Edzőváltás lehet a nyáron a Fradinál – Már a jelölt is megvan

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2020 június 12.

Még anno 2018-ban robbant fel a magyar sportélet, miután a Fradi bejelentette a 75-szörös ukrán válogatott Szerhij Rebrov érkezését a vezetőedzői posztra. A korábban a Dinamo Kijevben, majd a szaúd-arábiai Al-Ahli csapatánál edzősködő szakember érkezésével azt várták, hogy a Fradi végre az európai porond visszatérő vendége lehet.

Rebrov már első szezonjában bajnoki címig vezette a Ferencvárost, és az idei Európa Ligában is jól szerepeltek, csak az utolsó forduló döntött, ahol viszont nem tudtak nyerni, ezzel pedig elúszott a továbbjutás.

Ez így is szép teljesítmény egy magyar csapat élén és mérget még ne vegyünk rá, de lassan gyűjthetjük rá a pénzt: Idén is bajnokságot nyer az ukrán mester.

Nagyon kapós lett az átigazolási piacon, sorra jöttek a pletykák, miszerint visszatér korábbi sikerei helyszínére és ismét a Dinamo Kijev vezetőedzője lesz, valamint erősödtek azok a hangok, hogy Törökország felé veszi az irányt és a Fenerbahce csapatát fogja a következő idénytől trenírozni. A török klub elnökének elsőszámú jelöltje Rebrov, játékoskorában játszott is egy idényt Törökországban, tehát nem annyira ördögtől való elképzelés ez.

Pláne, hogy a török lapok már tényként írták le: A következő szezontól Rebrov irányítja a 28-szoros bajnokot. Ezt tegnap este maga Rebrov cáfolta, miután a Paks elleni mérkőzés előtt kérdezhette őt az M4 riportere.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél – szól a magyar mondás. És már május óta hallani a megegyezésről, így ennek az ügynek még biztosan nincs vége.

Mi lesz így a Fradival?

Valóban, jogos kérdés, hogy ki ülhet le Magyarország legnépszerűbb csapatának kispadjára. Bárki is legyen az, nehéz feladatot vállal be. Elvárás a jó szereplés (tehát a bajnoki cím) az Üllői úton és most már Európában is folytatni kell a rebrovi utat, azaz legalább az Európa Liga csoportkörébe kell kerülni.

Tegnapi napon több magyar médium is írt arról, hogy a legendás Bölöni Lászlóval tárgyalnak Orosz Pálék. A román forrás arról szól, hogy a belga Antwerptől távozó Bölöni a napokban Magyarországra utazik, hogy aláírja új kontraktusát a Ferencvárossal.

Hogy ebből mennyi igaz, ismét nem tudni, de megkeresték a 67 éves erdélyi mestert és megkérdezték tőle. A válasz rövid volt és tömör: A Fradinak van vezetőedzője és őt Szerhij Rebrovnak hívják.

Mégis érdekes fejlemény, hogy felmerül Bölöni neve, aki egyébként a fél világot bejárta már karrierje során, de a Fradi lenne az első magyar csapat, amit edzene.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mi van most a Fradival?

Gyakorlatilag még nem, de hamarosan kikiálthatjuk a magyar első osztályú bajnokság győztesének őket. Jelenleg nyolc pont az előnyük a második MOL Fehérvár FC-vel szemben, de teljesítményük elég hullámzó, simán belefér egy-egy olyan eredmény, mint a Paks elleni hosszabbításban elbukott győzelem.

Apropó, ha már Paks és Szerhij Rebrov. Az ukrán edző elég indulatos volt, mondhatni kifakadt az MLSZ versenynaptárára. Kifejtette, hogy a Fradi az egyetlen csapat a magyar bajnokságban, akiknek zsinórban három meccset kellett lejátszaniuk 2 nap pihenővel. A játékosok a sorozatos terhelés miatt fáradtak, a Paks elleni meccsen Somália sérült meg, emiatt az utolsó tíz percet emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

Visszakanyarodva: Nagyon nagy csodának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ne a Ferencváros legyen a 2019/20-as bajnokság győztese, az pedig még jobban felértékeli majd Szerhij Rebrov népszerűségét.

Szóval a történetnek messze nincs vége, hamarosan meglátjuk, hogy alakul az edzőkérdés a zöld-fehéreknél.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső