AS Roma – Fiorentina: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Stadio Olimpico di Roma
- November 01. 18:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Kalandozzunk egy keveset a taljánok földjén is, a Serie A-ban ugyanis számtalan jó mérkőzést játszanak a hétvégén. Közülük tán kiemelkedik az AS Roma – Fiorentina mérkőzés, így ezúttal ezt választottam számotokra.
A két csapat jelenleg egymást követi a tabellán, a Farkasok állnak előrébb, de ezt sem lehet sikertörténetnek nevezni, hiszen ez a helyezés jelen pillanatban a 9. Ebből pedig kitalálhattátok: A Fiorentina a 10. pozícióban szerénykedik.
Kettejük mérkőzése rendre sok gólt és/vagy nagy izgalmakat tartogat, most sem számítok másra.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
AC Milan – AS Roma
Jó kis rangadó várt a Farkasokra, az AC Milan ugyanis Leao, Brahim és Ibra vezérletével remek formában van. Erre a meccsre nem adtam tippet, de még szerencse, ugyanis a milánóiak győzelmére fogadtam. Ilyen ez a sportfogadás…
És hát nem a milánóiak győztek, és nem is a fővárosiak. Magyarul, a találkozó döntetlennel ért véget. De legalább nem egy unalmas, védekezésre összpontosító 0-0-val, hanem egy színvonalas, gólgazdag találkozót láthattak azok, akik követték a mérkőzést.
Az első találatot a nagy öreg, de még mindig fiatal, és szerencsére továbbra is szerény Zlatan Ibrahimovic szerezte. Tudom, sokat dicsérem őt, de tényleg elképesztő, hogy 38 esztendősen ilyen szinten képes űzni ezt a sportágat. Szegényebbek leszünk, ha ő egyszer visszavonul.
Nem ömlengeni akartam, bocsi, térjünk vissza a meccsre. Szóval, Ibra: Rafael Leaotól kapott remek kiugratást a svéd, elpöckölte a labdát a kilépő Mirante mellett, ezzel szerezték meg a vezetést a hazaiak, már a második percben.
Nem sokkal később egy másik már-már veteránnak számító klubikon, Edin Dzeko egyenlített: A 14. percben Pellegrini végezhetett el szögletet, a Gigio Donnarummát helyettesítő Tatarusanu alászaladt a labdának, Dzekonak így könnyű dolga volt, a hálóba bólintott.
Több gól nem esett az első játékrészben, de még egy Kjaer kapufát feljegyezhettünk.
A szünetet követően újra nagyon hamar megszerezte a vezetést a Milan, úgy tűnik, a Roma hajlamos bent maradni az öltözőben…
Ezúttal az egyre több lehetőséghez jutó fiatal belga, Alexis Saelemaekers szerezte a gólt, aki ismét Rafael Leao passzát váltotta gólra.
A 70. percben jött az egyenlítés, egy… Finoman szólva is véleményes büntetővel. Bennacer és Pedro csaptak össze egy labdáért, számomra úgy tűnt, hogy utóbbi taposta meg előbbit, a játékvezető viszont mást látott. Azt, hogy Bennacer volt szabálytalan, így Veretout egyenlíthetett.
Jutott még tizenegyes a meccsen, most a rómaiak szabálytalankodtak, Calhanoglu esett el, ezt mondjuk már tényleg meg lehetett adni. Ibrahimovic pedig meglőtte saját maga második, csapata harmadik gólját.
De nem volt öröm a végén, mert a belső védő, Kumbulla a 84. percben újfent egyenlíteni tudott, ezzel kialakítva a 3-3-as végeredményt.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Fiorentina – Udinese
Nem játszott rossz meccset a firenzei együttes, gondolok itt a gólok számára, de nekik az az öröm is megadatott, hogy három ponttal gazdagodtak.
Az Udinese azonban nem adta könnyen magát, hiába húzott el már a meccs eljén két góllal a Violák csapata.
A vezetést a 11. percben szerezték meg a hazaiak, egy gyors támadás végén Biraghi passzolt középre, az ott álló Castrovilli pedig kapuba juttatta a labdát. Majdnem sikerült megfogni a labdát, de végül a firenzei támadónak volt szerencséje.
10 perccel később Castrovilli egy gólpasszal jelentkezett, Milenkovic irányába szállt a labdája, a belső védő pedig öt lépésről a hálóba bólintott.
A félidő legvégén Okaka révén szépített az Udinese, a támadó az ötösről fejelt Dragowski hálójába.
A fordulás után újra a Biraghi – Castrovilli kettős került főszerepbe, az 51. perc ismét egy Fiorentina gólt hozott. Utóbbi szerezte a gólt, kis szerencse is kellett, mert a 16 méterről eleresztett löket megpattant egy hazai lábon, így vágódott védhetetlenül a vendégek kapujába.
A meccs legvégén még sikerült kozmetikázni az eredményt, újfent Okaka volt eredményes, így alakult ki a 3-2-es végeredmény. Castrovilli nagyot játszott, két gól és egy gólpassz állt a neve mellett.
Összefoglalás
Ha megnézitek az elmúlt meccseiket, azt láthatjátok, hogy szépen megsorozzák egymást a csapatok, nagyon unalmas meccsük a közelmúltban nem volt. Kiemelkedik ezek közül egy kupameccs, ahol összesen 8 gól esett, ebből hetet a Fiorentina szerzett.
A tavalyi bajnokságban is jó meccseket játszottak, mindkét alkalommal a Farkasok felül tudtak kerekedni a Violákon.
Ez már most is jó tipp volna, véleményem szerint a Roma most is otthon tartja a három pontot, de ne menjünk el a gólzáporok mellett sem, az Over 2,5 is remek választás lehet.
A Románál Calafiori és Diawara elkapta a koronavírust, Zaniolonak pedig ugyebár irgalmatlan peche volt, alig épült fel súlyos térdsérüléséből, most ismét lábadozik, mert a másik térde sérült meg, méghozzá ugyanúgy.
Pastore és Santon játékára mutatkozik esély, de valószínűbb, hogy maximum csak a kispadon foglalnak majd helyet.
A másik oldalon Borja Valero, Pezzella és Lirola szerepel a maródiak listáján, de mutatkozik esély a játékukra.
Számítok a gólokra, de jobban számítok az AS Roma győzelmére, így a tippem ezúttal egy hazai győzelem.