponttal távozik az Old Traffordról.
De nem így történt, és végül szomorúan battyogtak le a zöld gyepről. Az utolsó tíz percet megnyomták a vörös ördögök, Harry Maguire egy védelmi hiba után egyenlíteni tudott, öt perccel később pedig Cristiano Ronaldo harmadszor már megverte Juan Mussot, az állás már 3-2 volt a hazaiaknak. Annyi is maradt, az Atalanta lényegében magát verte meg, többször is lezárhatták volna a meccset.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
A hétvégi bajnokijuk
A Manchesternél csodák csodájára Solskjaer maradt a menedzser, bár erről már fentebb esett szó. A három mérkőzésből álló haditerv első lépését sikerrel abszolválták, a Tottenham otthonában sikerült 3-0-ra nyerni Cristiano Ronaldo, Edinson Cavani és Marcus Rashford góljaival.
Ezzel a Premier League tabellájának ötödik helyét foglalják el, lemaradásuk nyolc pont az éllovas Chelsea-vel szemben. Mivel a MU a nyáron eléggé bevásárolt a szurkolók reménykedtek abban, hogy idén Ronaldoék harcban lesznek a bajnoki címért. Lehet, hogy ez a későbbiekben így lesz, de egyelőre nem igazán látom, hogy a Chelsea – Liverpool – Manchester City hármassal fel tudnák venni a versenyt.
A mérkőzésről egyébként mi is adtunk tippet. Mint említettem, fontosnak tartjuk azt is, hogy ne csak a sikerekről számoljunk be, mert azzal átvernénk titeket. Az meg egyáltalán nem cél. Szóval, álljon itt az utókornak, hogy hazai győzelmet reméltünk, valamint azt, hogy mindkét csapat betalál. A Tottenham gyenge játékára nem számítottunk, a 90 perc alatt a kaput sem tudták eltalálni.
Tippeltünk az Atalanta – Lazio meccsre is, de ott egy kicsit könnyebb dolgunk volt. Lehetett számítani arra, hogy a még mindig hiányos hazai védelem legalább egy gólt kapni fog, miközben a támadók sem maradnak adósak a jó teljesítménnyel. A végeredmény 2-2 lett, ami nekünk tökéletes eredmény volt, Gasperiniéknek nem annyira.
Az Atalanta mindig egy titkos (vagy nem is annyira titkos) favoritja a Serie A-nak, most viszont a Napoli, az AC Milan nagyon elhúzott, a címvédő Internek is jókora lemaradása van. És az ilyen bukták miatt az Atalanta is távolodik, nem hiszem, hogy idén odaérnek a dobogóra. Bár még sok van hátra.
Az egy pontnak is örülhetnek amúgy a kék-feketék, mert Marten de Roon a 94. percben mentette döntetlenre az állást, előtte Duván Zapata talált be.
A bergamóiak az ötödik pozíciót foglalják el, már 11 pont a hátrányuk az éllovasokkal szemben.
Összefoglalás
A norvég mesternek nincsenek komoly gondjai a hiányzókkal, Raphael Varane felépült – és vissza is tért a Tottenham elleni siker alkalmával -, egyedül Anthony Martial felépülése nem biztos. Nem gondolnánk, hogy a mester kockáztat, amennyiben a francia nincs százszázalékos állapotban, úgy nem fog játszani.
Nagyobb a probléma a hazaiaknál, főleg a védelemben. Berat Djimsiti és Rafael Tolói estek ki onnan, így ismét számíthatunk a Demiral – Lovato – de Roon hármasra.
Hiányzik Robin Gosens és Hans Hateboer is a szélekről, illetve Matteo Pessina.
A kezdőben így Joakim Maehle és Davide Zappacosta játéka szinte biztosra vehető, elől pedig számtalan lehetősége van Gian Piero Gasperininek, mi egy Ilicic – Pasalic/Malinovsky – Zapata hármast tartunk reálisnak.
Az olaszok ebben az idényben többször eljátszották már, hogy előnyüket nem tudták megtartani, bár a hétvégén pont nagy lelki erőről tettek tanúbizonyságot.
A csoport állása alapján valóban megtörténhet itt még bármi, iksz esetén a Villarreal az élre állhat, egy manchesteri győzelem a Ronaldoék szinte biztos továbbjutását eredményezheti, de az Atalantának is van esélye. Sőt tovább is van: Létezik olyan forgatókönyv, miszerint a forduló után az Atalanta és a Young Boys áll majd továbbjutásra.
Az elmúlt három meccsén az Atalanta bukdácsolt, a MU pedig most meg akarja mutatni a világnak, hogy jobbak ők, mint amit láttunk a Pool ellen. Véleményünk szerint reális lehet, hogy elviszik a Gewissből a három pontot, de ez egy kissé veszélyes tipp volna. Maradunk a biztosabbnál, szerintünk – ismerve a két csapatot, valamint látva az előző meccsüket – az over 2,5 egy olyan tipp, amivel nem lőhetünk mellé.