Salzburgban volt minek örülni a múlt héten
Ausztriában is újraindult a sportélet a koronavírus-járvány után, a múlt héten lejátszották az osztrák kupa döntőjét, melynek magyar résztvevője is volt Szoboszlai Dominik személyében. Magyarország talán legnagyobb ígérete pedig tett arról, hogy ez a meccs számára és minden Salzburg-drukkernek emlékezetes legyen.
A kupadöntő mellett kitérünk egy másik Salzburgot érintő témára, de ennek főszereplője a LASK Linz lesz.
Haladjunk szépen sorjában…
A kupadöntő
Egyértelműen a Salzburg volt az esélyese a döntőnek, azonban egy egymeccses döntőnél mindig fennáll a veszélye annak, hogy az esélytelenebbnek számító csapat megembereli magát és tudása legjavát nyújtva legyőzi a kupa várományosát. Volt már ilyenre példa, bizonyára lesz is még, de amikor ilyen meccsekről beszélgetünk nem fog szóba kerülni a Red Bull Salzburg – Austria Lustenau mérkőzés.
A magyar válogatott újdonsült sztárja, Szoboszlai Dominik a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Mivel egyre erősödnek azok a hangok, hogy elhagyja a nyáron a csapatot lehetséges, hogy ez volt az utolsó osztrák kupameccse. Sikerült szépen, emlékezetesen búcsúzni. Már ha lesz búcsú…
Érdemes a helyükön kezelni ezeket a távozásról szóló híreket, többsége akkor született, amikor gyakorlatilag minden megállt, minden fel volt függesztve, de tény és való, hogy már előtte is több nagy európai klubbal összehozták a fiatal középpályást. Milánó, Róma, London… Bármelyik reális lehet és ha esetleg a Roma, Lazio, Arsenal, Milan négyes bármelyike meggondolta volna magát időközben, akkor valószínűleg a döntőt megtekintve kis újratervezést hajtottak végre.
Ugyanis Szoboszlai az egyik legjobb volt a döntőn. Ő volt az, aki elindította góljával a gálát, amibe ez a döntő torkollott. És bár kis gól is gól, Szoboszlai ismét megvillantott abból valamit, amit nevezhetünk a specialitásának. Igen, természetesen a szabadrúgásokról beszélek, amiből jutott egy a meccs 20. percében is. A baloldalról, kiszorított szögből járt a szabadrúgás, és sokkal esélyesebb volt, hogy Szoboszlai beíveli társainak a labdát, ehelyett klasszis megoldást választott: Lőtt.
Méghozzá remekül, pontosan és nagy erővel. A Lustenau kapusa hiába nyújtózott, nem tudta hárítani a lövést. Bombagól volt a javából.
Egy perccel később ismét a középpályást dicsérhették, nem ismert elveszett labdát, ennek eredménye pedig egy beadás lett, amit egy másik Dominik, Dominik Stumberger lőtt a kapuba. Szerencsétlenségére, ő nem Szoboszlai csapattársa, így ezzel az öngóllal már kettővel ment a Red Bull.
Ez már tetemes előny 21. perc alatt, főleg egy döntőben. Nem is sikerült szorossá tenni a meccset. Következett még három gól, Okamor, Ashimeru és Koita gólja már a második félidőben születtek és már a harmadik gól után érezhető volt, hogy ebből bizony kiütés is lehet.
Így is lett, ez a fölényes győzelem pedig azt jelentette, hogy a Salzburg hetedik kupáját ünnepelhette, sikerült megvédeni a címüket. Szoboszlai Dominik pedig ha az év végén valóban távozik, akkor szép emlékekkel teheti meg. De ott van még a bajnokság, amire eddig kevés esélyük volt a LASK Linz-cel szemben, de aztán történt valami…
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A bajnokságról
Az osztrák bajnokságban nem állt annyira jól a Salzburg szénája, hiszen az EL-ben is sokáig eljutó LASK Linz (Ole Gunnar Solkjaer Manchester Unitedje ütötte őket ki végül) vezette a bajnokságot. Aztán jött a felfüggesztés és minden játékos otthonról próbálta formában tartani magát, hiszen az edzéseket nem engedélyezték sehol Európában.
Amikor jöttek az enyhítések, minden csapat újra elfoglalta edzőpályáit, kiscsoportban, egymástól biztonságos távolságra kezdtek edzeni. Kivéve a Linzet. Náluk az edzői stáb teljes értékű edzést vezényelt még az enyhítések kezdeti időszakában, amit szerencsétlenségükre (és a Salzburg szerencséjére) levideóztak és eljuttatták a megfelelő szervekhez.
Nagy botrány övezte a videót, és számítani lehetett rá, hogy a szabályok betartásának jövőbeli érdekében példát fognak statuálni az ügyben. Ez így is történt, még a vártnál is szigorúbb döntés született. Összesen 75.000 euróra büntették a csapatot (Ez több mint 26 millió forintnak megfelelő összeget jelent) és ami a még fájóbb: 12 pontot vontak le tőlük.
Szerencséjükre az osztrák bajnokság play-off szakaszába a megszerzett pontjaik felét viszik tovább a csapatok, így ez a 12 pont 6-ra redukálódott, de ezzel is a Salzburg mögé kerültek.
Valószínűleg Szoboszlaiék sem így akarnak bajnokságot nyerni, de az is valószínű, hogy nem sírták könnyesre a párnájukat, amikor meghallották a hírt.
A döntés jogos-e? Ezt mindenki döntse el maga. Egy biztos: Ezt követően kétszer is meggondolják majd a csapatok, hogy betartsák-e a szabályokat.
Soha rosszabb hetet – gondolhatják a salzburgi drukkerek. És igazuk van, ennél jobb forgatókönyv számukra nem igen létezett.