Katar 2022: A Torna Álomcsapata
Vasárnap véget ért a világbajnokság Katarban, ami Gianni Infantino szerint a legjobb volt. Már a tegnapi napon is idéztem a FIFA elnökét, és már tegnap is kifejtettem, hogy nem feltétlenül értek vele egyet. De hát mit is mondhatna a svájci, nem igaz? Főleg ennyi balhé után, valahogy szépíteni kell a dolgokat… A csoportkörben, a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben készítettünk álomcsapatot, és az utolsónál azt mondtuk, hogy majd a VB után érkezünk még egy teljes álomcsapattal. Hát itt is vagyunk. De nem gondolom, hogy bárkinek is meglepetést okoznánk. Lehet, hogy valakivel nem értetek majd egyet, de úgy láttuk, hogy ők voltak a legjobbak.
A kapus
Dominik Livakovic
Bár a torna legjobb kapusának Emiliano Martínezt választották meg, az Aston Villa kapusa jóval elmaradt egy másik kollégájától, Dominik Livakovictól. A horvát csapat bronzérmében főszerepet játszott a Dinamo Zagreb átlal foglalkoztatott úriember, akiért egy időben úgy tűnt, bejelentkezik a Bayern München is, miután Manuel Neuer eltörte a lábát.
Livakovic a csoportkörben is több nagyszerű védést mutatott be, de ami miatt igazán ide került, az az egyenes kiesésben nyújtott teljesítménye. Japán, valamint Brazília ellen is két-két tizenegyest fogott meg, és az említett meccseken is voltak egyéb bravúrjai.
Számunkra még az sem rontott a megítélésén, hogy az elődöntőben ő hozta össze az első gólt Argentínának. Azért sem rontja a helyzetét, mert véleményünk szerint az nem volt tizenegyes, hibás döntés született.
A védők
Achraf Hakimi
Vita nélkül ő volt a torna legjobb jobbhátvédje. Hirtelen eszembe sem jut még egy olyan karakteres játékos a jobbszélen, mint a marokkói. Talán Nahuel Molina. De még ő is jóval elmaradt a PSG játékosától.
Hakimi a marokkói csapat igazi vezére volt, akit Walid Regragui mind a hét mérkőzésen kezdőként küldött a pályára. A bivalyerős védelemből a végén már csak ő maradt. Mind a védekezése, mind a támadójátéka kivételes volt, remekül értette meg magát Hakim Ziyech-sel. Bár gólerős játékos, és a gólpasszokban is jeleskedik, ezúttal csak egy asszisztot osztott ki. Ettől függetlenül nincs még egy olyan játékos, akit ide lehetne tenni.
Harry Maguire
Igen, ezen még én is meglepődtem. A Manchester United csapatában már hosszú ideje csak szenvedő játékos a világbajnokságon végig a pályán volt, és Anglia kiesése nem rajta múlt. Nyoma sem volt annak a bizonytalan játéknak, amit a klubcsapatában már megszoktunk, ennyit számít, hogy a szurkolók, az edző bíznak benne.
Josko Gvardiol
A horvát csapat valóságos gyémántot talált. Gvardiol még csak húszéves, de már most kész, komplett védő. Nem sokáig marad az RB Leipzig játékosa, és bizonyára az itt mutatott teljesítménye még feljebb srófolja a vételárat majd. Gvardiol végig nagyon magabiztos volt, kevés támadás jutott túl rajta, ennek köszönhető, hogy a horvát csapat végül összesen csak hét gólt kapott. Ebből hármat az argentinok ellen, amikor a védőnek nagyon gyengén ment a futball. Viszont a bronzmeccsen meg ő volt a legjobb, és ezt a Budweisernél is látták, meg is kapta a meccs legjobbjának járó címet. Gyönyörű góllal szerzett vezetést a csapatának, majd később remekül semlegesítette a marokkói próbálkozásokat.
Marcos Acuna
Balbekk-poszton kicsit gondban voltunk, mert úgy igazán, tényleg jó teljesítmény itt nem volt. Mint mondjuk Hakimi a másik oldalon. Ezért végig gondoltuk, ki nyújtotta a legmegbízhatóbb játékot. És végül Marcos Acuna mellett döntöttünk. A győztes argentin csapat bekkje igazán akkor fickándozott, amikor szárnyvédőt játszhatott. Az elődöntőben eltiltás miatt nem léphetett pályára, és a döntőben is csak csereként. Ez azonban nem von le a korábbi teljesítményének értékéből.
A középpályások
Sofyan Amrabat
A Fiorentina játékosáról tudtuk már a VB előtt is, hogy kőkemény játékos, aki nem ismer elveszett labdát, és aki hatalmas futómennyiségre képes. Ezt aztán Marokkó mezében is megmutatta. A játékosnak talán csak egy gyengébb meccse volt, a horvátok elleni, az összes többin viszont a legjobbak közé tartozott. A legfrissebb hírek szerint a VB-n nyújtott alakítása egy előnyös szerződést érhet, a Liverpool szeretne rá lecsapni, akik elég szűken vannak a középpályán. Egy ilyen tank, mint a marokkói, nagy segítéségére lenne Kloppnak.
Azzedine Ounahi
Érdekes, hogy ugyanannyi játékos van itt a negyedik helyezett Marokkótól, mint a győztes Argentínától… No mindegy, lehet, nem mi látjuk jól. Azzal viszont senki sem vitatkozhat, hogy Azzedine Ounahi megérdemelten van itt. Az Angers fiatalja nemrég még a harmadosztályban futballozott, napokkal ezelőtt pedig ő volt az, akitől hangos volt a világsajtó. Fürge, remek játékintelligenciával megáldott játékos, aki nemsokára válogathat az ajánlatok közül. Biztos, hogy az Angers nem fogja tudni megtartani őt. Nálunk inkább ő lett volna a torna legjobb fiatal játékosa, de ez persze megint csak magánvélemény.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Antoine Griezmann
Szívem szerint ide került volna Enzo Fernández vagy Luka Modric, de nem tudtam Griezmannt kihagyni. Még úgy sem, hogy a döntőben egyetlen értékelhető momentuma sem volt. Azt megelőzően viszont a legszebb napjait idézte a támadó középpályás, aki kicsit visszavontabb szerepkörben is remekelt Katarban. Többször volt a meccs embere, és gólt nem rúgott, de nagyszerűen mozgatta az egész francia csapatot.
A támadók
Lionel Messi
Szerintem ahány oldal ír álomcsapatot, annyiban szerepel Lionel Messi. A 35 éves játékos valóban csúcsra ért, az ő vezérletével lett világbajnok Argentína. Rekordot rekordra halmozott, ő lett az első játékos, aki a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben is gólt tudott szerezni. Ja, igen, a fináléban értékesített egy tizenegyest a rendes játékidőben, lőtt egy gólt a hosszabbításban, majd a szétlövésben sem hibázott. Tökéletes meccset játszott. Lehet őt szeretni, lehet nem szeretni, de abban mindenki egyetérthet, hogy az elmúlt harminc év (minimum) legjobb labdarúgójáról beszélünk.
Julián Álvarez
Itt volt bennünk egy kis gondolkodás, hogy Julián Álvarez vagy Olivier Giroud kerüljön a csapatba, végül előbbi mellett döntöttünk, annak ellenére, hogy utóbbi érdemeit is láttuk, ismerjük és elismerjük. Álvarez egyrészt nyert a tornán, egy picit a győztest mindig előtérbe kell helyezni, másrészt sokkal jobban játszott, mint francia riválisa, akit már az első félidőben lecseréltek.
Fontos gólokat szerzett, összesen négyet, és megmutatta, az, hogy Erling Haaland árnyékában kell játszania, csak visszaveti. Lehet, hogy nem Manchester a megfelelő hely számára, itt tényleg a két dudás – egy csárda esete áll fent. Akár ő is lehetett volna a torna legjobb fiatalja.
Kylian Mbappé
A döntő egyik legjobbja, aki az egész tornán remekelt. Volt egy gyengébb meccse, és a fináléban is jó ideig levették a pályáról, de aztán villant, nem egyszer, háromszor. Mondhatják, hogy a háromból két gólja tizenegyesből született, de micsoda mentális erő kell ahhoz, hogy valaki ilyen helyzetben egyszer se hibázzon! Ő lett a világbajnokság gólkirálya 8 találattal, kérdés sem férhet hozzá, hogy helye van ebben a csapatban.
Kylian Mbappé a jövő legnagyobbja lesz, az Aranylabda hamarosan dukál neki, de érzésem szerint mennie kell Párizsból, mert sosem fog tudni kiteljesedni. Sajnálhatja, hogy a madridi hidat felégette maga mögött.
Ez lett volna a mi álomcsapatunk. Lehet, más is befért volna, néhány posztnál nagy volt a verseny, de úgy hiszem, a legjobb játékosokat választottuk ki.