Monaco – Reims: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Stade Louis II
- Augusztus 23. 13:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Újabb francia első osztályú bajnokival érkezünk nektek, ezúttal a Monaco – Reims csatát próbáljuk megtippelni, amely nem olyan könnyű döntés, mint elsőre gondolnánk. A hercegségbeli csapat megjárta a mennyet és a poklot egyaránt, a tavalyi szezonban pedig egy stabil középcsapattá váltak, a tabella szerint legalábbis, hiszen a 9. helyen végeztek.
Ellenfelük, a Reims viszont 6. lett, így készülhetnek az Európa Liga selejtezőjére. Tegyük hozzá, hogy a Ligue 1-ben csonka idény volt, ki tudja, mi lett volna a végeredmény, ha rendesen végigmegy a szezon, de most ezekkel a számokkal kell foglalkoznunk, ugyanis ez lett a hivatalos végeredmény.
Egy első fordulós meccset mindig nagyon nehéz megtippelni, mégis teszünk egy próbát.
Monaco
Kezdjük az elején: A Monacot az a Niko Kovac irányítja jelenleg, aki a Bayern Münchennél nagyot bukott. Most alulról építkezik a horvát mester, a bizalmat mindenképp megérdemli, annak ellenére, hogy müncheni oldalról sok jót nem lehetett olvasni róla. Nem jött ki a játékosokkal, nem bízott benne a vezetőség, most mégis itt van, hogy minél jobb eredményt érjen el a Monacoval. Lássuk, hogyan próbálja megerősíteni a csapatát!
Nem volt olyan nagy játékosmozgás a csapatnál, eddig mindössze két játékos érkezését jelentették be. Az egyik igazolás pikáns, hiszen Axel Disasi épp a Reimstől igazolták a nyáron, míg Anthony Musaba a holland NEC Nijmegentől érkezett. Távozóik között viszont ott szerepel Danijel Subasic, akinek lejárt a szerződése és nem hosszabbította meg, Kamil Glik, a tapasztalt belső védő pedig a Beneventohoz távozott. Kévin N’Doramot a Metznek adták el, viszont visszatért kölcsönből Djibril Sidibe (ő az Evertonban 25 mérkőzésen is pályára lépett) valamint Henry Onyekuru, aki a Galatasaraynál szerepelt. Mivel októberig tart az átigazolási időszak, valószínűleg lesznek még érkezők és távozók is.
Vannak viszont még remek futballisták a keretben, továbbra is itt van Cesc Fabregas, aki a koronavírus-járvány alatt a teljes fizetéséről lemondott, Wissam Ben Yedder, aki a Sevillában rúgta a gólokat, de megemlíthetném Gelson Martinst vagy az orosz Aleksandr Golovint.
Szükség volna mindenképp erősítésre, legalább egy gólerős csatár Ben Yedder mellé, illetve pletyka szinten felmerül a Tottenhames Serge Aurier leigazolása, vele is nagyot nyerhetnének.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Reims
Nézzük, mi a helyzet a vendégeknél, akik – ahogy írtam – kiléphetnek az európai porondra, miután a csonka idényt a 6. helyen zárták. Nagy szó ez, mivel a 2017/2018-as szezont még a másodosztályban töltötték. Akkor övék lett a bajnoki cím, a következő évben újoncként nyolcadik helyen zártak, most pedig már irány Európa. Meseszerű sztori ez eddig, de most kell okosnak lenni, egy országgal arrébb az Espanyol épp abban a szezonban esett ki csont nélkül, mikor az Európa Ligában képviseltették magukat. Nagyon nehéz több fronton helyt állni, itt pedig a bajnokságon kívül a francia kupa és a ligakupa meccseivel is számolni kell.
Ők sem vitték túlzásba eddig az igazolásokat, négy játékos érkezett és kettőt adtak el, többeket pedig lejáró szerződésük után elengedtek.
Mindenképp a már említett Disasi a legfájóbb igazolás, hiszen ő alapembere volt a Reims védelmének, mellette pedig Hassane Kamara távozott Nizzába.
Végleg leigazolták a Stuttgarttól azt az Anastasios Donist, aki a tavalyi évet még kölcsönben töltötte a csapatnál, 15 mérkőzésen lépett pályára. Mellette két kisebb igazolást tudnak felmutatni, Fraser Hornby az Everton tartalékcsapatából jött, illetve a Saint Truden balbekkje, Thibault De Smet tette át a székhelyét Franciaországba.
Egy nagy fogás viszont náluk is van! Valon Berisha korábban rendszeresen játszott a Salzburgban, alapembere volta csapatnak, majd Rómába, a Laziohoz szerződött, ott viszont nem találta meg a számításait, a tavaszt a német bajnokság egyik kiesőjénél, a Fortuna Düsseldorfnál töltötte, 13 meccsen játszott. Véleményem szerint a koszovói középpályás Franciaországban újra kiteljesedhet.
Ennyit az igazolásokról, nézzük, miből főzhet még David Guion vezetőedző: Itt van máris Boulaye Dia, aki tavaly a legtöbb gólt szerezte a Reimsben, de idén is nagy feladat várhat Moussa Doumbiára, ő is szinte minden mérkőzésen szerephez jutott.
Alakulni fog még ez a Reims, ez nem vitás.
Összefoglalás
Hát, nehéz a választás, nem könnyítik meg a helyzetemet a csapatoknál történő változások, a tavalyi csonka szezon, sem az egymás elleni eredmények. Disasi érkezésével a védelem megerősödött, bár Glik is remek védő, Disasi fiatalabb és erősebb. Nem beszélve arról, hogy Djibril Sidibe is újra itt van…
Elől Ben Yedder és Jovetic rohamozhatja a kaput, középen pedig ott van Golovin, Martins és Fabregas. Szóval nem gyenge csapat ez a Monaco, idén talán jobban kijöhet számukra a lépés.
A vendégek viszont nem hiába lettek egyszer nyolcadik, tavaly pedig hatodik helyen. Berisha beilleszkedése kulcsfontosságú, ő lehet a csapat vezére.
Egymás elleni eredményeik teljesen változóak, tavaly a bajnokságban kétszer ikszeltek, a francia kupában viszont a Monaco hazai pályán 2-1-re győzte le a Reimst, Balde Keita duplázott hazai oldalról, a Reims gólját Nyasha Munetsi szerezte.
Az oddsok alapján valami hasonlóra számíthatunk, a bukik szerint a piros-fehérek győzelmére van nagyobb esély. Én is így gondolom, de azon sem lennék meglepődve, ha végül mindkét csapat szerezne gólt, ez is remek opció lehet.