Aston Villa – Arsenal: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- Villa Park
- Július 21. 21:15
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Az Ágyúsok a gyenge bajnoki idény ellenére talán mégsem annyira keserű szájízzel fejezhetik be a 2019/2020-as idényt, a hétvége folyamán az FA Kupa döntőjébe kerültek. Ellenfelük majd az a Chelsea lesz, akik a másik hétvégi elődöntőben a Vörös Ördögöket simázták le.
A döntőig azonban még van egy kis idő, kedden Birminghamben van jelenésük Mikel Arteta fiainak. Lényegében ők lehetnek azok, akik pontot tesznek a Villa csapatának legfőbb kérdésére: Sikerülhet-e a bennmaradás?
A Bournemouth minden bizonnyal kiszállt ebből a csatából, köszönhetően annak, hogy vasárnap délután a Southampton 2-0 arányban győzedelmeskedett ellenük. 31 pontjuk van, de már csak egyetlen meccsük.
A Villának két győzelemmel még lehet esélye, a Watford a Manchester City ellen játszik kedd este, majd az utolsó fordulóban pedig Watford – Arsenal meccset rendeznek, ott sem lesz könnyű dolguk. A Villa utolsó meccse Londonban, a West Ham ellen lesz, akik már szinte biztosan a Premier League résztvevői maradnak jövőre is.
Lássuk, mi sül ki az Aston Villa – Arsenal találkozóból!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Everton – Aston Villa
Jó meccset játszott egymással a két csapat, főként az Everton támadott, gólt azonban sokáig nem láthattak a tv képernyői előtt ülők. Az Everton irányította a meccset és helyzeteket dolgozott ki. Igaz, ezek többsége nem volt komoly, jól mutatja, hogy kapufájuk (ami a legkomolyabb gólszerzési esély volt) egy lecsúszott beadásnak volt köszönhető.
Az események igazán az utolsó 20 percben pörögtek fel, Konsa góljával ugyanis megszerezték a vezetést a vendégek. Ekkor a 72. percben jártunk és az egész mérkőzésen jobban játszó Evertonnak szaladnia kellett az eredmény után, ha legalább egy pontot be akartak gyűjteni.
Ez végül összejött, a 88. percben Theo Walcott fejesét követően ugyan kikanalazták valahogy a labdát a kapuból, de a játékvezető órája csipogott, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon.
Ezzel a döntetlennel a Villa nem ment sokra, az Evertonnak pedig szinte már mindegy volt.
Két forduló, ennyi ideje van bizonyítani a Villának, hogy megérdemlik a bentmaradást. Nem lesz könnyű dolguk.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Arsenal – Liverpool
Igazi rangadót rendeztek a Premier League 36. fordulójában. Hiába csak 10. az Arsenal, a két csapat egymás elleni meccséről mindig nyugodtan mondhatjuk, hogy rangadónak számít. Én korábban arra tippeltem, hogy 2,5-nél több gól esik, szerencsére ez már az első félidőben összejött, így túlságosan nem kellett izgulnom.
A mérkőzésen leginkább egymás hibáiból éltek a csapatok, több-kevesebb sikerrel használták ki a másik fél egy-egy szerencsétlenkedését. Már elnézést, de ha láttátok a meccset, pontosan tudjátok, mire gondolok.
Előbb Martinez hozott össze majdnem egy gólt, kirúgásával addig-addig várt, amíg el nem találta Firminot. A labda épphogy mellé ment a blokk után.
Pár perccel később azonban már nem volt menekvés, Robertson középre adására érkezett Sadio Mané és megszerezte a vezetést a vendégeknek.
Az Ágyúsok aztán kevesebb, mint negyed óra alatt fordítottak. Előbb Virgil van Dijk óriási hibáját használta ki Lacazette (a védő rossz passzára csapott le a francia csatár és miután elhúzta a kapus mellett, a hálóba gurított), majd Alisson volt az, aki a félidő lefújása előtt eladta a labdát saját tizenhatosuknál, ezt is ki tudta használni az Arsenal, ezúttal Reiss Nelson volt eredményes, Lacazette pedig gólja után gólpasszt adott.
A második félidőre gól már nem maradt a csapatokban, pár kósza helyzet itt is-ott is. Klopp együttese (némileg érthető módon) kicsit kiengedett, miután bebiztosították a bajnoki címet.
Összefoglalás
Érdekes, amit az Arsenal művel, hiszen az egyik meccsükön verik a Liverpoolt, előtte pedig képesek bukni egy jóval gyengébb ellenfél ellen. Az Arsenal igazi erejét majd a következő év fogja megmutatni, ha Arteta szabad kezet kap az igazolások terén és úgy erősít, ahogy csak akar. Pep Guardiola azt mondta, jövőre akár bajnokesélyes csapat is összeállhat az Emiratesben. Én hinnék Pepnek, ért hozzá.
Most viszont nem számukra fontosabb ez a meccs, hanem a birminghamieknek. Nekik égetően szükség lenne a három pontra, ezzel beérhetnék a Watfordot, a döntés pedig az utolsó körre maradna.
Kérdés, hogy a szezon ezen szakaszában az Ágyúsok mennyire akarják pihentetni legjobbjaikat. Ne feledjük, FA Kupa döntő vár rájuk hamarosan. Ha így lesz, akkor van rá egy kis esély, hogy a Villa Parkban elkaphatják őket.
Halkan jegyzem meg, hogy utolsó öt meccsüket egyaránt Aubameyangék nyerték, ősszel 3-2-re nyertek hazai pályán.
Két fordulóval a vége előtt azért már sokat kinézek, sok forgatókönyv fut át a fejemben, így inkább a gólok felé indulok el, ez egy olyan meccs, amiért nem éri meg kockáztatni. Max. akkor, ha ti is úgy érzitek, a West Ham megnyerheti a meccset.
De ha biztosabbra akarunk menni, akkor kiindulva az eddig látottakból, egy Over 2,5 a legjobb döntés.