A Sahtar átgázolt svájci ellenfelén, irány az elődöntő!

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 12.

Hát, ez gyors volt. Máris lezongorázták az Európa Liga negyeddöntőit, vasárnap és hétfőn már az elődöntő mérkőzései következnek. A kedd este lejátszott találkozók legfőbb kérdése az volt, hogy ki lesz a Manchester United és az Inter ellenfele ezeken a találkozókon?

A csapatok pedig választ adtak: Egyikük a Sahtar Doneck, amely játszi könnyedséggel bánt el a svájci FC Basel csapatával. Részletesen ki fogjuk fejteni, mikor mi történt, de a végeredmény sokat elárul erről a meccsről: 4-1-es győzelemmel döngölték földbe Fabian Freiéket, ez pedig nem a véletlen eredménye.

Egy sokkal jobb, szervezettebb és lelkesebb Sahtart láthattunk, akik a nyolcad és negyeddöntő mérkőzéseit figyelembe véve akár még a döntőre is esélyesek lehetnek, az Internek nem szabad elkomolytalankodnia az elődöntőt, javításra ugyanis nincs lehetőség.

Sahtar Doneck – FC Basel: 4-1

G.: Moraes, Taison, Alan Patrick, Dodo ill. van Wolfswinkel

Elődöntőbe jutott a Sahtar Doneck, a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el

Ez aztán jó mulatság, férfimunka volt – gondolhatják az ukránok, vagy inkább a brazilok? A találkozón négy gólt szerzett a Sahtar, mind a négyet brazil játékos szerezte, de még a gólpasszok is a dél-amerikai ország szülötteinek köszönhetők.

Sokat nem kellett várni az első találatra: Mindössze két perc telt el a meccsből, amikor Marlos végezhetett el szögletet. A középre rúgott labdára ketten startoltak rá: Moraes, a Sahtar csatára és Nikolic, a Basel kapusa. Előbbi ért oda, igazából nem is tudom, miért mozdult ki Nikolic erre a beadásra, mindenesetre Moraes köszönte szépen a lehetőséget és befejelte az ukránok vezető találatát.

Tíz perccel később egyenlíthetett volna a Basel, Pululu tört be a tizenhatoson belül, majd lőtt, a labda nem sokkal kerülte el a hosszú alsó sarkot.

Az a meccs elejétől kezdve látszott, hogy az ukránok cseppet sem illetődtek meg, sokkal jobban ott voltak fejben, ennek eredménye pedig egy újabb gól volt a 22. percben. Ezúttal Taison talált a kapuba, Fabian Frei hathatós közreműködésével. A tizenhatosról leadott lövésébe ugyanis Frei beletette a lábát, a térdén irányt változtató labdával Nikolic nem tudott mit kezdeni.

Az első félidőben több gól nem esett, pedig még volt lehetőség bőven az ukránok oldalán. Nikolic két nagyobb bravúrt is bemutatott, Antonio csavarásánál pedig csak a kapufa segítette ki a svájciakat.

Elképesztően nagy volt a különbség a két gárda között, ez pedig a második félidőre sem csökkent. Gólt viszont csak a 75. percben láttunk, amikor Taisont akasztotta meg a tizenhatoson belül a csereként beállt Marchand. Alan Patrick végezte el a megítélt tizenegyest és bár nem volt egy túlságosan jó lövés, Nikolic nem tudott védeni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Hiába birtokolták többet a svájciak a labdát, egyszerűen nem tudtak szépíteni. Alan Patrick tizenegyesből szerzett találatát követően pedig valószínűleg minden hitük elveszett.

A 88. percben a brazil Dodo is betalált, Tete tette (hehe) ki neki a labdát, az apró brazil pedig kilőtte a jobb alsót.

A teljesen összetört Baselnek azért összejött a becsületgól: A csereként beállt van Wolfswinkel egy kallódó labdára csapott le három méterre a kaputól és könnyedén a hálóba gurított.

Ennyi, nem volt több a meccsben, a Sahtar megmutatta, hogy komolyan kell velük számolni. Valószínűleg a legjobb négy közé kerülés már egyértelmű sikernek számít Ukrajnában, de ismerjük a mondást: Evés közben jön meg az étvágy.

Az Inter – Sahtar Doneck elődöntőt egyébként majd hétfőn, azaz augusztus 17-én este 9 órakor rendezik Düsseldorfban. Az biztos, hogy a napokban olvashattok majd tippet a közelgő elődöntőről.

A meccs embere
Marlos - Sahtar Doneck

Nehéz volt választani, mert a brazil kontingens igazán kitett magáért. Moraes (oké, ő már ukrán válogatott), Taison, Marcos Antonio vagy épp Marlos? De még lehetne sorolni azokat, akik jó meccset játszottak. Közülük Marlos lett a nyertes, a szélső két gólpasszt is kiosztott, emellett rendre részt vett a támadások felépítésével, valamint maga is három alkalommal megpróbálkozott a gólszerzéssel.

Nem kell már sokat várni, és érkezik az utolsó negyeddöntő összefoglalója, abban a cikkben azt a kérdést válaszoljuk majd meg, hogy ki lesz a Manchester United ellenfele a vasárnapi elődöntőben.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső