Budapest Honvéd – Mezőkövesd: Fogadási Tippek és Magyar Kupa Előzetes
- Puskás Aréna
- Június 03. 20:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Elérkezett hát az idő, történelme során először emelheti magasba a Magyar Kupa serlegét a Mezőkövesd, ellenfelük pedig a Budapest Honvéd lesz, akiknek ez lehet a nyolcadik kupagyőzelmük. Utoljára 12 éve, a 2008-2009-es szezonban tudtak győzedelmeskedni.
Hosszú utat jártak meg a csapatok, míg eljutottak idáig, és bármelyikük is nyer, nem lehet majd azt mondani, hogy érdemtelen lenne.
Lássuk hát, mire számíthatunk a Budapest Honvéd – Mezőkövesd kupadöntőn.
A csapatokról
Nem fogjuk részletesen kitárgyalni, hogyan jutottak el a döntőig a csapatok, inkább azt, hogy teljesítettek az elődöntőben és a legutóbbi bajnoki fordulóban.
Budapest Honvéd
Velük kezdem, ők a pályaválasztók ezen a döntőn. Nekik már ismerős lesz a közeg, hiszen az MTK elleni elődöntő visszavágóját itt bonyolították le. És ha már elődöntő: Kissé aggasztó lehetett Pisont István vezetőedző számára, hogy két mérkőzés alatt nem tudtak betalálni a frissen feljutott MTK-nak, csak tizenegyesekkel dőlt el a párbaj.
A bajnokságban a hétvégén a Debrecen csapatát fogadták és bár gyengélkednek Vitelkiék, a bukik inkább az ő győzelmükre fizettek kevesebbet. Lehetett számítani rá, hogy pár játékost pihentetni fog Pisont, ami meg is történt: Mezghrani, George és Lanzafame sem állt ott a kezdősípszó felharsanásakor.
Azonban a Kispest jóval összeszedettebben játszott, és már negyed óra után megszerezték a vezetést belső védőjüknek, Kambernek köszönhetően.
Az első félidőben több gól nem esett, viszont alig kezdték el a második félidőt, Ugrai tizenegyesből megduplázta az előnyt. Sokáig úgy tűnt, ez egy sima meccs lesz, de az első gólt szerző Kamber tett róla, hogy maradjon izgalom, ugyanis második sárgával leküldték őt a 65. percben. A 69.-ben pedig szépített a Debrecen.
Sok élőző valószínűleg ekkor kezdett nagyobb összegeket tenni arra, hogy a Debrecen lövi a következő gólt, de Tujvel eszén másodszor már nem tudtak túljárni.
Majd jött Szendrei Norbert, a hazaiak 20 esztendős játékosa, akinek ez volt az idényben az első bajnoki meccse. Ő volt az, aki egy kontrát követően őrületes bombával biztosította be a Honvéd győzelmét. Ez volt a fiatal támadó első gólja a Budapest Honvéd első csapatában.
Lanzafame ide vagy oda, magabiztosan nyert a Honvéd, csak és kizárólag Kamber kiállítása tette szorossá, remek főpróbája volt ez a Magyar Kupa döntőjének.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Mezőkövesd
Kuttor Attila a MOL Fehérvár FC elleni odavágón kiállítatta magát és kétmeccses eltiltással sújtották a fiatal vezetőedzőt, emiatt kihagyni kényszerült volna az MK-döntőt, amennyiben csapata bejut. Bejutott, azonban nem kell nélkülözniük a tar mester, mert egymeccsesre mérsékelték a büntetést.
Ez már eleve egy nagyon jó hír a csapat számára, a vezetőedző jelenléte egy ilyen fontos meccsen egyértelmű plusz, hát még egy olyan kiscsapat életében, mint a Mezőkövesd.
Jobban belegondolva, nem kiscsapat ők, hiszen a bajnokságban stabilan a harmadik helyen állnak, miközben készülnek a Magyar Kupa döntőjére, de mindezek ellenére elég vaskos meglepetés az, hogy ők itt vannak.
A Vidi elleni visszavágót 1-1-es döntetlenről várhatták és a meccs előtti tippemben jeleztem: Meglepetést várok. Bejött, ugyanis a Mezőkövesd hamar 2-0-ra elhúzott, innen pedig Carilloéknak hármat kellett volna rúgni a döntőbe jutáshoz. Ez nem sikerült, így Kuttor nélkül is sikerült bemasírozni a fináléba.
A bajnokságban a DVTK ellen játszottak és a pihentetésé volt a főszerep. Ráadásul itt alaposan felforgatta „Kutya” a csapatot, hét alapember is a kispadon kezdte a meccset.
A felforgatott csapat végül Iszlai tizenegyesből szerzett góljával ki is kapott 1-0-ra, hiába állt be Besirovic, Zivzivadze vagy épp Cseri.
A harmadik hely a Puskás döntetlenje miatt továbbra sincs veszélyben, a „gálacsapat” tagjai pedig tudtak pihenni.
Összefoglalás
A bajnoki meccsekre száz százalékban nem lehet alapozni, hiszen egyik gárda sem a legjobb tizenegyével állt fel, az viszont kijelenthető, hogy a Mezőkövesd egy sokkal nehezebb ellenfelet ejtett ki az elődöntőben.
Korábbi találkozásaik alkalmával is kiegyensúlyozott mérleggel találkozhatunk, így ezzel sem lehetünk sokkal okosabbak.
Pláne, hogy egy egymeccses fináléban bármi megtörténhet.
Amennyiben valamelyik csapat a meccs korai szakaszában gólt szerez az döntő lehet. Nagy hiányzókkal egyik csapat sem számol, Kuttor is ugyebár leülhet a kispadra és még nézők is lehetnek a meccsen, ami valljuk be, a földrajz miatt inkább a Honvédnak kedvez. Könnyebb BKV busszal, metróval és villamossal eljutni a stadionig, mint átutazni a fél országot, így több Honvéd szurkolót fogunk majd látni.
Nem számítok sok gólra, küzdelemre viszont annál inkább. Tekintve, hogy az elődöntőben egyik csapat sem tudta saját meccseit megnyerni, most is valószínű a döntetlen, de a drukk és a meglepetés ereje lecsaphat a Honvédra, ha nem tudják a kezdetektől magukhoz venni a kezdeményezést. Hosszabbításra számítok, így maradok a döntetlen mellett.