A magyar bajnokság téli igazolásai – I. rész

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 29.

Javában zajlik a téli átigazolási időszak, a csapatokban február 14-ig van ideje még igazolni. Bele is vetették magukat az igazolásokba az együttesek, nincs olyan NB1-es gárda, akiről infó hiányában most nem tudnánk írni pár sort.

Lássuk, kik jöttek, honnan, valamint nézzük meg a távozók listáját!

Ferencváros

Haladjunk a bajnoki tabella sorrendjében, és kezdjük a Fradival. Szerhij Rebrov csapatához három ember érkezett, míg ketten másra cserélték a zöld-fehér mezt. Kezdjük a távozókkal!

Varga Roland, aki már évek óta játszott a címvédőnél most csapatot váltott, de várost nem. Maradt Budapesten és az MTK-hoz igazolt, első bajnokiján gólt is szerzett a Budafok ellen. Érdekesség, hogy a másik távozó, Csonka András épp a Budafoknál folytatja (kölcsönben), és ő is betalált azon a bizonyos MTK elleni találkozón.

Egy ember távozott az MTK-hoz, kettő pedig onnan érkezett: Gera Dániel a Sándor Károly Akadémia neveltje csatlakozott, eddig kétszer csereként lépett pályára, Budafokon azonban végig a kispadon ült. Az MTK-ban 103 meccsen lépett pályára, ezeken 21-szer talált a hálóba. A másik érkező Katona Máté, akit súlyos sérülése ellenére is leigazolták, látnak benne fantáziát, és már ősszel is az újonc vezéralakja lehetett volna, ha nincs az a fránya sérülés.

Jobbhátvéd poszton is erősített a bajnokcsapat, a korábbi selejtezős ellenfél, a Molde amerikai bekkjét nézték ki maguknak. Ő nem más, mint Henry Wingo, aki talán a legnagyobb név a mostani igazolások közül, nem csak a Fradi, de az egész NB1-es mezőny tekintetében. A norvég bajnokságban is alapember volt, a Fradi ellen is játszott, vele nagyot szakítottak a zöld-fehérek.

MOL Fehérvár FC

Úgy hiszem, a Vidinél még messze nincs vége az átigazolásoknak, van pár játékos, akit kinéztek maguknak, kérdés, hogy reális lehet-e a megszerzésük. Pletykákkal most ne foglalkozzunk, inkább nézzük a tényleges érkezőket és távozókat.

Rövid lista lesz, ketten jöttek, ketten mentek. Dárdai Pál legidősebb fia, Dárdai Palkó az egyik érkező, akinek már van Bundesliga tapasztalata, azonban Labbadia nem számított rá. Hollandiából és Magyarországról érdeklődtek iránta, ő végül utóbbit választotta.

Tordai Árpádot nem végleg, csak kölcsönben szerezték meg, ő a Viitorul védője. Nem volt meghatározó tagja a román csapatnak, ebben a szezonban mindössze két meccsen léphetett pályára, Vidihez igazolása óta egyelőre csak a kispadot koptatja, egyszer sem állította a csapatába őt Márton Gábor.

Futács Márkó és Boban Nikolov hagyták el az együttest, előbbi maradt az NB1-ben – a Zete igazolta le -, míg Nikolov a tavaly még Serie A-ban szereplő Leccéhez igazolt. Mindketten bemutatkoztak már új csapatukban, Futácsnak egy félidő jutott a Honvéd ellen, míg az észak-macedón 53 percig volt pályán az Empoli elleni bajnokin.

Pár fiatalját kölcsönadta a MOL Fehérvár FC: A tavaszt Pakson tölti Tamás Olivér, Géresi Krisztián Felcsúton, a Puskás Akadémiában fog játszani, míg Zeke Márió Budafokra ment.

Kisvárda

Meglepetés, hogy a Kisvárda a harmadik helyen áll a bajnokságban, jól megy nekik a játék, ennek ellenére öt játékos csatlakozott hozzájuk a tél folyamán. Leginkább a védelmet kívánták megerősíteni a sérülések miatt, három védő is érkezett: Matheus Leoni a szélen bevethető, Lazar Csirkovics és Herdi Prenga pedig középen. A középpályán a bolgár válogatott Janisz Karabeljov új ember, valamint kölcsönvették a Nyíregyháza játékosát, Ötvös Bencét.

Családi okok miatt Sztavrosz Cukalasz két év után Ciprusra igazolt, Tonci Kukoc a kevés játéklehetőség miatt felbontotta a szerződését, Roman Karaszjuk pedig a Ruh Lviv csapatát választotta.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

MTK

Az újonc is remek ebben a szezonban, apróbb fazonigazításokat végeztek a télen, bár két komolyabb távozóval számolniuk kellett. Ugyebár itt Gera Dániel és Katona Máté Fradiba igazolására gondolok, mindketten meghatározó játékosai voltak a csapatnak.

Varga Roland érkezett cserébe a zöld-fehérektől, valamint Wingo után ők is megszereztek egy nagy tapasztalattal bíró szélsőhátvédet, a finn Nikolai Alhot, aki a válogatottban is megfordult.

A két fiatalon kívül egyébként még a rutinos Lencse László is eligazolt, ő a másodosztályú Gyirmótban folytatja.

Paks

A paksiak tavaly a kiesés ellen küzdöttek, csak az utolsó fordulóban tudták kivívni a bennmaradást, most viszont ahhoz képest nagyot léptek előre. Osztermájer Gábort a szezon elején Bognár György váltotta, ő pedig úgy tűnik, hogy maradéktalanul elégedett a mostani keretével, hiszen alig történt változás. Kölcsönben hozzájuk került a Vidi fiatal védője, Tamás Olivér, és ezzel az érkezők névsorát le is zárhatjuk.

Kölcsönből visszatért Forgács Dávid és Szabó Bálint, előbbi a Szentlőrincben játszott, utóbbi pedig a Kaposvárban.

Egyetlen játékos távozott, Kővári Róbert a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád együtteséhez írt alá.

Puskás Akadémia

Ez lesz talán a legrövidebb összefoglaló a játékosmozgásról, a Pakshoz hasonlóan alig történt változás a keretben. Egyetlen játékos érkezett, Kártik Bálint Nyíregyházáról igazolt Felcsútra, de azonnal kölcsön is adták Csákvárra. Ugyancsak kölcsönben távozott Radics Márton és Tamás Nándor (Gyirmót, ill. Sepsi OSK), és végleg eladták az egykori alapemberüket, David Vaneceket a Diósgyőrnek.

Egyetlen olyan érkező, aki a csapattal is marad, az a Viditől kölcsönkapott Géresi Krisztián lesz.

Hat csapaton már túl vagyunk, a holnapi napon (vagy hétfőn) pedig érkezik a második rész, amelyben a tabella második felében levő együttesek szerepelnek majd. Hosszú lesz, hiszen a Diósgyőr és a Budapest Honvéd (akiknek az ősze katasztrofálisan sikeredett) sokat igazoltak, de természetesen kitérünk az edzőváltáson átesett Újpestre, a Puskás Akadémiára, az újonc Budafokra, valamint a Zalaegerszeg együttesére is.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső