Újabb trófea – A Bayern München nyerte a budapesti Szuperkupa döntőt
Szerintem senkit nem kell emlékeztetni az idei év eseményeire futball szempontjából, de aki esetleg az elmúlt időszakban elvágta magát a hírektől: Márciusban az egész sportélet megállt, miután a Kínából induló koronavírus-járvány szétterjedt. Rengeteg pénzügyi problémát okozva, klubokat csődközeli helyzetbe vitt a megállás, a fehéroroszokon kívül szinte senki nem kezdte el vagy folytatta az adott bajnokságot.
Aztán két hónap teljes csend után óvatosan folytatódott minden. Előbb a Bundesliga, majd szép sorban mindegyik nagyobb megmérettetés. Viszont ezek a meccsek zárt kapuk mögött lettek megrendezve, a legnagyobb biztonsági intézkedések betartásával. Tesztelés, fertőtlenítés és egy sor szabály, amit vezetőnek és játékosnak is be kellett tartania.
A meccset megelőzően…
És hogy miért kellett ez a kis bevezető? Mert a Bayern München – Sevilla UEFA Szuperkupa-döntő volt az első esemény hosszú idő után, ahol szurkolók is megjelenhettek. Ráadásul a mérkőzést Magyarországon, Budapesten rendezték. Ez volt a Puskás Aréna első nagyobb megmérettetése, és 15.500 néző lehetett jelen, azaz a stadion befogadóképességének harmada.
Már a jegyvásárlás is érdekes volt, az óriási érdeklődésre való tekintettel sorsolással oldották meg, hogy ki juthat jegyhez és ki nem. Én nem kaptam jegyet – sajnos -, bezzeg a taxis, akihez múltkor random beszálltam, ő igen. Kellemetlen út volt mindkettőnk számára. Viccelek. Csak nekem volt kellemetlen.
Amúgy ez az egész mérkőzés felfogható volt egy nagy kísérletnek, hiszen a második hullám jelenleg is tombol a világon, Európában, így Magyarországon is. A bajor miniszterelnök például óva intett mindenkit, hogy Budapestre utazzanak, aki mégis elutazott, arra pedig két hetes karantén vár.
A mérkőzést megelőzően hőt mértek a bejáratnál és csak azok a családok/társaságok ülhettek egymás mellé, akik együtt érkeztek. Természetesen a szájmaszk használata itt is kötelező volt.
A meccsről
A Sevilla volt nehezebb helyzetben, ők az Európa Liga döntője óta nem léptek pályára tétmérkőzésen, át is alakultak kissé, a Bayern München pedig már túl van egy valóságos vérengzésen, 8-0-val hangoltak erre a mérkőzésre, az áldozat pedig a Schalke 04 csapata volt.
Ilyen előjelekkel indult a találkozó, a Sevilla ugyebár Sergio Reguilón és Éver Banega nélkül állt ki, ők elhagyták a csapatot, visszatért viszont Ivan Rakitic, aki Sevillából igazolt a Barcelonába, majd számtalan trófea után visszatért. A spanyolok kezdték jobban a mérkőzést, már a 13. percben vezetést szereztek: Pont Rakitic kapott labdát a tizenhatoson belül, de David Alaba ellökte őt, Anthony Taylor pedig büntetőt ítélt. Hevesen reklamáltak a németek, mondván, test-test elleni küzdelem volt, amiben igazuk van, csakhogy Alaba mozdulata egyáltalán nem a labdára irányult, mindössze el akarta tüntetni a horvátot.
Lucas Ocampos állt a labda mögé és higgadtan a kapu jobb oldalába gurított, Manuel Neuer a másik oldalra vetődött.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A hátrány felrázta a Bayern Münchent, nem igazán vannak mostanság hozzászokva ahhoz, hogy hátrányban legyenek. Jöttek is a helyzetek, de Thomas Müller, Benjamin Pavard, Leroy Sané és Robert Lewandowski sem talált kapuba. Volt, akit blokkoltak, volt, aki rosszul célzott és volt, akinek lövését Bono védte.
A 34. percben viszont góllá érett a fölény, Robert Lewandowski okosan tette le lövésre a labdát Leon Goretzka elé, aki a kapu jobb oldalába lőtt.
A csapatok így 1-1-es döntetlennel zárták az első játékrészt.
Miután újrakezdték a játékot, ismét beragadt a Bayern München, Luuk de Jong pedig azonnal gólt szerezhetett volna. Két védő szorításában is lőni tudott, de Manuel Neuer szögletre ütötte a labdát.
A túloldalon is volt esemény, Thomas Müller és Robert Lewandowski játszottak macska-egér játékot a Sevilla védőivel, utóbbi a hálóba is talált, de les miatt nem adták meg a találatot.
Ahogy nem adták meg Leroy Sané gólját sem, ismét a lengyel támadó volt a ludas, ezúttal Sergio Escudero mezét ráncigálta meg, így 10 másodperccel később hiába örültek a németek.
Nagyon nyomtak a bajorok, de a Sevilla állta a sarat, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a csereként Jusszef En-Nesziri újra előnyhöz juttathatta volna a spanyolokat, de Neuer kapufára tolta a lövést.
És aztán a 99. percben beállt Javi Martinez, akiről az átigazolási szezon elején azt pletykálták, hogy visszatér az Athletic Bilbaohoz, hogy ott fejezze be pályafutását.
Egyelőre még itt van, és meg is hálálta Hansi Flicknek, hogy pályára léphetett. A 104. percben David Alaba lőtt kapásból 15 méterről, amelyet Bono csak ütött, ráadásul középre. Ott állt Javi Martinez és nagyon okosan a kapuba bólintott.
Ez bizonyult a győztes gólnak, a Bayern München másodszor hódította el a Szuperkupát. Érdekesség, hogy a spanyol középpályás másodszor bizonyul nyerőembernek, a 2013-as Chelsea elleni meccsen az ő góljával mentették döntetlenre a meccset, hogy aztán tizenegyesekkel legyőzzék a londoniakat.
Hát, az aranyember mindenképp Javi Martinez, azonban az UEFA képviselői Thomas Müllert választották a meccs emberének, aki végig pályán volt, és természetesen azt a rá jellemző játékot hozta, amelyet megszokhattunk tőle.
Ez volt tehát az Európai Szuperkupa döntőjének összefoglalója, a Bayern München végeredményben megérdemelten nyerte meg a meccset, de jár a taps Julen Lopeteguinek és csapatának is, akik felvették a versenyt és majdnem meg is tréfálták a bajorokat.