Liverpool – Leeds United: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- Anfield
- Szeptember 12. 18:30
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Meg kell, hogy mondjam nektek, számomra két igazán szimpatikus gárda lép pályára egymás ellen a Premier League első fordulójában. Mindig is szimpatizáltam a Poollal, a Leeds pedig még gyermekkoromban volt kedvenc, az a régi nagy Leeds, amely BL elődöntőt játszott, ahol olyan futballisták játszottak, mint Harry Kewell, Mark Viduka vagy Alan Smith. Szerintem nincs olyan ember Magyarországon, aki akkor egy kicsit ne drukkolt volna ennek a csapatnak.
Úgy érzem, végre valahára helyére került az utolsó kirakós is, a Leedsnek ugyanis a legfelsőbb osztályban a helye. Hogy aztán itt mire lesznek képesek, azt senki nem tudja elmondani, de van egy pár csapat a világban, akikről azt gondolom, nem alsóbb osztályokban kellene sínylődniük. Magyarországról vagy öt ilyen csapatot tudnék mondani.
De ne keverjük a szezont a fazonnal, inkább vessük bele magunkat a Liverpool – Leeds United találkozóba!
Liverpool
Jürgen Klopp igazán erős, ütőképes és szimpatikus csapatot rakott össze. 2018-ban övék lett a BL serleg, tavaly pedig egy hihetetlen bajnoki menetelésnek köszönhetően tönkreverték a mezőnyt és elhódították a bajnoki címet.
Ebből látszik az, hogy nagy erősítések nem várhatók a keretben, de azért pletykák persze vannak.
Épp tegnap, az Arsenal meccsnél írtam, hogy van egy hajmeresztő pletyka, de nem csak az Arsenalnak, hanem a Poolnak is köze van hozzá.
Ez a pletyka Antoine Griezmann távozásáról szól, akit az Ágyúsok és a Pool mellett a Manchester United is szívesen látna soraiban. A koronavírus miatt a klubok gazdasági helyzete ingatag, így bizonyára senkinek nincs százmillió eurója, hogy Griezmannt leigazolja.
Valószínűbbek azok a híresztelések, amelyek Thiago Alcantara érkezéséről szólnak. A spanyol középpályás a Bayern Münchennel ért a csúcsra most augusztusban, azonban nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, Jürgen Klopp pedig jelezte, szívesen leigazolná őt.
Pletykák nem csak az érkezőkről, de a távozókról is vannak: Egyre erősebbek azok a hangok, akik Giorginio Wijnaldumot már Barcelonában látják. Fontos láncszeme a csapatnak, de úgy tűnik nem nélkülözhetetlen, ugyanis a Pool nem zárkózik el a transzfertől. Ronald Koeman mindenképp csapatában akarja tudni honfitársát, de az összeg még a koronavírustól megtépázott gazdasági helyzetben is nevetséges összeg: 15 millió font.
Épp az aktuális ellenfél, a Leeds harcol azért, hogy a Pool szélsője, Harry Wilson lecserélje a vörös mezt fehérre. Wilson tavaly a Bournemouth csapatában játszott, 31 találkozón 7 gólt szerzett.
És a pletykák után beszéljünk a tényekről: A Poolnak eddigi egyetlen igazolása a görög védő, Konsztantinosz Cimikasz, aki az Olympiakosz csapatát hagyta el Jürgen Klopp hívására.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Leeds United
Marcelo Bielsa, vagyis az Őrült igazán belehúzott az átigazolási piacon, ami annak ellenére érthető, hogy a Leeds United megnyerte a tavalyi Championship szezont. Akármilyen erős az angol másodosztály, össze sem hasonlítható a Premier League mezőnyével, így nem árt egy picit erősödni.
Kezdjük a legnagyobb durranással: Rodrigot, a Valencia és a spanyol válogatott csatárát sikerült megszerezniük a nehéz anyagi helyzetben levő Valenciától. És gondolhatjátok, ha nehéz helyzetben vannak + ott a koronavírus okozta probléma, akkor a 30 milliós vételár egyáltalán nem sok. Rodrigoért meg pláne.
Kevesen emlékeznek rá, de Rodrigo már játszott az angol első osztályban, a 2010/2011-es szezont a Boltonnál töltötte.
A Wolves egyik portugálját, Helder Costát is megvásárolták 18 millió euróért. Ő a tavalyi szezont már a Leedsnél töltötte, most végleg megszerezték. Ugyanígy járt Illan Meslier, érte 6 milliót kért klubja, a francia első ligába feljutott Lorient.
Robin Koch is csatlakozott, ő a Freiburgtól jött, valamint Joe Gerhardt a Wigantől.
Jack Harrisont újból kölcsönkapták a Manchester Citytől, így azt mondhatom, nagy változások már nem lesznek a Leeds keretében. Mondjuk, még van egy hónap…
Összefoglalás
Elég régen találkozott a két csapat a bajnokságban, konkrétan 16 éve. Nem kevés idő. A ligakupában kétszer is összefutottak ezt követően, egyszer 2009-ben, egyszer 2016-ban. Mondani sem kell, szinte mindig a Pool nyert.
Talán kissé kockázatos, amit most mondok, de abszolút látok fantáziát abban, hogy a Leeds gólt szerezzen. A Nemzetek Ligája találkozókon Rodrigo iszonyatosan jól mozgott, többször került gólhelyzetbe, de a befejezésekkel meggyűlt a baja. Igen, nála nagyon jó kérdés, hogy sikerül-e a keményebb és gyorsabb angol liga tempóját felvenni. Az utolsó valenciai szezonja nem sikerül olyan jól: 4 gólt szerzett.
Az, hogy a Pool gólt szerez már nem lenne akkora meglepetés, hiszen a támadó triójuk maradt a régi: Azaz Mohammed Szalah, Roberto Firmino és Sadio Mané. Ez pedig szinte garancia a sikerre.
Könnyű lenne a Pool diadalára tenni, szinte biztos a siker, de én szeretek a valószínűtlenre vagy a kevésbé valószínűre fogadni. Most is ez a helyzet, így azt mondom: Valószínű a Pool siker, de azt várom, hogy a Leeds is húzzon bele és szerezzen legalább egy gólt. A többi pedig már számomra csak részletkérdés.