A szerencsejátékos cégeknek muszáj lenne marketingelniük magukat
Az elmúlt időszakban ha a szerencsejátékos-sajtó cikkeit figyeltük, követtük a legismertebb oldalakat, akkor egyértelműen kirajzolódott egy olyan trend, amiben egyre szigorúbb és keményebb szabályozásokat kezdeményeznek az üzemeltők, a cégek ellen, ennek jelenleg a legnagyobb fókuszpontja az Egyesült Királyság és Svédország. Ráadásul, amellett, hogy a szabályozók folyamatosan újabb és újabb változásokkal jelennek meg a szektorban, a szektoron kívüli szereplők egyáltalán nem érzik át, hogy ezen kihívások milyen komoly fejtörést okoznak a szerencsejátékos cégek számára és hogy milyen komoly anyagi tényezők is felmerülnek egy-egy új intézkedés kapcsán.
És ebben komoly szerepük van maguknak az üzemeltetőknek is, hiszen bár bizonyos oldalakon és jelentésekben lehet látni, hogy mennyit költ mondjuk a bet365 vagy éppen az unibet a felelősségteljes szerencsejáték céljáért, a közvéleményben nagyon kevesen látják ezt tisztán, de még maguk a törvényhozók sincsenek tisztában azzal, hogy mennyire komplex követelmény- és szabályrendszer létezik jelenleg az üzemeltetőkre vonatkozóan. Emeljünk csak ki két olyan témakört, amelyből ez egyértelműen látszik, kezdve a szerencsejáték-függőség elleni harccal.
Időnként (például a múltkori angol live-stream botrány kapcsán) újra fellángolnak a negatív vélemények és mindenki az üzemeltetők további intézkedéseit követelik, miközben már most is dollármilliókat költenek az egyes cégek erre a feladatkörre és rengeteg lehetőség áll az ilyen problémával küzdők rendelkezésére. És ennek azért van jelentősége, mert alapvetően csak a szabályozott körülmények között működő szerencsejátékos cégek kínálnak ilyen lehetőségeket és ha túlságosan erős szabályozással kell a játékosoknak szembesülni, akkor az akár az illegális fogadás, az offshore országokban működő weboldalak felé tereli a fogadókat.
És fogadók vannak, lássuk be, sosem volt ilyen népszerű a sportfogadás és a szerencsejáték, mint napjainkban. És ha ezen fogadók egy jelentősebb része nem ellenőrzött, a hivatalos adatokból kimaradó cégek, weboldalak felé terelődik, akkor a probléma tovább fog súlyosbodni, csak nagyjából a szőnyeg alá söpörtük annak súlyosságát. Aztán ott van például az online félkarú rablókra megállapítandó, rögzített maximális tét, ami azért lehet elhamarkodott döntés, mert egy utcáról betérve használható gépnél minimális a szabályozás erőssége, egy hivatalosan működő online cégnek kötelezettségei vannak a függőség kialakulása elleni harcban, az adatok szolgáltatásában és így tovább.
Ismét csak az előző érvet lehet felhozni, ha az online játékosok azzal találják szembe magukat, hogy 100 font helyett már csak két fontos téttel pörgethetnek eddigi üzemeltetőjüknél, akkor inkább megindulnak egy olyan offshore oldal felé, ahol nincsenek szabályozások, se követelmények a függőség elleni harcra. Plusz azon cégek bevételéből még az adóhatóság sem fog pénzt látni. Egyes szakírók javaslata szerint a megoldás a reklámokban keresendő, tehát a jelenlegi üzemeltetőknek komoly energiát kellene arra fordítaniuk, hogy bemutassák az előnyét annak, ha a fogadók a legális irány felé fordulnak.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Hiszen képzeljük el azt a jelenlegi helyzetet, hogy két reklám jelenik meg egymás után, az elsőben egy szabályozott üzemeltető a „Felelősségteljes szerencsejáték” mellett kardoskodik, még be is mutat egy-egy esetet, amikor egy fogadót felhívott a cég képviselője fogadási szokásai megváltozása miatt, a másodikban pedig egy nem szabályozott körülmények között működő, offshore cég kínál limitek nélkül hatalmas nyereményeket és semmiféle kellemetlenségről, figyelemfelhívásról nem esik szó. Ezzel szemben javaslatok szerint a reklámoknak inkább arra kellene fókuszálnia, hogy egy legális cégtől biztosan megkapja nyereményét a fogadó és a szorzó sem változik menet közben, míg egy nem szabályozott, offshore üzemeltető esetén simán megtörténhet, hogy egy „váratlan hiba” miatt nem kapja meg nyereményét a játékos, vagy szimplán eltűnik a befizetett tétje.
Értelemszerűen ez csak egy felvázolt történet, de akárhogy is, a legálisan működő üzemeltetőknek most jött el az idő arra, hogy komoly kampányban hangsúlyozzák az illegális cégekkel szemben ők mennyit tesznek a fogadók jólétéért. Az üzenetnek viszont őszintének kell lennie, tehát az egyértelmű, hogy a legális üzemeltetők profitcéllal üzemelnek, de ettől függetlenül még akár érdemelhetnek elismerést is azért, hogy megpróbálják fehéríteni, tisztítani a piacot és segíteni a függőség elleni harcot.