Bajnokok Ligája: A Szerdai Meccsek Összefoglalója – I. Rész
Tegnap igazi meccsdömpinget kaptunk a nyakunkba, ugyanis kilenc mérkőzéssel folytatódott a Bajnokok Ligája, kialakult a selejtező úgymond elődöntőjének párosítása. Kedden négy csapat – köztük a Ferencváros – már kvalifikálta magát, tegnap pedig újabb kilenc együttes örülhetett. Aztán persze még csatlakoznak hozzájuk, a Fradi például egy friss beszállóval, az Európa-ligában kétszer is legjobb nyolc közé kerülő Slavia Prahával csap össze.
Az a meccs még a jövő zenéje, egyelőre maradjunk a közelmúlt eseményeinél, mind a kilenc tegnapi találkozó összefoglalóját elolvashatjátok itt a blogon.
Neftchi Baku – Olympiakosz: 0-1
G.: Masouras
Továbbjutott az Olympiakosz 2-0-s összesítéssel
Az első mérkőzést – amelyet Pireuszban rendeztek – csak 1-0-ra tudta megnyerni a görög bajnok, az Olympiakosz, így a visszavágó teljesen nyílt maradt. Az azeri Neftchiben bíztunk, idegenben sem voltak elveszve, de mi is tudtuk, hogy az Olympiakosz az esélyesebb. Kinéztünk egy döntetlent, illetve azt, hogy kevés gól lesz a mérkőzésen, konkrétan 2,5-nél kevesebb. Mindezt ahhoz kötöttük, hogy a Neftchi részéről Namiq Alasgarov tudja-e vállalni a játékot. Nem tudta, a kettőből egy tippünk jött be.
Ezzel a kezdővel vágtak neki a mérkőzésnek a csapatok:
Neftchi Baku:
Mammadov – Buludov, Mbodj, Stankovic, Basque – Kane, Harramiz, Makhmudov, Bougrine, Lawal – Meza Colli
Olympiakosz:
Tzolakis – Lala, Semedo, Markovic, Ba, Cisse – Valbuena, Kunde Malong, Sourlis, Masouras – Koka
Az első meccs tükrében reálisnak láttuk azt, hogy az azeriek meglephetik az Olympiakoszt, és a második percben ez majdnem sikerült is. Cesar Meza Colli, a Neftchi dél-amerikai csatára jó harminc méterről döntött úgy, hogy kapura tűzi a labdát. Tzolakisnak igyekeznie kellett, ráadásul a jobb felsőbe tartott a labda, veszélyes ívben csapódott, ám a kapus jelezte, szeretne megharcolni a helyéért Tomas Vaclikkal, és saját testi épségét sem kímélve kiszedte a labdát a pipából.
Tíz perccel később az Olympiakosz veszélyeztetett, és nem csak, hogy veszélyeztetett, de gólt is lőtt. Kellett ehhez egy sor védelmi hiba. Kezdjük azzal, hogy Buludov, a Neftchi jobbhátvédje utolsó emberként adta el a játékszert, Kunde Malong kapura tört, de az ő ziccerét még védte Mammadov. De a védők itt ismét arról tettek tanúbizonyságot, hogy nem állnak a helyzet magaslatán, képtelenek voltak felszabadítani, Valbuena középre löbbölt, ahol a védők egymásra vártak, az ott ólálkodó Georgios Masouras pedig köszönte szépen, a hálóba ügyeskedte a labdát.
Hátrányba kerültek tehát a hazaiak, és mindent megtettek azért, hogy ez ne legyen így, több lövésük volt a szünetig, de ezek közül egyik sem talált kaput.
A fordulást követően az 58. percig kellett várni az első helyzetre, Koka közeli pöccintését Mammadov hatalmas bravúrral ütötte oldalra.
Ebben a játékrészben a Neftchi már kevésbé tűnt éhesnek, kevesebb lövésük volt, és azok sem voltak egyáltalán veszélyesek, leszámítva egyet. A 90. percben a csereként beállt Fahmin Muradbayli 16-ról eresztett el egy lövést, na az centikkel ment mellé.
A Neftchi Baku szépen búcsúzott a Bajnokok Ligájától, talán, ha Namiq Alasgarov játszott volna, akkor…
Sheriff Tiraspol – Alashkert FC: 3-1
G.: Dulanto, Luvannor Henrique, Thill ill. Glisic
Továbbjutott a Sheriff Tiraspol 4-1-es összesítéssel
A meccs előtti tippünkben azon morfondíroztunk, hogy az Alashkert képes lesz-e gólt rúgni. Végül úgy határoztunk, hogy szerintünk nem. Ez hiba volt, hiszen ők szereztek vezetést a meccsen, viszont a másik két tippünk gyönyörűen jött. A Sheriff ugyanis képes volt megfordítani a találkozót és meg is nyerte azt, tette mindezt három rúgott góllal, tehát az over 2,5 is bejött, ami két és feles oddsot jelentett. Lássuk az összefoglalót!
A két vezetőedző ezekben a srácokban látott fantáziát:
Sheriff Tiraspol:
Athanasiadis – Cristiano, Dulanto, Arboleda Hurtado, Julien – Addo, Thill, Banda – Traore, Luvannor Henrique, Castaneda
Alashkert FC:
Cancarevic – Kadio, Voskanyan, Tiago Cameta, Davidyan – Grigoryan, Hovsepyan, Yedigaryan – Khurtsidze, Glisic, Mihajlovic
Látható tehát, hogy Cancarevic az első fordulós bakiját követően újra bizalmat kapott Erzrumyantól, valamint az is feltűnt, hogy a Sheriff ezúttal három támadóval lépett pályára.
Ennek ellenére az Alashkert hatalmas meglepetésre gólt szerzett már a meccs tizedik percében: Egy baloldali beívelést csúsztatott meg középen Grigoryan, a hosszún Aleksandar Glisic eszmélt, beletette a labdába a kobakját, ami így a kapuban kötött ki. Hidegzuhany, rögtön az elején.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ám a moldávokat nem olyan fából faragták, hogy elkezdjenek pityeregni egy kapott gól miatt, öt perc múlva Gustavo Dulanto, a Sheriff perui védője már egyenlített is, szintén fejjel volt eredményes. Sőt a 23. percben már 2-1 volt az állás, köszönhetően Luvannor Henrique góljának, aki már az első meccsen is betalált.
Nagyjából egykapuzott a Sheriff, 11 próbálkozásukból 6 kaput is talált.
A második félidőben ugyanilyen elánnal küzdöttek a hazaiak, de az Alashkert sem akarta feladni. Hosszú ideig azonban gól nem született.
A meccs végérvényesen a 88. percben dőlt el, ekkor James szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Sebastien Thill, a luxemburgi középpályás váltotta gólra.
Sima lett, és a háromból két tippünk is bejött, így mi elégedettek voltunk a lefújást követően.
CFR Cluj – Lincoln Red Imps: 2-0
G.: Cestor, Sigurjonsson
Az odavágón a gibraltári törpecsapat közel járt a meglepetéshez, 1-0-s vezetésüket követően „csak” azért kaptak ki, mert kapusuk és belső védőjük is összehozott egy kapitális hibát, így tudott fordítani a gyengén játszó – új edzővel harcoló – CFR Cluj. A visszavágón egy jobb kolozsvári csapatban reménykedtünk, ez végül is… Hát, összességében nem jött össze. Nehéz erre válaszolni, hiszen a 2-0-s siker bőven elegendő volt a továbbjutáshoz, és a három fogadásunkból egy bejött, ami viszonylag magas oddson volt, de az overekkel ezúttal nem volt szerencsénk.
A mérkőzésen az alábbi kezdők vonultak a pályára:
CFR Cluj:
Arlauskis – Susic, Graovac, Cestor, Camora – Hoban, Sigurjonsson – Chipciu, Deac, Paun-Alexandru – Debeljuh
Lincoln:
Soler Ortuno – Wiseman, Chipolina, Lopes, Toscano Serrano – Yahaya, Rosa, Carralero – Walker, Gomez Bernal, Brito
Látszik tehát, hogy Castillo Perez változtatott, az első meccsen hibázó Goldwint kispadra ültette.
Összeszedettebbnek tűnt a Cluj a múltheti meccshez képest, a negyedik percben egy fejessel jelezték, hogy most nem szeretnének izgulni, de az még akkor kimaradt. A 18. percben viszont már összejött a vezető gól: Susic, a jobbhátvéd ívelt fel egy labdát a tizenhatoson belül ácsorgó Sigurjonsson felé, aki okosan nem kapura, hanem a középen érkező védőtárs, Mike Cestor elé fejelt. A francia védő ellenfelét megelőzve lőtt a kapuba, 1-0.
Örömteli gól volt ez számunkra, hiszen azt mondtuk nektek, hogy már a félidőben vezetni fog a Cluj. Így is lett, hiszen a Lincoln egyenlíteni nem tudott a játékrész során. Egy lehetőségük azért volt, Gomez Bernal lapos lövésére Arlauskis leért, majd Brito nem tudta hálóba pofozni a kipattanót.
Az utolsó említésre méltó jelenet Alexandru Chipciu nevéhez fűződik, a támadó félfordulatból akart gólt rúgni, ám Soler Ortuno rajta volt a lövésen.
A második félidő a Lincoln helyzetével indult, az első meccs gibraltári gólszerzője, Marco Rosa kissé túlcselezte magát, így Arlauskis hatástalanítani tudta az akciót.
Míg az első félidőben a Cluj nőtt ellenfele fölé, a másodikban a Lincoln, ami mondanunk sem kell, egészen meglepő volt.
Runar Sigurjonsson viszont az 58. percben eldöntötte a meccset, távoli szabadrúgása mértani pontossággal csapódott a jobb felsőbe, ezt nem lehetett kiszedni onnan.
A hátralévő időbe még belefért egy-egy helyzet: Paun-Alexandru lövése fölé szállt, míg Gomez Bernal közeli próbálkozása elakadt Arlauskis testében.
Mit is mondhatnánk? Két lehetőség van: Vagy a Cluj játszott mélyen tudása alatt, vagy a Lincoln erőn felül. Egy kicsit tán mindkettő. Megérdemelte a továbbjutást a román bajnok, ám mindenképp jár a taps a Lincoln Red Imps játékosainak!
Hamarosan újabb három mérkőzéssel folytatjuk!