AC Milan – Sampdoria: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Giuseppe Meazza
- április 03. 12:30
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Kedden a Premier League, szerdán a Bundesliga, ma pedig a Serie A küzdelmeiből kerül több az asztalra, négy olasz első osztályú mérkőzéssel készültünk a számotokra, kezdésnek az AC Milan – Sampdoria mérkőzést választottuk.
Az AC Milan együttese túlteljesít, ebben azt hiszem mindannyian egyetérthetünk. Jelenleg előzik a Juventust, hosszú ideig pedig a teljes mezőnyt maguk mögé utasították, de aztán a városi rivális Inter előzött, és most már az előnye is jelentős Pioliékkal szemben.
A második hely viszont még meglehet, és már az is hatalmas szó lesz. A Juventus és az Atalanta üldözi őket, a hátralévő fordulókban mindkettejükkel megmérkőznek majd.
A Sampdoria a középmezőnyt erősíti, nagy céljaik már nem lehetnek erre az idényre, maximum egy-két helyet tudnak előrébb lépni, de hátrafelé sokat zuhanhatnak, ott nagyon sűrű a mezőny.
Elsőre talán egyértelműnek tűnik a mérkőzés, de beleássuk magunkat. Mindenesetre a hazai győzelem oddsa eléggé hívogató…
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Fiorentina – AC Milan
Egy nagyon jó mérkőzést és öt gólt hozott a két gárda összecsapása. Már a kilencedik percben gól született, az örökifjú Zlatan Ibrahimovic lépett ki a leshatáron Simon Kjaer indításával, majd – kicsit eltörve a labdát – a bal alsóba lőtt. Először maga sem hitte el, hogy a gól szabályos volt, ki is nézett a partjelzőre, hogy a zászló a magasban van-e. Nem volt, mert Quarta beragadt.
Nyolc perccel később a tizenhatos bal oldaláról a Fiorentina végzett el szabadrúgást. Sokan beadásra számítottak, de Erick Pulgar felvarrta a játékszert a jobb felsőbe. Mesteri gól volt, és a chilei védőnek idén ez volt az első bajnoki gólja, pedig tavaly összesen hétszer talált a hálóba.
Több gól az első játékrészben nem született, de ez nem sokon múlt. Mindkét oldalon született egy-egy kapufa, a hazaiak részéről German Pezzella volt az elkövető, egy szögletet sarokkal küldött kapura. Gyönyörű mozdulat volt, de a felsőléc kisegítette a Milant. Ahogy kisegítette a másik oldalon a violákat is, Zlatan Ibrahimovic elegáns emelése után megint a keresztléc szólt közbe.
Már a második félidőben jártunk, amikor a Fiorentina megfordította a meccset. Az 51. percben Dusan Vlahovic készített le egy labdát Franck Riberynek, aki kapásból a hálóba lőtt.
Az öröm hat percig tartott, mert a Real Madrid kölcsönjátékosa, Brahim Diaz 2-2-re módosította az állást.
A mindent eldöntő gólt a Milan szerezte, a török válogatott irányító, Hakan Calhanoglu a hajrában szép mozdulattal lőtte ki a bal alsót.
Igazi thriller volt ez a meccs, méghozzá a jobbak közül való…
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Sampdoria – Torino
Claudio Ranieri együttese a kiesés elől menekülő bikákat fogadta a szünet előtt, és végül egy góllal bizonyultak a hazaiak jobbnak. Nyolc perc telt el, amikor az első veszélyesebb helyzetet feljegyezhettük. A svéd középpályás, Albin Ekdal 14 méteres lövése suhant el a jobboldali kapufa mellett.
A következő lehetőségből viszont már gól született, és ez a találat igazi csapatmunka volt. A baloldalon folyt a játék, Augello volt a főszereplő, aki pár apró passz után már robogott a tizenhatos felé, Fabio Quagliarellához passzolt, ő tovább Antonio Candreva elé, az ex-Interes szélső meg a jobb alsóba gurított.
Később a gólpasszt adó veterán Quagliarella is hálóba találhatott volna, körülbelül onnan tüzelhetett, mint a gól előtt Candreva, de a kapufáról kivágódott a labda.
Nem volt egy túlontúl élvezetes találkozó, a második félidő sem javított rajta sokat. Sőt, semennyit.
Egyetlen komolyabb helyzet volt, egy kontra végén Jakub Jankto lőhetett, de mellé gurult a játékszer.
Az egész meccsen jobb volt a hazai gárda, teljesen megérdemelten lett az övék a három pont.
Összefoglalás
A második és a tízedik helyezett csap össze, szóval adja magát, hogy a hazaiak fognak nyerni. Az odds mégis elég magas ehhez képest. Mi lehet ennek az oka?
Egyrészt az, hogy a Samp jó kis iparos csapat. Van egy-két kiemelkedő játékosuk (Omar Colley, Quagliarella, Jankto, Candreva), míg a többiek igazi iparos legények, akik együtt tolják előre a csapat szekerét. Másrészt fogták már meg az AC Milan együttesét. Na nem ősszel, akkor a Luigi Ferrarisban a Milan 2-1-re tudott nyerni, de nem is olyan régen 0-0-s döntetlent értek el, előtte meg is verték őket.
És a Samp nem rossz idegenben. Mondom most ezt úgy, hogy utolsó öt idegenbeli meccsükből csak egyet tudtak megnyerni.
Ne feledjük, hogy a Milan több játékost adott a különböző országok válogatottjainak, mint a Sampdoria, innentől kezdve pedig előfordulhat, hogy a kulcsjátékosok (Ibrahimovic, Calhanoglu, Kessié) fáradtabbak lesznek.
Hogy ki nem lesz ott a pályán? Ante Rebic biztosan nem. Őt a Napoli ellen állították ki sportszerűtlen magatartás miatt. Hogy is mondjam finoman? A játékvezető édesanyját egy Nápoly utcáin dolgozó hivatásos munkásnak nevezte. Kapott érte három meccset…
Mondjuk most a hírek szerint amúgy is sérült, szóval nem oszt, nem szoroz.
Alessio Romagnoli kiesése is nagy csapás, de Daniele Maldini, Rafael Leao és Davide Calabria sem léphet pályára. Meg Mario Mandzukic sem, aki alighogy a Milanhoz igazolt, azonnal megsérült…
A másik oldalon egy ember nem szerepelhet, ő Karlo Letica, aki elkapta a koronavírust.
Kiindulva a korábbi mérkőzésekből, látva, hogy mekkora tudásbeli különbség van a két keret között szerintem ez az odds igazán baráti. A bajnoki címről már lemondhatnak Milánó piros-fekete részén, de a második hely még ott van, már csak egy karnyújtásnyira. Hazai győzelmet várok.