A Világbajnokság Csapatai: Tunézia
Tunézia ittléte egyesek szerint az abszolút meglepetés. Bár a bukmékerek a végső győzelemre esélytelennek tartják őket, de még mindig jobb csapatnak gondolják a Karthágói Sasokat, mint mondjuk a szaúdiakat, akikről meg közben ódákat zengenek néhányan.
Tunézia szuverén országként először 1978-ban vett rész világbajnokságon. Előtte vagy nem jutott ki, vagy azért nem láthatták őket, mert Franciaország része voltak. Eddig összesen ötször szerepeltek VB-n, de a csoportkörnél tovább sosem jutottak.
Négy évvel ezelőtt Oroszországban egy győzelemmel és két vereséggel búcsúztak, Panamát győzték le az utolsó meccsükön, amikor már eldőlt, hogy nem juthatnak tovább sem ők, sem pedig ellenfelük. Nem volt könnyű helyzetben a csapat, Belgium és Anglia volt még abban a csoportban.
Most sem sokkal könnyebb a csoportjuk, itt Franciaország, Dánia és Ausztrália vár rájuk.
Jalel Kadri ráadásul újoncnak számít, nem is régóta ül a csapat kispadján, így többen egyértelműnek találják, nem sok sót fog megenni a tunéziai válogatott.
Az út a VB-ig
Korábban már olvashattátok, hogy az afrikai VB-selejtezők során három szakaszt kell úgymond teljesíteni. Tunéziának csak kettőt, mert az első szakaszban nem kellett játszaniuk. Egyenlítői Guineával, Zambiával és Mauritániával kerültek egy csoportba, végül négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zártak, mindössze két gólt kaptak a hat meccsük során.
De rúgtak tizenegyet. A csapat legeredményesebb játékosa Wahbi Khazri volt, akit tavaly sokszor láthattunk itt a blogon, amikor francia meccsekről volt szó. A 31 esztendős támadó talán az egyetlen játékosa volt a St. Etienne-nek, aki megütötte a Ligue 1 szintjét, ám az ő teljesítménye is kevés volt a bentmaradás kivívásához.
Nyáron aztán nem maradt a csapatnál, inkább a Montpellier együtteséhez igazolt, ahol ugyanúgy alapemberként számítanak rá.
De térjünk kicsit vissza a tunéziai válogatott szerepléséhez, mert a döntő még hátra volt. Mali együttesét kapták, és itt jött ki igazán, hogy Tunézia miben erős: A védekezés az ő igazi fegyverük. Malit idegenben 1-0-ra verték, hiába volt fölényben a hazai csapat, nem tudták átküzdeni magukat Tunézia védelmén.
A visszavágón a képlet ugyanaz volt Kadri fiainak: Nem gólt kapni. És ezt meg is tették, Tunézia egy gól nélküli döntetlennek is úgy tudott örülni, mintha kitömték volna ellenfelüket.
A csoportmeccsek és a döntő között rendezték meg az Afrikai Nemzetek Kupáját, ahol Tunézia szintén elég jól szerepelt, bár csalódásként élték meg, hogy a negyeddöntőben búcsúzni kellett nekik, Burkina Faso 1-0-ra győzött ellenük egy olyan meccsen, amin inkább a Sasok voltak az esélyesek.
Az elmúlt időszakban Tunézia két mérkőzést játszott, előbb a Comore-szigetek csapatát verték meg 1-0-ra, majd Brazília játszott velük. Szó szerint, Neymarék 5-1-es eredménnyel küldték vissza a csapatot Afrikába.
A keret tagjai
Mint mondtam, még a szurkolók sem igazán számítottak arra, hogy kijutnak a VB-re, de mindenkit kellemes meglepetésként ért, Kadri pedig a Mali elleni meccs óta azon töprengett, melyik 26 játékosát vigye magával.
A legtöbb helyen azt írják, nincs meglepetés a keretben, és ez tényleg így is van. Kadri a 2018-as csapat többségére ezúttal is számított, viszont új arcok is megjelentek a gárdában. 2019-től kezdve Tunézia rengeteget dolgozott azon, hogy kettős állampolgárságú játékosokat győzzenek meg arról, hogy válasszák a tunéziai csapatot. Így csatlakozott Omar Rekik, Yan Valery, Hannibal Mejbri, Anis Ben Slimane vagy épp Aissa Laidouni.
Aki azért a magyarok számára ismerős lehet, tekintve, hogy a Ferencváros játékosa, és a cikk írásának pillanatában ő az egyetlen, aki magyar csapatot fog képviselni, mivel a Mmaee testvéreket nem válogatták be. Bár még bízhat Ryan a meghívóban… De nem Marokkóról fogok most beszélni, hanem Tunéziáról.
Egyetlen játékos meghívása volt bizonytalan, Youssef Msakni nemrég megsérült klubcsapatában, de a hírek szerint – és a keret tanúsága szerint is – rendbe jött.
A keretben van pár nagy név, róluk majd egy kicsit lejjebb fogunk beszélni.
A teljes keret:
Kapusok: Aymen Mathlouthi (Etoile du Sahel), Aymen Dahman (Sfaxien), Bechir Ben Said (Monastir), Mouez Hassan (Club Africain)
Védők: Biel Ifa (Kuwait SC), Montassar Talbi (Lorient), Yassine Meriah (Esperance), Dylan Bronn (Salernitana), Ali Maaloul (Al Ahly), Mohamed Drager (Luzern), Wajdi Kechrida (Atromitos), Ali Abdi (Caen)
Középpályások: Nader Ghandri (Club Africain), Hannibal Mejbri (Birmingham), Ferjani Sassi (Al-Duhail), Aissa Laidouni (Ferencváros), Mohamed Ali Ben Romdhane (Esperance), Ellyes Skhiri (Köln), Ghailene Chaalali (Esperance)
Támadók: Youssef Msakni (Al-Arabi), Issam Jebali (OB), Wahbi Khazri (Montpellier), Taha Yassine Khenissi (Kuwait SC), Seifeddine Jaziri (Zamalek), Naim Sliti (Al-Ettifaq), Anis Ben Slimane (Brondby)
A szövetségi kapitány
Nincs sok tapasztalata a nemzeti csapat élén Jalel Kadrinak. A kapitányt 2022 januárjában léptették elő asszisztensből szövetségi kapitánnyá, miután Mondher Kebaiert menesztették. Kadri segítségével az ország hatodik alkalommal jutott ki világbajnokságra.
Kadri egyébként most először irányít felnőtt válogatottat, korábban afrikai klubcsapatok kispadján lehetett látni őt: Edzősködött Líbiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, és hazájában, Tunéziában is.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A kulcsjátékos
Mindenképp a középpályán kell keresgélni azt a játékost, aki segíthet Tunéziának. Azt hiszem, a legismertebb név Ellyes Skhirié, aki a Kölnben futballozik, alapembere a német együttesnek. Az ő keménysége, játékintelligenciája döntő lehet, falat képezhet a védelem előtt, amire szükség is lesz.
Emellett a játékos góljairól is híres, pedig nem feltétlenül ez a feladata. Szintén sokat lendíthet a csapaton Aissa Laidouni, valamint a Birmingham játékosa, Hannibal Mejbri.
A fentebb már említett Wahbi Khazri lehet a felelős a gólszerzésért, tőle is sokat várnak.
A felfedezett
A csapatban vannak néhányan Európában, Angliában, Németországban és Franciaországban is. És utóbbi országba belépőt nyerhet az, aki itt most jól teljesít. Persze a már ismertebb játékosok is felkelthetik más csapatok figyelmét, nem akarok hazabeszélni, de Laidouni már megérett arra, hogy egy európai csapatban szerepeljen.
A várható kezdőcsapat
Az együttes általában 4-3-3-as felállást választ, amit könnyedén egy védekezőbb formációra váltanak, amikor nem birtokolják a labdát, vagy amikor erősebb ellenfelekkel találkoznak. Az pedig most lesz bőven…
Dahmen – Drager, Bronn, Talbi, Ben – Chalaali, Laidouni, Skhiri – Msakni, Jaziri, Slimane
A menetrend
Tunézia először Dániával mérkőzik meg, négy nappal később Ausztrália következik, végül Franciaország ellen zárnak.