Alaves – Granada: Fogadási Tippek és LaLiga Előzetes – 2023.11.24.
- Mendizorroza
- November 24. 21:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Készülünk mára egy kis spanyol focival is, bár bevallom, pénteken nem a forduló legizgalmasabb mérkőzését játsszák, úgyhogy hoztunk emellé még egyet. Az Alaves – Granada találkozóról lesz most szó, ezt fogjuk közelebbről megnézni.
Mindkét csapat idén került fel az első osztályba, tavaly a második vonalban a Granada diadalmaskodott, míg az Alaves osztályozón keresztül jutott fel. Most mégis a hazaiak állnak jobban, igaz, kettejük között egyelőre csak öt pont a különbség. De míg az Alaves nem, addig a Granada kiesőhelyen áll.
Fontos találkozó ez Myrto Uzuniéknak, de az online sportfogadás Magyarországon is elérhető fogadóirodái nem őket tartják esélyesnek.
A Librabetnél 1.83 a hazai győzelem, 4.70 a vendég, 3.60 a döntetlen.
Alaves
Ahogy mondtam, egy fokkal, vagy kettővel, az Alaves idén jobban teljesít, dacára annak, hogy nem ők, hanem a Granada lett a bajnok. Úgy tűnik, az Alaves jobban erősített, meg egyébként is nagyobb rutinjuk van a LaLigában.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy megússzák a kiesést biztosan, attól most csak öt pont választja el őket, ami semmiség. Főként, hogy alig ment le 13 forduló. Nincsenek is egyébként jó formában, az utóbbi öt meccsükből egyedül a sereghajtó Almeria ellenit nyerték meg, emellett kétszer ikszeltek, kétszer kaptak ki. A szünet előtt azért a Barcelonára rá tudtak ijeszteni, Samuel Omorodion góljával már az első percben vezetést szereztek, de Robert Lewandowski fordított.
Hazai mérlegük jelenleg 3-1-2, látszik, hogy otthon megy nekik jobban, idegenben csak lézengenek a pályán, és általában pont nélkül térnek haza. Hat együttes nyeretlen idegenben, ők köztük vannak.
Luis García csapatából négy ember fog hiányozni elvileg: Giuliano Simeone, Carlos Benavidez, Aleksandar Sedlar és Abdel Abqar.
A várható kezdőcsapat:
Sivera – Gorosabel, Maras, Marin, Duarte – Blanco, Guevara – Rioja, Guridi, Lopez – Omorodion
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Granada
Nem kétséges, Paco Lopez munkája veszélyben van. A másodosztály tavalyi bajnoka nagy reményekkel lépett feljebb, azonban most úgy látszik, nem fogják tudni megvetni a lábukat. A Granada kiesőhelyen, 13 kör alatt 7 pontot gyűjtöttek, ezt egy győzelemmel és négy döntetlennel hozták össze.
Formájuk az egyik legrosszabb az élvonalban, ráadásul olyan ciki eredményeket is elértek, mint az Arosa SC elleni kupameccs, ahol 3-0-ra kaptak ki. Lehet védekezni azzal, hogy tartalékokkal meg fiatalokkal álltak ki, azonban a tény az tény marad, a Granadát egy alsóbb ligás csapat ütötte ki.
Utoljára a Getafe csapatát fogadták, legalább egy döntetlent sikerült elérniük, Gonzalo Villar találatával sikerült egyenlíteniük, miután Borja Mayoral a madridiaknak szerzett vezetést.
A Granada összesen egy pontot szerzett idegenben, kétszer annyi gólt kaptak, látható, hogy mennyire nem megy nekik idegenben.
A friss válogatott, Bryan Zaragoza eltiltott, míg Jesús Vallejo, Miguel Angel Rubio, Raúl Fernández és Raúl Torrente sérültek.
A várható kezdőcsapat:
Ferreira – Manafa, Miguel, Torrent, Neva – Villar, Gumbau – Callejon, Uzuni, Melendo – Boyé
Tippelde
Játékerő tekintetében én nem látok különbséget, ami a két csapat között dönthet, az a mentális felkészülés. Zaragoza nagyon hiányozni fog a vendégektől, ebből a szempontból előnyösebb helyzetben van az Alaves, náluk olyan komoly sérült vagy eltiltott nincs.
Tippjeink a következők:
1.: Alaves győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény