Skócia – Izrael: Fogadási Tippek és Nemzetek Ligája Előzetes
- Hampden Park
- Szeptember 04. 20:45
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Két, az Európa Bajnokságért még harcoló csapat mérkőzésével zárom a mai tippeket. Ez a találkozó a pedig a Skócia – Izrael, a ’B’ divízióból. Nem ismeretlen a két gárda egymásnak, az előző Nemzetek Ligája kiírásban is találkoztak, mindketten képesek voltak legyőzni ellenfelüket hazai pályán. Azonban ez már egy új sorozat, egy divízióval feljebb kerültek, így az ellenfelek is komolyabbak.
Lássuk, hogy – folytatva a sormintát – most is a skótok nyernek-e?
Skócia
Szerencsére egy ideje a skót bajnoki meccseket is figyelem, így remélhetőleg nagyobb rálátásom van az itteni keretre. Az is igaz, hogy jó pár játékos az angol ligákban szerepel, jellemzően a Premier League és a Championship csapataiban kötnek ki a skótok.
A selejtezők nagy részében (7 meccsen) David Marshall szerepelt. Marshall eddig az évig a Wigan játékosa volt, azonban még egy (valószínűleg) utolsó klubváltást megejtett és a Derby Countyhoz igazolt. Robby McCrorie inkább már az ő utódja lehet a maga 22 évével, eddig a felnőtt válogatottban nem játszott. A keret harmadik kapusa az a Jon Mclaughlin, aki szintúgy idén váltott csapatot és a Sunderlandből hazatért a Glasgow Rangersbe. Itt úgy tűnik, átvette McGregor helyét, hiszen öt bajnokin is ő védett.
Újra bekerült a csapatba az egyik legnagyobb skót tehetség, Kieran Tierney. Ő a Premier League-ben keresi a kenyerét és friss szuperkupa (Community Shield) győztesnek mondhatja magát, 82 percig állta a sarat a Liverpool elleni döntőn. A fiatalabb generációhoz tartozik az Aberdeen futballistája, Scott McKenna is, ő a 15. válogatott fellépésére készül és még mindig csak 23 esztendős.
A középpályások közül muszáj megemlíteni Scott McTominayt, aki Ole Gunnar Solskjaer Manchester Unitedjében játszik. Anno csak kiegészítő emberként számítottak rá, az idei szezonban már több szerep jutott neki, 36 meccsen lépett pályára. Igaz, volt olyan mérkőzés, ahol csak egy percet „játszott”.
Steven Naismith viszont nincs itt, helyette minden bizonnyal Oliver McBurnie vagy James Forrest fog kezdeni… Vagy teljesen tévúton járok és a Dykes – Burke – Shankland hármasból választ Steve Clarke.
Akiket még mindenképp meg szerettem volna említeni az Andy Robertson és Ryan Christie. Mindkettejüket láthattuk mostanában, Robertson az egyik legjobb jobbhátvéddé vált az elmúlt években, szélvészgyors és kihagyhatatlan a Poolból, míg Christie lőtte a Celtic egyenlítő gólját a Fradi ellen. Rá sem árt vigyázni az ellenfélnek, elképesztő rúgótechnikája van, és Pazar labdái.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Izrael
Megvallom őszintén, az izraeli csapat jó része ismeretlen számomra. Régebben több európai ligákban megforduló játékossal rendelkeztek, most a keret javát hazai játékosok (jellemzően a Beitar Jeruzsálem és a Maccabi Tel-Aviv) adják.
Legismertebb játékosuk viszont egyértelműen Dabbur Munas, aki a Hoffenheim játékosa, valamint Eran Zahavi, aki többek között a Palermoban is megfordult.
Szintén a csatársort erősítheti Manor Solomon, ő az idei EL-ből lehet ismerős, a Sahtar Donyeckben játszik, többnyire csereként szállt be Moraes helyett. Tőle még nem kell csodákat várni, mindössze 21 éves.
Nem mondom, hogy gyenge csapat volnának (valamiért októberben mégiscsak selejtezőt játszanak az EB részvételért), de nem nagyon vannak szem előtt, ez pedig megnehezíti a helyzetet.
Összefoglalás
Ami kapásból feltűnt az az, hogy Izrael pocsék formát mutatott az elmúlt időszakban. Utolsó öt meccsükből négyet elvesztettek, csak Lettországot tudták hazai pályán legyőzni. Viszont ugyanezen öt meccset vizsgálva azt láttam, hogy négyen gólt tudtak szerezni.
A skótok utolsó három mérkőzésüket megnyerték és egy régi rekord beállítására készülnek: 2007 óta nem fordult elő olyan, hogy zsinórban négy meccset megnyerjenek. Szerencséjükre ott van a csapatban John McGinn, aki a selejtezők legjobb góllövője volt a maga hét góljával. Nem úgy tűnik számomra, hogy az izraeli védők a helyzet magaslatán állnának (kiindulva a korábbi meccseikből), így az szinte borítékolható, hogy a skótok gólt szereznek. De ez elég lehet-e a győzelemhez?
Véleményem szerint igen. Idegenben nem muzsikálnak jól az izraeliek, utolsó meccseiken a pontok sem jöttek, játékosaik közül az idegenlégiósok nem kapnak sok szerepet klubcsapataikban, ez mind a skótok előnyére válhat.
Arról nem beszélve, hogy a skót Premiership már elindult, így a hazai játékosok már játékban vannak.
Legutóbb szoros meccseket játszottak: Akkor is a Hampden Park adott otthont a meccsnek, 3-2-re nyertek a hazaiak (Forrest akkor mesterhármast rúgott), míg Haifában 2-1-re kikaptak (itt Tierney öngólt vétett).
Kétlem, hogy most is ilyen szoros lesz a mérkőzés, én bízom a skótokban. Emellett pedig arra látok esélyt, hogy 2,5 gólnál több szülessen, kiindulva az elmúlt találkozókból.