Egy csapatunk azért maradt az EKL-ben – Nyert a Puskás Akadémia

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 16.

A Puskás Akadémia szárnyalása nem idén kezdődött, már tavaly is részt vehettek az Európa-liga selejtezőjében, ám akkor nagyon rövidre sikerült a kaland, már az első meccsük a végállomást jelentette. Egyrészt az ellenfél is erősebb volt, másrészt a koronavírus akkoriban komolyan betört a felcsútiakhoz, harmadrészt épp a vírus szabott gátat annak, hogy két mérkőzésen dőljön el a párharc. Valószínűleg, úgy sem sikerült volna a bravúr, de… Így legalább felróhatjuk, hogy miért lett ennyire rövid a nemzetközi kiruccanás.

Mindenesetre Hornyákék szintet léptek, és tavaly már nem a bronzérmet szerezték meg, hanem az ezüstöt. Viszont így is be kellett érniük az újonnan elindult kupasorozattal, az Európa Konferencia-ligával, első ellenfelük pedig Finnországból érkezett az Inter Turku „személyében”.

A második kupameccsen – tehát a Turku elleni odavágón – sem sikerült megszerezni a hőn áhított első győzelmet a nemzetközi porondon. Hogy is alakult az a meccs?

Az odavágó

Finnországban kezdte meg a csatát a Puskás Akadémia, és azért lehet sok mindent mondani a magyar bajnokságról, de az biztos volt, hogy a finnél erősebb a hazai pontviadal, egyértelműen a PAFC volt a favorit. Már az első meccsen is, és természetesen a továbbjutást illetően is.

A találkozón végig irányított, nyomott a Puskás Akadémia, de az első félidőben eredményre nem jutottak, a nagyobbnál nagyobb helyzetek is rendre kimaradtak, ráadásul egy kényszerű csere fel is bolygatta a csapatot.

A második félidőben meg jött a feketeleves: Benjamin Kallman góljával a finnek szereztek vezetést. Vereség azért nem lett belőle, mert Komáromi György passzát Jakub Plsek értékesítette, így 1-1-es eredménnyel zártak a magyarok (akárcsak a MOL Fehérvár FC), a visszavágóra maradt a döntés, ahol szintén 2-0-ra nyertek a hazaiak. Csak szerencsére ezúttal a PAFC volt a hazai csapat.

Puskás Akadémia – Inter Turku: 2-0

G.: Annan (ö.g), van Nieff

A PAFC összeállítása a következő volt:

Tóth – Nagy, Stronati, Nunes, Spandler – Favoros, van Nieff – Slagveer, Plsek, Kiss – Puljic

Jól indult a meccs magyar szempontból, bár a gól, amit a Puskás Akadémia szerzett egészen biztosan szerepelni fog az év végi összefoglalókban, ahol a legszürreálisabb jeleneteket gyűjtik majd egy csokorba. Történt, hogy a Turku utolsó embere labdát veszített, amivel Slagveer rohamozhatott a kapu felé. Betört a tizenhatoson belülre, és bár maga is befejezhette volna az akciót, inkább középre passzolt, ahol a labda nem jutott el a címzettig, mert Anthony Annan, a vendégek ghánai játékosa belevetődött. A hátáról a kezére perdült a labda, onnan meg a bal alsóba. Elképesztően… Hát, nem is tudjuk, milyen jelzőt használjunk erre a gólra. De ez a kutyát nem érdekelte, a lényeg, hogy vezettek a felcsútiak.

Nem mondhatni, hogy az iramtól mindenkinek második tüdőt kellett volna növesztenie, az első negyvenöt percben még volt egy veszélytelen fejes, más viszont nem. Egyik oldalon sem. Jó, hogy vezettek Kiss Tamásék, de az egygólos előny megnyugtatónak nem volt mondható.

Ennek szellemében, a győzelem bebiztosítása érdekében nagy erőkkel vágtak neki a második félidőben, és harminc másodperc alatt rúghattak volna gólt. Jakov Puljic ekkor irtózatos nagy felsőlécet lőtt, a kipattanó lövést Favorov a blokkba lőtte, maradt az 1-0.

Egy lehetősége volt a Turkunak is: A finn támadó egy az egyben állt Tóth kapussal, ám a visszafutó Nagy Zsolt hátulról ellopta tőle a labdát, megúszták a felcsútiak.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A hajráig csak egy Slagveer és egy Nagy Zsolt próbálkozást jegyezhettünk fel, mindkettőt simán fogta Moisander, majd a 83. percben Jakub Plsek a kapufát találta el. Érdemes megemlíteni, hogy a gesztenyét Corbu kaparta ki a cseh számára, gyönyörűen hámozta át magát a finn védelmen.

Aggodalomra azonban nem volt ok, mert Yoel van Nieff, a Puskás 28 esztendős középpályása röviddel a rendes játékidő vége előtt akkora gólt ragasztott a Turku kapujába, hogy még a finnek is elindultak a gólszerzőt ünnepelni. Na jó, nem. Csak érzékeltetni szerettük volna, hogy ez bombagól volt.

Innentől csak a lefújásra kellett várni, ami meg is történt, története első győzelme továbbjutást ért a Puskás Akadémiának, az Európa Konferencia-liga második fordulójában a lett RFS csapatával játszanak majd, akik a feröeri Klaksvík együttesét verték meg. Az első meccsen 3-2-re nyert a szigetország csapata, majd a visszavágón az RFS tett ugyanígy. Következett a hosszabbítás, ahol egy 108. percben szerzett góllal végül a lettek jutottak tovább.

A nyilatkozatok

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két szakvezető értékelte a látottakat:

Teljesítettük a célt, amit kitűztünk magunk elé. Jó első meccs után kicsit idegesebbek voltunk, többet fókuszáltunk a védekezésre, ami kicsit szokatlan a Puskás Akadémia stílusától. De most az erőteljes védelemre és a jó ellentámadásokra akartunk építeni. Több labdát akartunk megtartani a középpályán, de kicsit idegesebbek voltunk, mert hiányzik még a nemzetközi rutin, viszont a fiúk így is szépen megoldották a feladatot. Elviselték azt a felelősséget, amit mi és a közvélemény is rájuk rakott, vagyis, hogy az egész országot képviseljük. A játékban kicsit hiányérzetem van, nem volt az a kombinatív foci, ami jellemző ránk. A Turku nagyot küzdött, kellemetlen ellenfél, úgyhogy kicsit egyszerűsítettük a játékunkat. Amit elterveztünk, az bejött, nyertünk kettő-nullára, és továbbjutottunk. Remélem, jól fogunk szerepelni a következő fordulóban is.” – mondta Hornyák Zsolt.

Kollégája, José Riveiro kicsit borúsabban látta a mérkőzést:

Nagyon rosszul kezdtük a meccset, korán gólt szerzett a Puskás Akadémia. Utána egy olyan mérkőzés kezdődött, amit tisztán domináltunk. Megtaláltuk a teret a középpálya középső részén, jól be tudtuk passzolni a labdát, közvetlenül a védelmet támadtuk, viszont hiányzott a pontos befejezés. A második félidőben minőségi futballt játszottunk, mindenben domináltunk, többet volt nálunk a labda, a Puskás pedig az ellencsapásra várt. Ez sikerült is neki egy elszigetelt kontrából, ezzel véget ért a mérkőzés.

Végszó

Az első kör megvan, mostantól fogva csak a Puskás Akadémia képviseli hazánkat az EKL-ben. Remélhetőleg, a második kör sem jelent majd akadályt, első blikkre ez a lett csapat egyáltalán nem tűnik legyőzhetetlennek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső