Ez már nem csak pletyka – Messi távozni akar a Barcától

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 26.

Azt, hogy nagy a gond a Barcánál mindenki tudta. De ilyenkor egy edzőváltás, pár új arc, pár fiatal vissza szokta állítani a klub renoméját. A Bayern München ellen elszenvedett megalázó 2-8 után azonban érezhető és tudható volt, hogy gyökeres változások állnak majd be a klubnál. Quique Setiént menesztették, Josep Maria Bartomeu elnök pedig nagy tisztogatásokat ígért és összesen hét játékost neveztek érinthetetlennek. Köztük volt Lionel Messi, akiről egyre inkább erősödtek azok a pletykák, miszerint elege van a mostani klubvezetésből (Bartomeuból konkrétan) és távozni szeretne, de ezt nem túl megbízható lapok hozták le először.

Tegnap délután egy argentin újság,a TyC Sports jelentkezett azzal a hírrel, miszerint a hatszoros aranylabdás szerződésében van egy olyan pont, miszerint bármelyik szezon végén távozhat, méghozzá ingyen. Ezt is fenntartásokkal kezeltem, majd átvették előbb amerikai lapok, majd a teljes spanyol sportsajtó, így kezdett érdekesebbé válni a dolog.

A záradék és az érvényesítés

Az valahol természetes, hogy a világ legjobbja különleges szerződéssel rendelkezik, azonban ilyen záradékról még soha nem hallottam. Hogy egy tollvonással érvénytelenítheti saját szerződését? A legjobbaknak ez is jár.

A Barcelona természetesen nem akar megválni legjobbjától, pláne nem ingyen, így természetesen útjába állnának a szerződésbontásának, de milyen lehetőségeik vannak?

Egyetlen egy: Jogi útra terelni a dolgokat, ami viszont nem egy szerencsés szituáció, valljuk be.

A záradék értelmében ugyanis Messinek távozási szándékát minden esetben június 10-ig kellene bejelenteni, hogy élni szeretne vele, de a koronavírus-járvány miatti szünetek miatt az idénynek csak most lett vége.

Hogy ez a bíróságon megállja-e a helyét? Szerintem hamarosan kiderül.

Bartomeu – minden baj forrása

Nem ez az első eset, hogy a klub egy legendája Bartomeut és politikáját hibáztatja bizonyos dolgok miatt. Az elnök amúgy sem patyolattiszta, számtalan botrány övezte regnálását, emlékezzünk csak a bérkommentelőkre, akik Bartomeu ellenfeleit szidalmazták a neten…

De ez csak egy a „bűnlajstromból”, Xavi például azért nem ült le a kispadra Ernesto Valverde távozását követően, mert nem tud és nem akar a jelenlegi elnökkel együtt dolgozni.

Puyolról is kering egy olyan pletyka, hogy 2019 szeptemberében az elnök személye miatt utasította vissza a sportigazgatói posztot.

Apropó sportigazgatók: Bartomeu ténykedése alatt Eric Abidal volt az ötödik sportigazgató, akit elfogyasztott a klub, de most a francia legendát is kirúgták…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az újraformálódó Barcelona

Már a Bayern München elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő után elkezdtek terjedni az interneten azok a hírek, miszerint a klubnál teljes megújulást hozhat el ez a nagyarányú vereség. Azt szinte a laikusok is tudták, hogy Setiénnek mennie kell, de Abidal elküldése is terítéken volt, ezek nagyon hamar meg is valósultak (bár állítólag maga Abidal adta be a felmondását).

Messi, ter Stegen, Lenglet, Semedo, de Jong, Griezmann, Dembelé. Bartomeu elnök szerint ők azok, akik mindenképp a klubnál maradnak, a többieket pedig az új edző Ronald Koemanra bízza. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy a két szupertehetség Riqui Puig és Ansu Fati is ezen a listán vannak, azonban az elnök őket külön nem emelte ki.

Koeman aztán jött és elég hamar döntött Messi egyik jó barátjának, Luis Suáreznek az ügyében. Telefonon közölte az uruguayi játékossal, hogy köszöni szépen, de a jövőben nem számít rá. Messiben pedig csak gyűlt a frusztráció.

Az utolsó csepp épp az edzővel folytatott telefonbeszélgetés volt, amelyben a holland mester vázolta jövőbeli terveit. Ez állítólag nem tetszett Messinek, hiába épülne köré az új csapat. Minden bizonnyal itt döntötte el a Barcelona 10-ese, hogy a távozás útjára lép, ezt követte az a bizonyos fax, amelyet az argentin lap elcsípett.

Mi lesz most?

A kérdést kétfelé lehet szedni. Mi lesz a Barcával? Mi lesz Messivel? Ezen kívül is vagy ezer megválaszolatlan kérdésünk van, de most szorítkozzunk erre a kettőre.

Mi lesz a Barcával?

Borzasztóan nehéz kérdés… Jelenleg elképzelhetetlen, hogy a világ legjobbja, a klub történelmének legjobbja nélkül álljon fel a Barca, hiszen a két név már szinte teljesen összeforrt. Bartomeu szerint a klub anyagi helyzete annak ellenére stabil, hogy a koronavírus-járvány miatt 320 millió eurótól estek el, de arra nem lenne pénz, hogy nagy igazolásokkal tömjék tele a klubot. Coutinho visszatér, de nem tudni, számít-e rá Koeman vagy sem. Ott van még Ansu Fati, aki fiatal kora ellenére bizonyította, hogy a jövő nagy embere lehet, Dembelé, de őt mostanság az ág is húzza sérülések terén illetve Riqui Puig, akit a szurkolók már sokszor követeltek az első csapatba.

Hátrébb De Jong kirobbanthatatlan, Busquetsről és Sergi Robertoról egyelőre nincs hír. A legnagyobb probléma azonban véleményem szerint a védelemben van. Jordi Alba és Semedo az előre játékban nagy hatékonysággal dolgoznak, de a védőmunkájuk egyre többször hagy kívánnivalót maga után. Pique-re a hírek szerint számít Koeman, de a Barca drukkerek nagy többsége nem tudja, miért. Pique rengeteget tett a Barcelonáért, de ő igazából akkor tudott kiemelkedőt nyújtani, ha egy vezéralak mellett tevékenykedhetett. Puyol és Ramos volt Batman, míg ő Robin. Amint át kellett vennie a denevérjelmezt, elbátortalanodott és nem tud olyan vezéralakja lenni a gránátvörös-kékeknek, mint a bongyor zseni volt. Furcsa hasonlat, de szerintem értitek, mire gondolok…

Mi lesz Messivel?

Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz a szurkolók véleménye, ha Messi valóban távozik. Egyelőre megmásíthatatlan döntésnek hiszik, de mindig van visszaút. Tegyük fel, hogy nincs… Kit fognak hibáztatni? Csak és kizárólag Bartomeut? Vagy Messi is elveszíti klublegenda mivoltát a Barcánál?

És hova távozhat? Már a szezon közben jelezték, hogy irgalmatlan pénzt fektetne az Inter azért, hogy őket válassza, évi 60 millió eurós fizetést kínálnának. Ez egy jó opció lehet számára, ahogy a Manchester City is, amely ugyancsak tudná állni a fizetését, ráadásul egykori mesterével, Pep Guardiolával dolgozhatna együtt. Állítólag már fel is hívta a katalán mestert Messi, hogy érdeklődjön, van-e helye a csapatban. Ezt azért nem kell készpénznek venni.

Felmerültek olyan gondolatok, hogy a Real Madrid lesz a befutó. Ezt inkább hagyjuk is, annyi esély sincs rá, mint hogy a következő öt másodpercben rám zuhan egy repülő.

A miértek és hogyanok pedig sokasodnak, de nem kell már rá sokat várni szerintem, hogy megtudjuk, mi lesz Lionel Messi és a Barcelona kapcsolatának következő lépése…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső