EURO 2024: A Második Forduló Álomcsapata
Holnap este lezárul a csoportkör, szóval kicsit bele kell húznunk. Merthogy mi még a második forduló álomcsapatánál tartunk, amit tegnap állítottunk össze. Hamarosan pedig már jöhet a harmadik forduló legjobb tizenegye is.
Kapus
Giorgi Mamardashvili
Georgia legutóbb Csehország ellen tartotta életben továbbjutási esélyeit, és lehetett volna még ennél is szebb az a meccs. A döntetlen nagyban köszönhető Giorgi Mamardashvilinek, akinek már az EB előtt is sok kérője volt, de látva, mire képes, valószínűleg lesznek még, akik beállnak a sorba. Állítólag keresi őt az Atletico Madrid és a Newcastle United is.
A georgiai kapus több védést mutatott be, mint ezen az EB-n (sőt, az elmúlt húsz évben) bárki (11).
Védők
Joshua Kimmich
Klubjában Joshua Kimmich sokáig középpályást játszott, ahogy a válogatottban is. Aztán egyszer csak hátrébb lépett a jobbhátvéd pozíciójába, ahol szintén megállta a helyét. Kimmich pont a magyar csapat ellen brillírozott, 97%-nál magasabb volt a passzpontossága, és remekül teljesített mind védekezésben, mind támadásban.
Pepe
Hiába 41 esztendős, Pepe még mindig extra szintet hoz, ha a válogatottról van szó. Hiába van ott az utód, Antonio Silva, Pepét nem lehet kirobbantani a kezdőcsapatból. Lehet, hogy a sebessége már rég megkopott, viszont akkora rutin rejtőzik a kobakjában, amivel ezt kompenzálja. Törökország ellen földön és levegőben verhetetlen volt, szinte alig hibázott, ami a passzokat illeti, Portugália pedig lehozott egy meccset kapott gól nélkül.
Virgil van Dijk
Hollandia a csoportja rangadóját játszotta Franciaország ellen, és bár sokat vártunk a meccstől, ez volt az első, amely 0-0-val végződött. Franciaország az EB egyik legerősebb támadó gépezetével rukkolt elő, de a gólszerzés nagyon nem megy nekik. A hollandok ellen többek között azért nem ment, mert Kylian Mbappé pályára sem lépett, illetve azért, mert Virgil van Dijk hibátlanul vette le a pályáról Marcus Thuramot.
Marc Cucurella
A spanyol válogatott eddig a viadal legjobb csapata. A horvátok könnyed legyőzése után Olaszország következett, akiket ugyan csak egy góllal vertek, de a játék elképesztően erős volt. Főleg a spanyolok bal oldala volt aktív, és Marc Cucurella remek munkát végzett. Most már egyre többen értenek egyet de la Fuentével, aki inkább a Chelsea-ben szenvedő védőt preferálja, semmint a Leverkusennel nagy szezont futó Alex Grimaldot.
Középpályások
Ilkay Gündogan
Na jó, itt tényleg szigorúan látszik, hogy mennyire objektívek vagyunk. Eszem ágában nem lenne alapjáraton Ilkay Gündogant az álomcsapatba tenni, mert szerintem a gólpasszánál szabálytalan volt Magyarország ellen. De szigorúan nézve a helyzet az, hogy a német csapatkapitány volt a magyarok elleni mérkőzés legjobbja. Kiosztott egy gólpasszt, majd a hajrában ő maga is betalált, ezzel megnyerve a meccset Németország számára.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Fabian Ruiz
Az első fordulóban is beválasztottuk a legjobbak közé, és most sem tehetünk másképp. Nem a leglátványosabb játékosa a spanyol válogatottnak, azonban rendkívül hasznos. Uralja – Rodrival egyetemben – a középpályát, de nem csak védekezésben, hanem a támadásokban is lehet rá számítani.
Kevin De Bruyne
Belgiummal kapcsolatban hajlamos mindenki Romelu Lukakut emlegetni, aki három meg nem adott gólnál jár idáig. Mi azonban szeretnénk megemlíteni Kevin De Bruynét, aki Románia ellen a mérkőzés legjobbja volt. A Manchester City játékosa nagyszerűen osztogatott, a pontrúgásai veszélyesek voltak, illetve védekezett is, amikor kellett. Ja, a legfontosabb: gólt szerzett.
Támadók
Christoph Baumgartner
Ausztriát továbbra is sötét lónak tartják, az eredményeik alapján még sokáig juthatnak. A legutóbb megszerezték első győzelmüket Lengyelország ellen, ennek pedig központi szereplője volt Christoph Baumgartner, aki a gyors gólok mestere.
Ezúttal nem gyors, hanem szép gólt szerzett, a Leipzig támadójának találata jelentette a mérkőzés fordulópontját.
Luka Jovic
Nem lehet egyszerű Dusan Vlahovic és Aleksandar Mitrovic árnyékában létezni, márpedig Luka Jovicnak ez a sors jutott. Az AC Milan támadója azóta, hogy távozott Frankfurtból, sokszor nem találta a helyét. Vakvágány volt Madrid, aztán Firenzében sem mindig jöttek ki a dolgok. Milánóban viszont egy jó helyettes lett. Ahogy a válogatottban is. Miután Vlahovic és Mitrovic is csődöt mondtak, Jovic volt az, aki életben tartotta a szerbek továbbjutási esélyeit.
Nico Williams
A spanyoloknál minden Lamine Yamalról szól, a 16 éves játékos árnyékában azonban Nico Williams is tud csillogni. Az olaszok elleni mérkőzésen egyértelműen ő volt a mérkőzés legjobbja, remek elfutásaival Di Lorenzot megőrjítette, és többször is közel járt a gólhoz. Végül csak egy gólpassz jött össze, abból sem a hagyományos fajta, mindenesetre főszerepet játszott a címvédő legyőzésében az Athletic Bilbao fiatalja, akit állítólag Unai Emery nézett ki magának.
Hamarosan jön egy álomcsapat a harmadik fordulóból is!