Glasgow Rangers – Ajax: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 31.
2022. november 01. kedd, 21:00 Ibrox Stadium
Rangers
vs
Ajax

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Két csalódott együttes mérkőzése következik. Csalódottak, az Ajax biztosan tovább akart jutni, a Rangers pedig legalább pontot, pontokat szerezni, pariban lenni a többiekkel. Egyikük sem érte el a célját, hiszen a Rangers öt vereséggel utolsó, az Ajax egy győzelemmel a harmadik.

Ez a helyzet még változhat. A két együttes előző mérkőzésén az Ajax 4-0-ra győzött. Ha 5-0-ra megverik most Blindéket, ők jutnak tovább. Igen, én is tudom, hogy ez totálisan irreális. A Rangers nem igazán rúgott gólt, komoly problémák vannak az együttesnél, az edző nem is biztos, hogy kitart a szezon végéig.

Az Ajax odaérhet tehát az EL-be, nagyon jó esélyük van, és nem hiszem, hogy majd a véletlenre akarják bízni a dolgot, így a hollandok a lehető legjobb csapatukkal fognak nekivágni a kirándulásnak.

Bizonyára a Rangers szeretne valamit jóvátenni a szurkolóknak, ezért ők is hajtani fognak. A harmadik hely ugyan eléggé nagy szám lenne, de egy szűk győzelem akár még össze is jöhet. Amennyiben nem hibáznak, és minden ziccerüket belövik. Lehet, még az sem lesz elég…

A fogadóirodák szerint nincs esélye Giovanni van Bronckhorst együttesének. 4-szeres szorzón fut a hazai győzelem, 2-szeres a vendégeké, miközben a döntetlen is annyi, mint a skótok győzelme. Tehát egyértelműen azt gondolják az irodák, hogy Alfred Schreuder csapata lesz a jobb.

Jöjjön a Glasgow Rangers – Ajax találkozó!

Az előző fordulóban történt

Idézzük fel tegnapi összefoglalónkból, mi történt az ötödik körben!

Az olaszok eddig százszázalékosak voltak, és ez a Rangers elleni meccs után is megmaradt, dacára, hogy a hazaiak tartalékosabb összeállításban léptek pályára. Az alapcsapat tagjai közül Osimhen, Olivera, Kvaratskhelia és Zambo Anguissa is csak a padon ült, Rrahmani még ott sem.

De így is simán sikerült megverni a Rangerst, amely tele van sérültekkel, de nem ez az egyetlen gond a skótoknál.

Mi azt mondtuk, hogy nyerni fognak Spallettiék, emellett pedig megússzák kapott gól nélkül. Mindkét tipp jött.

A Napoli egyik nagy erénye, hogy a csapat valóban csapat, megosztják a feladatokat, így a gólszerzést is. Néha Raspadori viszi győzelemre a fiúkat, van, hogy Osimhen, Kvaratskheliának is sokat köszönhetnek, Zielinski szintén nagyot megy idén… És van, hogy Giovanni Simeone bizonyul hősnek. Mint ezúttal.

Már a 11. percben betalált az argentin, Di Lorenzo kiugratását vette át, majd McGregor mellett a jobb alsóba lőtt. Védők sehol, nem csoda, hogy a Rangers már 17. gólját kapta…

Simeone nem állt le, öt perccel később jött az újabb találat. Ezúttal Mario Ruitól kapta a gólpasszt, a balbekk beadását védői szorításában is be tudta fejelni Diego Simeone fia.

Még egy helyzete volt a hazaiaknak az első félidő alatt, Tanguy Ndombélé hatalmas kapufát rúgott a 22. percben.

A második félidőt is jól kezdték a hazaiak, Giovanni Simeone rúghatta volna meg a harmadik gólját, vagy akár passzolhatott is volna a jobb helyzetben levő Raspadorinak, de nem tette, és a gól is elmaradt.

A 66. percben láthattunk egy Rangers-helyzetet is, egy élesen belőtt labdára Alfredo Morelos érkezett, azonban a kolumbiai csatár szimplán lyukat rúgott. Antonio Mirko Colak érkezésének nagy vesztese a csatár, aki távozna is már a télen, nem kap elég játéklehetőséget, és azokon sem szerepel jól.

A Napoli a hajrában még egy tőrt döfött a skót szurkolókba, a 80. percben Leo Östigard fejelt a kapuba. A Napoli még mindig hibátlan, a Rangers tökutolsó, az utolsó meccs eredményétől függetlenül biztosan nem juthatnak tovább, és az EL-hez is irreális győzelemre volna szükség.

A meccs elején nem nekik állt a zászló, hanem a hazaiaknak. Másfél perc után szerezhették volna meg a vezetést Alfred Schreuder tanítványai, ügyesen passzolták ki Tadicék a vendégek védelmét, majd Steven Berghuis rázta le magáról a teljes liverpooli védelmet, mielőtt lőtt… A baloldali kapufát találta el.

Nem hozott sok helyzetet az első félidő, az Ajaxnak volt még egy hatalmas ziccere, amit Alisson nem is tudott volna hárítani, ám Trent Alexander-Arnold beledobta magát Dusan Tadic bombájába, és a combjáról kipattant a labda.

A kihagyott ziccerek a futballban általában büntetéssel járnak, ez most is így történt. A 42. percben Mohamed Szalah pimasz módon verte át a kapujából kifutó Remko Pasveert, miután Jordan Henderson gyönyörűen tálalt elé.

Még az első félidőben növelhették volna az előnyüket az angol csapat tagjai, gyönyörű támadást vezettek, Elliott Firminohoz passzolt, Firmino meg Núnezhez, aki azonban az üres kapu helyett a kapufát találta el. 85 millióba került a támadó, és eddig sok örömöt nem okozott a szurkolóknak. Most is csak inkább idegességet…

De az uruguayi rögtön a szünet után tudott javítani, a 49. percben Andy Robertson szögletét fejelte a kapuba. A gólt követte egy újabb gól, három perccel később Harvey Elliott rúgott hatalmas gólt Pasveernek.

A maradék negyven percben a csapatok nem tudták átejteni egymást, maradt a 0-3.

Glasgow Rangers

Ez a BL-idény már elúszott, még csak szépségtapaszt sem lehet rá tenni. Vagyis lehet, de arra talán még a Rangers legvadabb szurkolói sem számítanak, hogy az Ajaxot legyőzik öt góllal… Nem marad más hátra, mint szépen búcsúzni, hazai közönség előtt legalább egy győzelmet vagy egy pontot szerezni.

A Rangersnél nem csitulnak a dolgok, sokan még mindig van Bronckhorst távozását akarják, de a holland magától nem megy, a vezetőség meg nem küldi.

A hétvégén legalább sikerült győzinük, az Aberdeen ellen 4-1-et játszottak, James Tavernier mellett Antonio Mirko Colak, John Lundstram és Alfredo Morelos talált a hálóba. Mostantól lehet majd a Premiership küzdelmeire figyelni, négypontos hátrányuk van a Celtic csapatával szemben.

A mester számára további problémát jelent, hogy a keret egy része sérült. Vannak azok, akik most már jó ideje kiestek, mint Filip Helander, Ianis Hagi és Noah Ofoborh, hozzájuk csatlakozott Tom Lawrence, John Souttar, Connor Goldson, Glen Kamara, és eltiltás miatt nem játszhat John Lundstram is.

A középpálya tehát finoman szólva is foghíjas, Davis és Sands játékára van esély, valamint Jack léphet pályára még, ha felépült… Azonban az elmúlt hetekben ő sem játszott.

A várható kezdőcsapat:

McGregor – Tavernier, King, Davies, Barisic – Davis, Sands – Arfield, Tillman, Kent – Colak

Egymás elleni meccsek:

Frissebb meccse a két csapatnak egyetlen van csak, a régebbiekre nem fogunk kitérni, hiszen utoljára 1996-ban mérkőztek meg. Az Ajax egyébként nagy sorozatban van a Rangersszel szemben, folyamatosan nyernek ellenük, eddig mind az öt alkalommal legyőzték a skótokat.

Az első fordulós meccsük is tükörsima volt, már akkor láthattuk, hogy ez a Rangers nem lesz elég a Bajnokok Ligájához, 4-0-ra nyertek a hazaiak.

Előző meccs eredménye
2022.09.07.Bajnokok Ligája
ajax
4:0
glasgow rangers
Bajnokok Ligája
2007.07.24.Barátságos Mérkőzés
glasgow rangers
1:1
ajax
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Ajax

Volt ideje pihenni az Ajaxnak, nem volt mérkőzésük a hétvégén. Nem is gond, van mit átgondolnia Alfred Schreudernek. Az Ajax tavaly óta sokat gyengült, és bár óriási bevételre tettek szert, az utánpótlásról most nem gondoskodtak. Antony és Haller hiánya meglátszik, de a védelemben Martínez is jól jött volna a BL-ben.

Az Ajaxnak csak a harmadik helyre van esélye, nagyon ciki lenne, ha az sem lenne meg, mert az azt jelentené, hogy megalázó vereséget szenvedtek az Ibroxban.

Még egyszer mondom, erre nagy esély nincs, főleg, hogy egyre több kulcsember vethető be ismét. Kenneth Taylor a Pool ellen már játszott csereként, ott van Rensch is, valamint Mohammed Kudus is tudja vállalni a játékot.

Az Ajax idegenbeli teljesítményére nem lehet büszke, ötből hármat elveszítettek (Napoli, AZ Alkmaar, Liverpool), ez jelenthet némi esélyt a hazaiaknak.

Mint mondtam, több kulcsember is felépült, így már csak Ahmetcan Kaplan és Mohamed Ihattaren nem áll rendelkezésre. A Pool elleni kezdőhöz képest több változást várok, Brian Brobbey-t én kispadra tenném, ahogy Davy Klaassent is.

A várható kezdőcsapat:

Pasveer – Rensch, Timber, Bassey, Blind – Berghuis, Álvarez, Taylor – Tadic, Kudus, Bergwijn

Tippelde

Inkább várok gyenge minőségű meccset kedden, mint szórakoztató, gólzáporos találkozót. Persze, lehet, hogy tévedek, de az Ajax motivációja nem akkora, és gondolom a Rangers sem fog igazán hajtani, tekintve, hogy az esélyük a holland csapat megelőzésére kevesebb, mint fél százalék.

Azért becsülettel teszik majd a dolgukat, ami véleményem szerint egy két és fél gól alatti mérkőzéshez lesz elég.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső