Az Európa-bajnokság csapatai: Anglia

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 06.

A tegnapi napon belekezdtünk a D csoport csapatainak bemutatásába, ma pedig pontot teszünk a kvartett végére. Túl vagyunk már Csehországon, Skócián és Horvátországon, most pedig következzen a csoport legnagyobb, és a torna egyik legnagyobb favoritja: Anglia.

Gareth Southgate igazán ütőképes kerettel rukkolt elő, és az otthon hagyott játékosokból is összejönne egy olyan csapat, ami jó néhány itteni brigádnál erősebb. Kellemes gondok – gondolhatja az egyszeri szurkoló, és nem is tévedne nagyot. Jól jelzi a háromoroszlánosok erejét, hogy az Európa Ligában egy, a Bajnokok Ligájában két csapat döntőzött. És persze, mondhatjuk, hogy ott vannak légiósok, de ez csak egy dolog. A Premier League mára egyértelműen a világ legerősebb bajnoksága, a csapatok pedig csak úgy ontják magukból a tehetségeket.

Az angol válogatottban még talán sosem volt ennyi kreatív játékos, nem csak a jó eredményt várják el a fanatikus szurkolók, hanem a szép játékot is. És bár voltak kétségek Gareth Southgate kinevezése miatt, ezek mára eltűntek, mint szürke szamár a ködben…

2016-ban már a nyolcaddöntőben kiestek (méghozzá Izland ellen), 2018-ban már látszott, hogy van jövője ennek a csapatnak, Oroszországban negyedik lett a csapat, a bronzmeccsen Belgium verte őket 2-0-ra.

Az akkori gárdából vannak most is jó páran, de sok csere is volt, és őszintén mondjuk, hogy ez az angolok javára vált. Ez a mostani keret mérföldekkel erősebb, mint a ’18-as.

A fogadóirodáknál is előkelő helyen állnak Kane-ék, a franciák után őket tartják a torna legnagyobb esélyesének. Tudnak ezzel élni? A motiváció megvan, az EB-t hazai pályán, a Wembley-ben nyerhetnék meg…

Az út az Európa-bajnokságig

A tegnapi napon már szóba került ez a csoport, itt szerepelt Csehország is. Míg Silhavy együttesének azért akadtak gondjai, a háromoroszlánosok simán vették az akadályokat. Csehország mellett Koszovó, Bulgária és Montenegró válogatottja jelentette az akadályt, de… Igazából egyikük sem volt akadály az angoloknak.

Kezdésnek megvillantották oroszlánkarmaikat, és 5-0-ra kiütötték Csehországot, akik kimondva-kimondatlanul a csoport második legerősebb gárdájának számítottak.

Nem kellett volna sok a tökéletes mérleghez, Anglia hol könnyedén, hol egy kicsit nehezebben, de minden meccset hozott. Egy kivételével. Talán egy picit elbízták magukat, talán bal lábbal keltek fel az ágyból, de a csehek elleni visszavágón 2-1-es vereséget szenvedtek.

Ez a kudarc annyira felmérgesítette őket, hogy a hátralévő három csapatot reggelire megették: Bulgáriának 6-ot, Montenegrónak 7-et, Koszovónak 4-et vágtak. Összesen 37 rúgott góllal zártak, és innen került ki az egész sorozat gólkirálya is. Szerintünk senkit nem lep meg, hogy Harry Kane mindenkit túlszárnyalt góllövésben, 12-szer vette be az ellenfelek hálóját.

Raheem Sterling sem maradt el sokkal, neki nyolcszor sikerült mattolni az ellenfeleket.

A keret tagjai

Gareth Southgate bő kerete igazi csemege volt. És még onnan is maradtak ki olyan spílerek, akik megérdemelték volna a behívót. Csak hogy egy-két példát mondjunk: Már a 33-ba sem fért be Aaron Wan-Bissaka, James Maddison vagy Danny Ings

Újoncból három is volt, a szezonban – csapatával ellentétben – sziporkázó Aaron Ramsdale, az Everton védője Ben Godfrey és a Brighton játékosa, Ben White.

Szinte minden csapatrészben kimaradt már a bő keretből is egy-egy minőségi játékos, és hát Southgate-nek még ezt is tovább kellett redukálnia.

Végül az utolsó rostát nem élte túl többek között a fentebb említett Ramsdale – Godfrey – White trió sem, kiesett Ollie Watkins és James Ward-Prowse is, Mason Greenwood maga mondta vissza a szereplést sérülésére hivatkozva, és némi meglepetésre végül a tavasszal szárnyaló Jesse Lingard sem utazik az EB-re.

Egy érdekesség, mielőtt megmutatjuk a végleges keretet: Az egész brigádban összesen három légiós van, mindenki más a PL-ben futballozik.

Íme a játékoskeret:

Kapusok: Dean Henderson (Manchester United), Sam Johnstone (West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton)

Védők: Ben Chilwell (Chelsea), Conor Coady (Wolves), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético), Kyle Walker (Manchester City)

Középpályások: Jude Bellingham (Dortmund), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Aston Villa), Jordan Henderson (Liverpool), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Dortmund)

Támadók: Dominic Calvert-Lewin (Everton), Harry Kane (Tottenham), Marcus Rashford (Manchester United), Raheem Sterling (Manchester City)

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A felkészülés

Harry Kane-ék ma este lépnek pályára Románia ellen, ez lesz az igazi főpróba. Egy meccset már lejátszottak Ausztria ellen – ezt Bukayo Saka góljával nyerték meg. A csapat inkább a tartalékokból állt össze – ha ez helyes kifejezés -, ugyanis az európai kupadöntőkben résztvevő csapatok játékosai kaptak még pár nap haladékot.

Így hát ezt a meccset nem éri meg annyira boncolgatni, Southgate kipróbálhatta, kikre lehet számítani, ha gond van (sérülés, eltiltás), de ilyen összeállításban a VB-n nem fogjuk látni őket, ez szinte 100 százalék…

A szövetségi kapitány

Gareth Southgate játékosként nem volt egy igazi labdazsonglőr. Az angol válogatottban, és három klubcsapatában is számítottak rá, összesen 503 meccset húzott le a Crystal Palace – Aston Villa – Middlesbroug trióban, a nemzeti mezt pedig 57-szer viselhette.

Sokan pont amiatt nem tartották őt jó választásnak, mert játékosként is sokszor volt észrevétlen. És ez egy óriási tévedés, megannyi példát lehetne mondani, amikor egy szürke zongoracipelőből klasszis edző válik.

Southgate alatt a válogatott fejlődött, túlesett egy szinte teljes generációváltáson, és most már valóban hatalmas esélyesnek számítanak. Egy ilyen kerettel megbukni majdhogynem lehetetlen, de természetesen az elvárások magasak, így akár bele is bukhat az EB-be a mester.

A kulcsjátékos

Nagyon nehéz dolga van az embernek, ha csupa jó játékosból egyet ki kell emelnie. Klasszisok mindenütt, ameddig csak a szem ellát. Tényleg minden egyes szekcióból tudnánk mondani olyan futballistát, aki kiemelkedő lehet, de most azt az egyet keressük, aki nélkül a csapat nem önmaga. És ez a valaki most Harry Kane. A Tottenham támadója minden bizonnyal idén már valóban csapatot vált, egyértelműen kinőtte a Spurst, és még abban a korban van bőven, amikor feljebb lehet (és feljebb is kell) lépni.

A selejtező gólkirálya, született gólvadász. Ennél többet nem is kell mondani róla.

A felfedezett

Itt pedig még nehezebb dolgunk volt, hiszen a 26 fős keretből mindenkit ismerünk. Még a 17 esztendős Jude Bellingham is nagycsapatban játszik minden héten, így igazán nem volt könnyű dolgunk. Megpróbáltunk az alapján választani, hogy kinek lehet ugródeszka ez a mostani torna.

Vegyük például Conor Coadyt, aki nem szerepelt sokszor a válogatottban, de a Wolves védelmének betonoszlopa, akinek feljebb a helye, mint egy angol középcsapat. Hasonló a helyzet Tyrone Mingsszel, a középpályán pedig Kalvin Phillips szerezhet nagyobb reputációt magának.

És akkor még szót sem ejtettünk Jack Grealishről, akit az angol foci egyik legnagyobb tehetségének tartanak, a Manchester City be is jelentkezett érte a közelmúltban, de egyelőre még az Aston Villában van. Lehet, hogy nem sokáig?

A várható kezdőcsapat

Számtalan lehetséges felállást láthattunk mostanában, ez a keret alkalmas több formációra is. A 3-5-2-től kezdve a 4-3-3-on át a 4-2-3-1-ig mindent ki lehet hozni, annyira sokszínű. Kicsit irigyeljük is Southgate-et meg nem is…

Mindenesetre, ezt a kezdőt álmodtuk meg, de például Maguire és Trent Alexander-Arnold sérülésükből nemrég épültek fel, így Coady vagy Kyle Walker játszatása sem lehetetlen. És mondjuk még egyszer: Ez nem szentírás, lehetséges, hogy a kapitány fejében teljesen máshogy vannak a dolgok:

Pickford – Alexander-Arnold, Maguire, Stones, Shaw – Rice, Mount, Henderson – Foden, Kane, Sterling

A menetrend

Anglia mindhárom mérkőzését hazai pályán, a londoni Wembley stadionban játssza, hazai közönség előtt. Ugyan teltház nem lesz, nem lehet, de biztosak lehetünk benne, hogy ez a 25 százaléknyi ember is űzni, hajtani fogja a csapatot, egyfajta 12. emberként szolgálatot téve…

Szóval első meccsük 13-án Horvátország ellen lesz, kis pihenőt követően jön Skócia, végül pedig a csehek csapata.

Ugorjunk az E csoportra, azon belül is a spanyol és a svéd válogatottra!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső