Továbbra is hasít a virtuális autósport

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 április 24.

Jó ideje nem láthattak élő sporteseményt az autósport szerelmesi sem, mivel a koronavírus terjedése gátat szabott az idei Forma1 szezon rajtjának. Az esport azonban ismét jött és segített, ugyanis virtuális futamokkal próbálják kárpótolni a szurkolókat.

A napokban pedig egy magyar autósport bajnokságot jelentettek be, amely május 3-ig útjára indul. A futamokon valódi, versenyzői múlttal rendelkező pilóták vesznek majd részt.

Forma 1

Továbbra is éles vitákat generál, hogy mikor is indulhat útjára a valódi szezon, melyik pályákon lehet biztonságosan futamot rendezni. Azonban a virtuális Forma1-ben zajlik az élet. Aktív és visszavonult pilóták, valamint hírességek is részt vettek a márciusban elrajtoló sorozatban, amely májusban folytatódik. Hogy melyik pályán, azt még nem tudni, ugyanis szavazásra bocsátották az F1 hivatalos twitter csatornáján, egyelőre az interlagosi pálya vezet utcahosszal.

Az első versenyt (amit „Bahreinben tartottak”) a kínai Guan Ju-zsu (vagyis Csou Kuan-jü) nyerte, míg a második, hivatalosan Hanoi nagydíjon Charles Leclerc aratott győzelmet. A játék alapjául szolgáló verzióban a vietnami pálya még nem szerepel, így a futam csak névben volt hanoi nagydíj, igazából az ausztrál pályán száguldottak a versenyzők.

Nem csoda, hogy az idősebb Leclerc győzedelmeskedni tudott a versenyen, saját bevallása szerint napi öt órát gyakorolt, hogy a legtöbbet tudja kihozni magából. A futamon egyébként csapattársa az ifjabb Leclerc, Arthur volt.

És elérkeztünk a legutóbbi futamhoz, ahol ismételten harcba szállt a győzelemért az aktív versenyzők közül Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi, Alexander Albon, Lando Norris, Carlos Sainz Jr. és Nicholas Latifi. Az időmérő futamon Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, így övé lett a pole pozíció.

És ha már Latifi: A Williams istálló levélben figyelmeztette a kanadait, hogy a virtuális verseny közben moderálja magát, viselkedése ugyanis súrolja az elfogadhatatlant.

Úgy tűnik, igazán fekszik a virtuális verseny a fiatal monacóinak, ugyanis rajt-cél győzelmet aratva immár zsinórban másodszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A második helyen Albon végzett, míg a harmadik a hazai pályán versenyző Csou Kuan-jü. Bár Steffen Vandoorne ért be harmadikként a célba, de büntetése miatt a kínait előre sorolták.

Töretlen népszerűségnek örvend ez a virtuális kikapcsolódás, a Kínai GP-t több mint négyszázezren figyelték a különböző Twitch-csatornákon. A következő verseny pedig minden valószínűség szerint Brazíliában lesz és biztosak lehetünk benne, hogy az érdeklődés töretlen marad a sorozattal kapcsolatban.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

SimRace 2 Real

A magyar versenyzők sem akarnak kimaradni efféle mókából, így ők a Gran Turismoval játszva indítanak új sorozatot, valódi versenyzőkkel. A május 3-án rajtoló sorozatot a Race Online Hungary szervezi és a futamokat mi is követhetjük majd.

Gáspár István, a Magyar Autósport Szövetség gyorsasági szakág vezetője szerint már legalább egy éve foglalkoztatta őket a szimulátor, de a vírusnak „köszönhetően” az események felgyorsultak, így készen állnak a megmérettetésre. Szerinte jelenleg ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságosan lehessen versenyeket rendezni, és ebben maximálisan igaza van.

Az pedig egyértelmű, hogy van igény a hasonló kezdeményezésekre, hiszen ez a Forma 1-nél is maximálisan bevált.

A lebonyolítás

Három kategóriában hét-hét versenyt fognak majd szervezni, ezek szombaton és vasárnap lesznek. Itt is lesz időmérő futam, a legjobb 24 induló kvalifikálja magát, majd egy 12 fős versenyen a legjobb hat jut tovább a következő körbe.

A versenyen elért helyezésekért pontokat kapnak a pilóták, és a képlet innentől egyszerű: Az nyer, aki a legtöbb pontot szerzi a sorozat alatt.

Izgalmasnak ígérkezik tehát ez a kezdeményezés is, örömteli, hogy a magyarok is kapva kapnak az esport adta lehetőségek után és ez végre egy ilyen volumenű eseményen is megmutatkozik.

Magam részéről még várnék egy magyar futballisták részvételével rendezett FIFA bajnokságot, bár sokat elvenne az élményből, hogy egy Puskás – Mezőkövesd helyett a játékosok Real Madrid – Barcelona meccset vívnának, de nem akarok telhetetlen lenni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső