Az Euro 24 Csapatai: Anglia

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 június 12.

Az angol szurkolók idén is mondogatják: Hazajön. De mondogatták ezt három éve is, amikor hazai környezetben játszottak. Hiába volt az EB mindenfelé Európában, a háromoroszlánosok csak és kizárólag otthon, a Wembley-ben futballoztak. Mégsem jött haza. A döntőben az olaszok elintézték őket.

Most újra próbálkoznának az angolok, akik utoljára 1966-ban nyertek nagy tornát válogatott szinten. Mindenki arról beszél, az angol futball, az angol válogatott a világ legjobbja. És ezzel lehet, de nehéz vitatkozni. Mégsem jön a siker. Majd most talán. Vagy most sem.

Az út az EB-ig

Ha a selejtezőből indulunk ki, akkor az angol válogatott igenis eséllyel indul a legjobb 24 között. A Gareth Southgate által irányított együttes toronymagasan nyerte meg selejtezőjét Olaszország és Ukrajna előtt, de itt volt még a csoportban Észak-Macedónia és Málta. Az angol válogatott veretlenül hozta le a csoportot, hatszor nyertek, kétszer ikszeltek.

Oké, ez tényleg egész jól alakult, de azóta már nem annyira jó a szitu Kane-éknél. Márciusban 1-0-s vereséget szenvedtek el Brazília ellen hazai pályán, aztán – szintén otthon – Belgiumot sem tudták legyőzni. A júniusi meccsek sem a legjobban alakultak, mert bár Bosznia-Hercegovinát megverték, Izlandtól kikaptak. Hazai pályán.

Egyre több olyan cikket látni, melyben azt mondják a hozzáértők, Anglia hiába rendelkezik talán a legerősebb játékosállománnyal, biztos, hogy egy ponton el fogják szúrni

A keret tagjai

Szerintem össze lehetne hozni egy olyan kezdőcsapatot, amely csak a kihagyott angol játékosokból áll, és amely képes lenne arra, hogy mondjuk a legjobb nyolcig eljusson. Kemény döntéseket kellett meghoznia Southgate-nek, aminek nem mindenki örült. Nem lesz ott a keretben Harry Maguire, Reece James, James Trafford, James Madisson, Jarrad Branthwaite, Jack Grealish, Raheem Sterling és Marcus Rashford sem. De a sort még hosszasan lehetne folytatni.

Ott lesz viszont az új szenzációja a csapatnak, Kobbie Mainoo, valamint Marc Guehi, Joe Gomez, Ezri Konsa, Adam Wharton, Ivan Toney, illetve Eberechi Eze is.

A teljes keret:

Kapusok: Jordan Pickford, Aaron Ramsdale, Dean Henderson

Védők: Kyle Walker, Luke Shaw, John Stones, Marc Guehi, Trent Alexander-Arnold, Kieran Trippier, Ezri Konsa, Lewis Dunk, Joe Gomez

Középpályások: Declan Rice, Jude Bellingham, Phil Foden, Conor Gallagher, Cole Palmer, Adam Wharton, Kobbie Mainoo

Támadók: Bukayo Saka, Harry Kane, Ivan Toney, Anthony Gordon, Ollie Watkins, Jarrod Bowen, Eberechi Eze

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A szövetségi kapitány

Bizonyos pletykák szerint bármilyen eredményt is ér el Gareth Southgate, a végén távozni fog a kispadról. Már az utód is megvan Mauricio Pochettino személyében, ám azért erre még nem kell feltenni az összes pénzünk, tudjuk, milyen az angol média. Na meg azért ne felejtsük el, hogy épp most hosszabbította meg a szerződését…

Tény, Southgate most már nyolc éve irányítja a válogatottat, anno Roy Hodgsontól vette át a csapatot, és eleinte úgy tűnt, csak ideiglenes megoldás lesz. De itt ragadt. A csapat azóta három nagy tornán szerepelt. Oroszországban hamar kihullottak, a legutóbbi EB-n második helyen végeztek, Katarban pedig a negyeddöntőig jutottak.

A kulcsjátékos

Számomra egyértelmű. Aki ezt a keretet most minél tovább rugdoshatja, az nem más, mint Phil Foden. A Premier League-ben az év játékosának választották, kihagyhatatlan mind Guardiola, mind Southgate csapatából. Egyértelműen ő lehet a csapat mozgatórugója. És szerintem nem Jude Bellingham, ő ugyanis hetek, vagy talán hónapok óta fájdalommal a lábában játszik, a Real Madridban a második félévben már nem volt annyira meggyőző. És hát ő is emberből van, kell a pihenés egy ennyire hosszú és sikeres idény után.

A felfedezett

Nekem ebben sincs kérdés. Az, aki felforgathat mindent Eberechi Eze. Megjárta a legmélyebb gödröket is a Crystal Palace játékosa, de sosem adta fel. Hihetetlen cselekre képes, emellett úgy lát a pályán, mint kevesen ebből a mostani csapatból. Ha esetleg Southgate bizalmat szavaz neki, azzal élni fog, és a következő szezont lehet, hogy már nem a fővárosiaknál kezdi meg.

A várható kezdőcsapat

Pickford – Alexander-Arnold, Walker, Guehi, Trippier – Rice, Mainoo – Saka, Bellingham, Foden – Kane

A menetrend

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső