Az Euro 24 Csapatai: Szlovénia

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 június 12.

Mára is nyolc csapattal készültünk nektek. Ezúttal a C és a D csoport csapatai következnek. A C csoportban Szlovénia, Dánia, Anglia és Szerbia kapott helyet, itt is nagy küzdelem várható. Ha azt nézzük, mire számítanak a legtöbben, akkor Anglia továbbjutása az első helyen biztos, mögöttük viszont óriási csata lesz. Nem csak a második, bizonyos esetekben a harmadik is tovább jut, szóval Matjaz Kek csapata semmiképp nem esélytelen. Merthogy velük, a szlovénokkal kezdünk.

Az út az EB-ig

A szlovén válogatott függetlenedése óta (hiszen ők is tagjai voltak anno Jugoszláviának) két világbajnokságon és egy EB-n vett részt. A holland és belga közös rendezésű tornára jutottak ki, de Spanyolország, Norvégia és Jugoszlávia ellen nem sok sót ettek meg, utolsóként kiestek.

Ami a VB-t illeti, a Japán és Korea által rendezett VB mellett a 2010-es dél-afrikaira jutottak ki.

De most térjünk vissza a jelenbe vagy inkább a közelmúltba. Szlovénia az egyik legizgalmasabb csoportba került, ahonnan négyen is majdnem kvalifikálták magukat. Dánia végzett az élen, így velük a főtáblán is megmérkőznek majd, mögöttük Szlovénia nyerte meg az automatikus kvalifikációt, míg Finnország és Kazahsztán pótselejtezőben tudta volna kiharcolni a szereplést. Egyébként a négy csapat között összesen négy pont volt a különbség, ezért a nagy izgalmak. Észak-Írország és San Marino nem tudott beleszólni a dolgokba…

Márciusban a szlovén csapat Máltával ikszelt, valamint megverték Portugáliát, júniusban pedig Örményország legyőzését követően döntetlent értek el Bulgária ellen.

A keret tagjai

Matjaz Kek nem okozott meglepetést, pontosabban nem túl sokat. Azok vannak itt, akikre alapjáraton szokott számítani a kapitány. Nem mondom, hogy nincs hiányzó, mert van, de a mester kompenzálni tudott. Egyrészt újra a keret tagja Josip Ilicic, aki már benne van a korban, de fénykorában ő a szlovén futball legjobbja volt. Aztán jött egy depresszió, amiből most sikerült kigyógyulni. Ilicic lefogyott, formába hozta magát és tessék, máris a válogatott tagja. Szintén itt van Matevz Vidovsek, aki hosszú sérülés után épült fel, páran emiatt nem számítottak a meghívására. Első alkalommal léphet pályára komoly mérkőzésen Adrian Zeljkovic a nemzeti gárdában.

És akkor beszéljünk a legnagyobb kimaradóról: nem kapott meghívót a szlovén bajnokság gólkirálya, Aljosa Matko, a Celje támadója, aki hiába rúgott 18 gólt, ez sem volt elég.

A teljes keret:

Kapusok: Jan Oblak, Vid Belec, Igor Vekic

Védők: Zan Karnicnik, Jure Balkovec, Miha Blazic, Jon Gorenc Stankovic, Jaka Bijol. Erik Janza, Petar Stojanovic, Vanja Drkusic, David Brekalo

Középpályások: Benjamin Verbic, Sandi Lovric, Timi Elsnik, Jasmin Kurtic, Tomi Horvat, Adam Gnezda Cerin, Nino Zugelj, Adrian Zeljkovic, Josip Ilicic

Támadók: Andraz Sporar, Benjamin Sesko, Jan Mlakar, Zan Vipotnik, Zan Celar

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A szövetségi kapitány

Ez már a második időszak, hogy Matjaz Kek irányítja a szlovén válogatottat. Az előző 2007-ben kezdődött és négy éven át tartott. Kek most 2018-ban vette át a gyeplőt az ideiglenesen megbízott Igor Benedejcictől, tehát több mint hat éve ül a kispadon. És itt vannak egy EB-n, ami bizonyítja, hogy jó munkát végez. A két regnálás közötti időszakban az Al-Ittihad és a Rijeka csapatait irányította.

A kulcsjátékos

Két játékos között vacilláltam, de nem tudtam dönteni. Egyrészt Jan Oblak lehet az, aki egy alapból védekezésre ítélt gárdában tud sztárrá válni. Másrészt a nagy visszatérő Josip Ilicic, aki van annyira tapasztalt, hogy az erősebb védelmeket is át tudja törni. Mellette mindketten olyan régóta benne vannak már a nemzetközi futballéletben, hogy tapasztalataikat át tudják adni a fiatalabbaknak. Vagyis nem csak a pályán segíthetnek, azon kívül is.

A felfedezett

Az első válogatott tétmeccsét várhatóan az EB-n ünneplő Adrian Zeljkovic mellett egy halom olyan játékos van, akiről Európában keveset tudunk. Bőven feljebb léphet a következő szezonban Timi Elsnik, Tomi Horvat, Jon Gorenc Stankovic vagy David Brekalo. Mi most Benjamin Sesko mellett döntöttünk, aki ugyan már magas szinten játszik, de számára még innen is van feljebb. Állítólag Olaszországból figyelik.

A várható kezdőcsapat

Oblak – Stojanovic, Brekalo, Blazic, Janza – Horvat, Gnezda-Cerin, Elsnik – Sporar, Sesko, Ilicic

A menetrend

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső