Sturm Graz – Club Brugge: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2024.10.02.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 október 01.
28 Black Arena (Klagenfurt am Wörthersee) 02 október - 21:00
Sturm Graz
VS
Club Brugge

Zárásként egy visszafogott mérkőzéssel készültünk. Nem hiszem, hogy bárki a Sturm Graz – Club Brugge után érdeklődne a leginkább, pedig sportfogadás tekintetében lehet benne jó lehetőségeket találni. Ami pedig a focit illeti… néha az ilyen „kis” meccsek hozzák a legjobb futballt.

A Sturm első meccsén kikapott, ahogy kikapott belga ellenfelük is. Vállalható vereség volt valójában mindkettő, még úgy is, hogy a Brugge 3-0-t játszott.

Most egymás ellen javíthatnak, és ha akarnak valamit (reálisan nézve a 17-24. hely valamelyikét szerezhetik meg maximum), akkor az ilyen mérkőzéseket meg kell nyerniük.

A bukmékerek szerint a döntetlen elég valószínű eredménynek tűnik, nincs túl sok különbség a hazai és vendégcsapat szorzói között.

Sturm Graz

Szűk vereséggel indított a Sturm Graz csapata a BL-ben. Legyünk őszinték, az, hogy itt vannak, már önmagában meglepetés. Nem sokszor sikerült megelőzniük a Salzburgot Ausztriában, a selejtező során viszont általában elbuktak. A főtáblán több mint húsz éve nem jártak.

Szóval így kell nézni őket, és szerintem máshogy nem is érdemes. A csapat a Brest ellen lépett pályára, és szűk, 2-1-es vereséget szenvedett, de igazából szorosabbnak hangzik az eredmény, mint amilyen szoros volt maga a meccs. Nem volt veszélyes a vendégcsapat a hazaira, az xG-jük 0,15 volt, góljukat is Edimilson Fernandes szerezte, aki a Brest futballistájaként vétett öngólt.

Lehet, hogy ez még túl nagy kabát a Sturmnak… Talán a második meccs jobban sikerül…

Közben arra is figyelni kell, ne engedjék visszaülni a trónra a Salzburgot otthon. Még csak az alapszakasznál járunk, de a Sturm Graz egyelőre vezet. Nem árt azonban megjegyezni, úgy két pont az előnyük a nagy riválissal szemben, hogy azok két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A hétvégén sikerült a BW Linz otthonában nyerni, góljaikat Mika Biereth és Otar Kiteishvili szerezték.

Az első körben Dimitri Lavalée piros lapot szedett össze, így eltiltott lesz, Gregory Wüthrich már az első félidőben megsérült, emiatt kimarad, valamint sérült Alexandar Borkovic is.

A várható kezdőcsapat:

Scherpen – Johnston, Aiwu, Geyrhofer, Gazibegovic – Horvat, Gorenc-Stankovic, Yalcouyé – Kiteishvili, Yardimci, Biereth

Egymás elleni meccsek

A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Club Brugge

Látszólag sokkal simábban kapott ki Nicky Hayen csapata a Bajnokok Ligája első körében. Győzelemre talán nem számított tőlük senki, de arra igen, hogy felvegyék a kesztyűt a Dortmunddal. Jelentem, ez sikerült is. A 0-3-as eredmény egyáltalán nem tükrözi a játék képét, a Brugge ugyanis állta a sarat majdnem az egész mérkőzésen. Az utolsó negyedórában dőltek ki, az első bekapott gól után teljesen hitehagyottá váltak, és a németek még kettőt berámoltak nekik.

Egyébként ez nem csak védekezést jelent, 18 kapura lövése volt a hazaiaknak, nem az egy pontot szerették volna megőrizni.

Mindenesetre a vereség megfogta őket, azóta a Gent elleni bajnokit 4-2-re bukták el, a hétvégén pedig a Charleroi otthonában maradt el a kötelező győzelem. Az 1-1-es mérkőzésen Hans Vanaken a 91. percben mentett pontot. Hadd jegyezzem meg, Onyedika az 55. percben korábban ment zuhizni.

Látható, hogy a belgáknál sincs minden rendben, ami hamar edzőváltást hozhat el. Mindenképp szükség lenne arra, hogy a BL-ben versenyképesek tudjanak maradni, van annyira jó a keret, hogy legalább az EL-be odaérjenek. Ahhoz az ilyen ellenfeleket, az ilyen meccseket illene hozni.

Sérült igazából nincs Björn Meijer az egyetlen, akinek szereplése kérdőjeles.

A várható kezdőcsapat:

Mignolet – Seys, Ordonez, Mechele, Cuyper – Vetlesen, Onyedika – Olsen, Vanaken, Tzolis, Nilsson

Tippelde

Közel azonos erejű csapatok mérkőznek meg, egyetlen apróság is döntő lehet ezen a mérkőzésen. Erősebbnek a vendégeket tartjuk, a játékoskeretük tapasztaltabbak, ami most döntő lehet.

Fő tippek:

1.: Döntetlen vagy Club Brugge győzelem

2.: Két és fél gól alatti eredmény

Játssz, tippelj és nyerj: A Boomerang játékán 5.200.000 Ft a fődíj

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső