Sevilla – Manchester United: Fogadási Tippek és Európa Liga Előzetes
- RheinEnergieSTADION
- Augusztus 16. 21:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Az elődöntőkkel folytatódnak az Európa Liga küzdelmei, vasárnap és hétfőn eldől, melyik két gárda harcolhat majd a trófeáért jövő hét pénteken. A négy csapat mindegyike megérdemli a győzelmet, de ilyen verzió nem létezik, tehát búcsúznunk kell azoktól, akik szimpatikusak számunkra. Én ebből a szempontból nyert helyzetben vagyok, mert mind a négy csapat kedves számomra, de egyiküknek sem vagyok elkötelezett híve, csak tetszik a játékuk, így nekem teljesen mindegy, melyikük emeli magasba végül a kupát.
Sportfogadási szempontból viszont annál jobban érdekel, hiszen mégiscsak ez volna a fő bevételi forrásaim egyike. És ebből a szempontból a Sevilla – Manchester United nehéz diónak ígérkezik. Az ember minél többet gondolkozik rajta, annál bizonytalanabb lesz a kimenetelt illetően.
Ettől függetlenül nem olyan fából faragtak, hogy megfutamodjak holmi elődöntőktől, belevetjük magunk és megpróbáljuk kihozni a legjobbat a találkozóból.
Sevilla
Számtalanszor elmondtam már, de a Sevillának az Európa Liga jelenti az otthont, a hazai környezetet. A kupa indulása óta ötször hódították el ezt a serleget, így nyugodtan mondhatjuk, hogy igazi szakértői a Lopetegui ifjak ennek a sorozatnak.
Most is sikerült az elődöntőbe jutni, ha csak a Wolves elleni mérkőzés végeredményére nézünk rá, akkor azt mondhatnánk, hogy nehezen, de az igazság ettől távol áll. Raúl Jimenez kihagyott tizenegyese ugyanis kegyetlenül rányomta a bélyegét az angolok játékra, akik onnantól kezdve nem tudtak felpörögni, megújulni. Fásultak voltak, elvesztették korábbi lendületüket, ami nettó butaság, hiszen a rontott büntető a 13. perc történése volt, nem kellett volna a kardjukba dőlni.
Mégis ezt tették, a Sevilla pedig onnantól kezdve irányítani kezdte a mérkőzést, elől azonban nem voltak pontosak, így jöhetett bármilyen kínálkozó lehetőség, nem rezdült meg Rui Patricio hálója. Pedig akadt helyzet bőven, a portugálnak is kellett védenie, az eredmény mégsem változott. A rendes játékidő vége előtt 2 perccel viszont jött a remek formában futballozó Lucas Ocampos és fejjel Patricio hálójába csúsztatott.
Egyáltalán nem volt érdemtelen a gól, többet tett a Sevilla érte, erőfeszítéseik pedig kifizetődőek voltak. Most pedig egy másik angol ellenfélen át vezet az út a döntőbe, melyet augusztus 21-én este rendeznek.
Egymás elleni meccseik
Kétszer találkoztak a BL-ben, akkor a nyolcaddöntőben végül a spanyolok örülhettek. Az Old Traffordon lejátszott mérkőzésen az azóta már távozó Ben Yedder csereként beállva szomorította el a nézőket. Abból a MU-kezdőből már csak négyen a csapat tagjai…
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Manchester United
Nem igazán láttam a szezon közepén azt a Manchesternél, hogy vihetik valamire a szezonban. Ebben a szezonban. Mert látni lehetett Solskjaer keze munkáját, de hiányoztak azok a húzóerők, akik sikerre tudják vinni a Vörös Ördögöket. Aztán jött Bruno Fernandes, visszatért Rashford, ennek hatására pedig Greenwood és Martial is egyre jobb játékot mutatott.
A MU végül bronzéremig menetelt a Premier League-ben, így jövőre már a Bajnokok Ligájában bizonyíthatnak. Most viszont még jelenésük van az Európa Ligában, mivel a sorozat egyik meglepetéscsapatát, az FC Köbenhavn gárdáját fektették két vállra. Ha az ember azt látja, hogy MU – Köbenhavn, mire gondol? Országos egyesre, igaz? Hát, nagyon nem ez volt a helyzet, a dánok ismét bizonyították, hogy remek kis csapat az övék, Rashfordék csak hosszabbításban tudtak felülkerekedni rajtuk. Kellett mondjuk a svéd kapus, Johnsson teljesíténye, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Mert nem arról volt szó, hogy ne támadott volna az esélyesebbnek kikiáltott Solskjaer-csapat, lőttek két lesgólt, volt pár kapufa (szám szerint 3) és 13 (!) kapura tartó lövés, amelyet a svéd portás hárított.
Még meg kell említeni egy dolgot: Rasmus Falk húzott egy Redondot, teljes egészében lemásolta a Real Madrid korábbi kiváló középpályásának cselét, Williams volt az áldozat. Ha nem láttátok, nézzétek meg, mert az ilyen jelenetek miatt lesz valaki szerelmes a futballba.
A Köbenhavn viszont a múlt, most egy sokkal erősebb ellenfél várja őket vasárnap, de ha meg akarják nyerni a sorozatot, akkor nem számít, milyen kemény ellenfél kerül velük szemben, muszáj győzni.
Összefoglalás
A várható kezdők tekintetében nincs újdonság, nincs új sérült, nincs eltiltott. A Manchesternél Tuanzebe nem játszhat, de erről eddig is tudtunk, nem kell átírni a számításokat miatta.
Továbbra is tartom, hogy a Sevillában elől levő játékosok minőséget képviselnek, még akkor is, ha a Wolves ellen szinte semmi nem jött össze. Ocampos remek formának örvend, a többiekben pedig mindig benne van a gól.
Sokat fog számítani, hogy Bruno Fernandest vagy épp Paul Pogbát mennyire sikerül megfogni. Erre pedig a legjobb orvosság Ever Banega, aki sok csatát élt már meg és sok hasonló képességű játékost radírozott le a pályáról karrierje során.
Nagy feladat hárul majd a védelemre, Rashford, Greenwood és Martial nagyon gyors játékosok, szükség lesz Reguilón és Jesús Navas besegítésére, hogy őket semlegesíteni tudják.
A két szélsőhátvédre a támadásoknál is szükség lesz, mert ha valahol sebezhető ez a United, akkor az a pálya széle. Sem Williams, sem Wan-Bissaka nem nyújt olyan jó teljesítményt, itt meg lehet őket fogni.
Számít az is, hogy a két vezetőedző hogyan nyúl bele a meccsbe, itt pedig egy dologban nem árt összehasonlítani Julen Lopeteguit és Ole Gunnar Solskjaert: Ez pedig a rutin.
A spanyol szakembernek ebből több van, nem ok nélkül irányította a spanyol válogatottat (remek eredménnyel!), majd a Real Madridot. Igaz, hogy madridi karrierje nem tartott sokáig, de szerintem csak időt kellett volna neki adni.
Esélytelenebb a bukiknál a Sevilla, én mégis meglepetést érzek. Ez egy tipikusan óvatos fogadás részemről, így kérlek titeket, ne ész nélkül pakoljátok a Sevillát, amennyiben megfogadjátok a tanácsom és őket választjátok. Csak óvatosan, kis nyeremény is nyeremény, most viszont azt érzem, hogy a tapasztaltabbnak számító spanyolok döntőbe kerülnek.