BL-összefoglaló: A pénteki mérkőzések – II. rész

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 10.

A Real Madrid kiesését már feldolgoztuk, azzal a mérkőzéssel egy időben viszont egy másik meccset is rendeztek a Bajnokok Ligájában. Ennek a mérkőzésnek az összefoglalóját olvashatjátok alább:

Juventus – Olympique Lyon: 2-1

G.: Cristiano Ronaldo (2) ill. Depay

Továbbjutott a Lyon 2-2-es összesítéssel

A francia csapat nem számított esélyesnek a mérkőzésen, annak ellenére sem, hogy hazai pályán 1-0-ra le tudta győzni a Juventust. Hazai győzelemre számított az emberek nagy része, hiszen a Juventus végig tudta játszani a Serie A-t, a Ligue 1 viszont nem folytatódott a koronavírus-járványt követően, így a lyoni lábakban mindössze egy Ligakupa finálé volt, melyet elveszítettek a PSG ellen.

Mindkét együttes erős kezdővel lépett pályára, hazai oldalon azért lehetett a szurkolóknak hiányérzete, mert Paulo Dybala csak a cserepadon kapott helyet. Nem az argentin formájával volt probléma, szűk két hete izomsérülést szenvedett, Sarri pedig nem akarta kockáztatni játékosa testi épségét. Így Dybala helyét egy másik argentin, Gonzalo Higuain vette át, társai pedig Cristiano Ronaldo és Federico Bernardeschi voltak.

Nem úgy tűnt, hogy a Lyon a gólnélküli döntetlent akarja őrizni, Houssam Aouar révén az övék volt az első komolyabb lehetőség. Aouar zsebkendőnyi területen tudott lőni, Szczesny védésére volt szükség, habár a labda véleményem szerint mellé szállt volna.

Aouar nagyon élt, ő volt az, akit Bentancur szabálytalanul szerelt a tizenhatoson belül. Legalábbis Felix Zwayer játékvezető szerint. A VAR is megvizsgálta az esetet, akik zöld utat adtak a döntésnek, érvényben hagyva a tizenegyest. Más kérdés, hogy akárhányszor nézem meg az esetet, úgy látom, hogy Bentancur a labdát találja el…

Memphis Depay nem idegeskedett, hidegvérű megoldást választott és bepanenkázta a tizenegyest.

A következő tíz percben nagyon élt a Juventus, előbb Ronaldonak volt egy lövése, ami mellé szállt, majd Federico Bernardeschi cselezett ki mindenkit, de túlságosan önző volt, ha passzol, biztosan gólt szerez az ötösön ácsorgó Higuain, így csak szöglettel jöhettek a Zebrák.

A 20. percben Ronaldo fejelt, de itt sem kellett Lopesnek játékba avatkoznia. A tízperces komoly nyomást több mint negyedóra abszolút csend váltotta fel, ebben az időszakban egyik csapat sem tudott a másik fölé nőni, a mezőnyben harcoltak egymással, helyzet pedig nem született.

Higuainnak volt egy jó 15 méterről leadott fejese, amit könnyedén vett magához Lopes, majd azért neki is meg kellett mutatnia tudását, Ronaldo 17 méterről leadott szabadrúgását kellett vetődve hárítania.

A 42. percben újabb szabadrúgást kaptak a hazaiak, Ronaldo ezt átengedte a nyáron Barcelonába távozó Pjanicnak. A bosnyák középpályás lövése Memphis Depayról pattant szögletre, de ismét jött Zwayer játékvezető és ezúttal a hazaiaknak adott tizenegyest, szerinte ugyanis Depay kézzel ért labdába. Valóban a támadó kezét érte a labda, de… Szóval hová tegye a karját, ami magához volt szorítva és testét védte? Én értem, hogy az új szabály értelmében minden kezezésnek számít, de ilyenkor mégiscsak mérlegelhetne egy bíró.

Cristiano Ronaldo végezte el a büntetőt és lapos lövését – gurítását – a másik oldalra vetődő Lopes nem tudta kivédeni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A második játékrészben inkább a Lyon térfelén pattogott a labda, a franciák láthatóan nagyobb hangsúlyt fektettek a védekezésre és az eredmény tartására. Gyakorlatilag egykapuzott a Juve, Ronaldo második gólja pedig visszahozta újfent a reményt. Nem is akármilyen gól volt, a portugál gyengébb lábával rúgott őrületesen nagy gólt a mérkőzés 60. percében. Lopes ugyan bele tudott érni, de csak kapufára ütötte a lövést, onnan pedig a hálóba pattant.

Már csak egy gól hiányzott a Zebráknak, Bonucci fejesénél pedig egy emberként ugrottak fel a TV előtt ülő Juve-szurkolók. A tapasztalt védő bólintása épphogy elkerülte a kaput.

A 70. percben beállt Dybala, de Sarri nem kockáztatott, posztra cserélt és Bernardeschit kapta le a pályáról egy védő vagy egy középpályás helyett. Pedig nagyon kellett a gól, Ronaldo pedig majdnem össze is hozta. Dybala szögletét követően fejelhetett teljesen üresen az ötszörös aranylabdás, de nem célzott elég jól, a labda fölé szállt.

És akkor jött a dráma, Paulo Dybala lába kerek 14 percet bírt, a csatár újfent megsérült, a helyére Olivieri állt be.

Még egy tizenegyes-gyanús eset történt a Juventus tizenhatosán belül, de Zwayer ezúttal nem látta szabálytalannak Aaron Ramsey megmozdulását.

Nagyot küzdött mindkét csapat, az eredmény pedig már nem változott, így a Juventus kiesett a Bajnokok Ligájából, nem lesz ott Lisszabonban. Ez minden bizonnyal Cristiano Ronaldonak fáj a legjobban, aki hazai környezetben játszhatott volna.

A mérkőzés másnapján a Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy a tavaly érkezett Maurizio Sarri és a klub útjai elválnak. A bajnokságot is csak nehezen megnyerő szakember poharában az utolsó csepp a Bajnokok Ligája búcsú volt, az amúgy sem túlságosan népszerű nápolyi szakember utódját már meg is találták, Andrea Pirlo, a korábbi zseniális középpályás fogja vezetni a Juvet a továbbiakban.

A Lyon számára pedig él a remény, hogy jövőre is európai kupában szerepelhessenek, de ehhez csodát kellene végrehajtaniuk: Legyőzni előbb a Manchester Cityt, majd mindenki mást, aki az útjukba kerül. Nem tennék fel sok pénzt arra, hogy ez sikerül, de egyszer volt egy Porto – Monaco BL-döntő… Arra se számítottak sokan.

A meccs embere
Cristiano Ronaldo - Juventus

Szerintem egyértelmű: Cristiano Ronaldo. A portugál klasszis minden támadásban benne volt, szerzett két gólt és egyszerűen mindig ott volt, ahol kell. Pech, hogy nem jött össze a mesterhármas, amivel hős lehetett volna, de teljesítményével így is kivívta a mérkőzés legjobbja címet.

Most, hogy a pénteki mérkőzésekkel megvagyunk, hamarosan érkezem a Barcelona – Napoli és a Bayern München – Chelsea találkozók összefoglalóival.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső