Kár a kihagyott tizenegyesért – Elődöntős a Sevilla

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 12.

Egy kiváló párosításnak tűnt, egygólos meccs lett a vége. A Sevilla és az Európa Liga olyan egymásnak, mint a borsó meg a héja, így nem meglepő, hogy most is szépen masíroznak a döntő felé. A tegnap lejátszott negyeddöntőben a Wolves-nak lett volna lehetősége szétválasztani az álompárt, de nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségeikkel.

Négy igazán erős és jó csapat került tehát az Európa Liga elődöntőjébe, innentől kezdve bárki nyeri meg a sorozatot, nem leszek szomorú. Semleges szurkolóként mégis szeretném, ha egy „underdog” nyerne, így különösen drukkolok a Sevilláért és a Sahtarért.

Bár, a Sevillát underdogként kezelni a (mondjuk csak ki) saját sorozatukban… Nem túl elegáns.

Wolves – Sevilla: 0-1

G.: Ocampos

Elődöntőbe jutott a Sevilla, a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el

Megmondom őszintén, én ezt a találkozót vártam a legjobban a negyeddöntő mérkőzései közül, mert két, a szívemhez közel álló csapat játszott egymással. Vegyes érzelmekkel ültem le a meccs elé, mert tudtam, hogy a végén az egyik szemem sírni, a másik nevetni fog. Hékás, én továbbra is csak egy blogger vagyok, aki tippeket ad és összefoglalókat ír, nekem nem kell teljesen függetlennek és semlegesnek lennem…

Szóval úgy voltam vele, bármelyikük is nyer, örülni fogok. A Lopetegui-féle Sevilla az egész La Liga szezonban remekül játszott, végül a negyedik helyen végeztek, míg az Espirito-féle Wolves a bajnokság legvégén esett össze.

Az ilyen dolgokat nem szoktam külön kiemelni, de bejött a jóslatom a kezdőket illetően: A Sevilla nem változtatott az AS Roma elleni meccshez képest, míg a Wolves dobta a 3-4-3-at és helyette 3-5-2-ben lépett pályára, Podence helyett pedig Dendoncker szerepelt.

A meccs elejét a Wolves nyomta meg, a 4. percben a már említett Dendoncker veszélyeztetett, de végül Bononak nem kellett közbeavatkoznia. A 12. percben Adama Traoré szaladt el a bal szélen, az őt üldöző Diego Carlos csak szabálytalanul, becsúszva tudta megállítani a robosztus spanyolt. Elképesztő egyébként, hogy mekkora ember ez a Traoré, mégis olyan szélsebes, hogy szemmel alig lehet követni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A tizenegyest az a Raúl Jimenez végezte el, aki már az Olympiakosz elleni mérkőzésen magára vállalta a büntető elvégzését. De míg a görögök ellen értékesítette a tizenegyest, addig a Sevilla ellen Bono kifogott rajta. A szokásosan hanyag büntető a kapu bal oldalára érkezett, ahogy a Sevilla kapusa is, így sikerült kiütni a labdát.

Ezt követően kissé megzuhant a Wolves és teljesen átvette az irányítást a Sevilla. Rui Patricionak volt is dolga, de a spanyolok támadói is segítettek abban, hogy ne kelljen a gólvonal mögé nyúlnia a portásnak. Magyarán mondva, mindent mellé vagy fölé rúgtak illetve fejeltek.

Ez a tendencia folytatódott a második félidőben is, a Wolves nem igazán tudott támadásokat kialakítani, idő kérdése volt a Sevilla vezető találata.

Na, de az sem ment olyan könnyen, így lassan már letelt a kilencven perc, én pedig készülődtem a túlórára. Ezt Lucas Ocampos akadályozta meg, aki a 88. percben egy jobboldali szabadrúgást csúsztatott az angolok hálójába, ezzel pedig megszerezte a vezetést és a győzelmet is csapatának.

Derekasan küzdött a Sevilla, abszolút megérdemelték a találatot, a Wolves pedig a kihagyott tizenegyes után képtelen volt megújulni. Hiába rohamozhatott szinte mindegyik nagy sztár az angolok oldalán, a mérkőzést végül hat kapura lövéssel fejezték be, amiből kettő találta el a kaput. Ugyanez a szám a spanyoloknál 17/5 volt.

Kérdés, hogy mi lesz a jövőben a Wolves-szal. Nem harcoltak ki kupaindulást érő helyet, legnagyobb sztárjaikat elég sokan szeretnék saját csapatukba csábítani, így Nuno Santo Espirito előtt szép feladat áll: Egyben tartani a csapatot, ha nem sikerül, akkor ugyanolyan kvalitású embereket igazolni.

A Sevilla – Manchester United mérkőzésről is olvashattok majd, azt a találkozót vasárnap este rendezik.

A meccs embere
Lucas Ocampos - Sevilla

Abban biztos voltam, hogy a Sevilla játékosa kapja ezt a címet. Két ember között vacilláltam, egyikük Bono, másikuk Ocampos. Végül utóbbi mellett döntöttem, mert bár Bono tizenegyest fogott, a meccset mégis az argentin csatár döntötte el. Rajtuk kívül is több jó teljesítmény volt a Sevillában, gondolok itt Ever Banegára vagy épp Koundéra.

Nemsokára (holnap, valószínűleg) érkeznek az elődöntők tippjei, illetve a BL és az NB1 meccseiről is folyamatosan kaphattok tippeket, megéri naponta felnézni az oldalra!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső