Svédország – Grúzia: Fogadási Tippek és Világbajnoki Selejtező Előzetes
- Friends Arena
- Március 25. 20:45
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Következzen zárásként egy történelmi meccs! Svédország – Grúzia találkozót még soha nem bonyolítottak, így aki erre fogad elmondhatja, hogy valami olyat tett, amit még korábban más nem. Na jó, én is tudom, hogy ez nem akkora szó, de azért valamivel elő kellett vezetnem ezt a meccset, és valahogy fel kellett csigázzalak titeket. Nem sikerült? Sebaj, akkor majd a tippem talán megteszi a hatását!
A csütörtöki játéknapon kevés az olyan találkozó, ahol igazán kiélezett csata várható. A labda gömbölyű, így bárki okozhat kellemes vagy épp kellemetlen meglepetést, de ezt előre, a kereteket, a formát látva nehéz megjósolni. Most inkább azt mondom, hogy lehetetlen. Így, ahogy ma már többször is inkább a gólokra fogunk hajtani, abban több ráció van.
Svédország válogatottja egy régi ismerőssel került össze, a spanyol csapat már a 2020-as EB selejtezőn is csoportellenfelük volt, jól meg is kapták a magukét: A hazai meccsüket még lehozták 1-1-gyel, de aztán a spanyolországi visszavágón kaptak egy hármast. Ettől függetlenül a továbbjutás simán meglett, a csoport második helyén végezték, megelőzve szomszédjukat, a norvégokat.
A Nemzetek Ligája sorozatból viszont rosszul jöttek ki: Végig harcban voltak a bentmaradásért a horvátokkal, az utolsó fordulóban dőlt el ki megy és ki marad: A svédek mentek.
Ellenfelük Grúzia, akiknek európa bajnoki selejtezős teljesítménye is megér egy misét, egy hajszál választotta el őket a csodától. A pótselejtező döntőéig meneteltek, ott azonban Észak-Macedónia megállította őket, így nem sikerült kijutni a nyári viadalra.
A csoportjukban egyébként negyedik helyen végeztek, ami – tekintve az ellenfeleket – nem rossz teljesítmény. Legnagyobb eredményük egy Dánia elleni 0-0 volt hazai pályán.
A Nemzetek Ligája C divíziójában sikerült kiharcolni a bennmaradást, harmadik helyen végeztek egy győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel.
Lehet BÁRMI esélyük Svédország ellen? Szerintem nem, és mondom is, hogy miért!
A két válogatott
Megnézzük a kereteket, az elmúlt időszakban elért eredményeket, ez alapján pedig igyekszünk kitalálni a lehető legjobb választást a mérkőzésre.
Svédország
Ki mással kezdhetném a válogatott keret névsorát, mint Zlatan Ibrahimoviccsal? Na, ő az oka, hogy nem nyerhet Grúzia. Nem, csak vicceltem. De ez igenis óriási szó. Hiszem, hogy még 39. életévében is segítségére lehet a svéd csapatnak, és igazából nem is őt választották be a svéd keretbe, hanem a svéd keretet választották be Zlatan mellé. Ibrahimovicsot lehet szeretni vagy utálni, és ezt már ezerszer elmondtam. Köztes állapot nincs. Én pedig az előbbiek táborát erősítem, sajnálom.
Volt vele nemrég egy interjú egyébként, ahol emberi oldalát is megmutatta, amikor a fia hiányáról kérdezték. Szóval emberből van ő… Csak nehéz kihozni belőle.
Így viszont aztán tényleg „bajban van” Janne Andersson, ugyanis elől van három minőségi támadója. Zlatan mellett Alexander Isak, a Real Sociedad támadója, valamint Marcus Berg, aki a Krasznodarban ontja a gólokat. Ő sem fiatal már, így, ha én lennék Janne Andersson kombinálnám a fiatalt meg a rutinost, azaz Isak – Ibra kettőssel rohamoznék. Egy kis érdekesség: Isak abban az évben született, amikor Ibrahimovic bemutatkozott a Malmöben…
Jutott dráma Robin Olsennek is, és nagy lelkierőről tett tanúbizonyságot a hálóőr, amiért csatlakozott a kerethez: Nemrég ugyanis a családja otthonába maszkos rablók törtek be és machetevel fenyegették a családot… Szerencsére mindenki megúszta a dolgot sérülés nélkül.
Természetesen a keretben van a másik nagy kedvencem (remélem nem orroltok meg, amiért vannak „kedvenceim”), Dejan Kulusevski. Még anno a Parmában fedeztem fel, azóta pedig már a Juventus visszahívta, és meg is kapja a játékperceket Pirlotól.
Három olyan játékos van, aki talán kaphatott volna meghívót, de ez valamiért nem jött össze: John Guidetti, Sebastian Andersson és Martin Olsson.
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Grúzia
A grúz futball kevésbé ismert számunkra, ebben nincs semmi meglepő. De az edzőjük neve nem ismeretlen azoknak, akik nem ma kezdték követni a világ futballját. A szövetségi kapitány ugyanis Willy Sagnol, a francia válogatott és a Bayern München korábbi kiváló védője.
Nekünk, magyaroknak van pár olyan játékos, akiket hétről hétre láthatunk az OTP Bank Ligában. Lasha Dvali, Budu Zivzivadze és Giorgi Beridze is bekerült a grúz keretbe, így van esély, hogy pályára lépjenek Svédország, majd azt követően Spanyolország és Görögország ellen.
Illetve lehetett volna még egy ismerős arc, Murtaz Daushvili – aki a Diósgyőrben és a Szombathelyi Haladásban is futballozott -, de ő végül kimaradt.
Nincsenek igazán nagy nevek ebben a keretben, javarészt kelet-európai csapatok játékosai alkotják a magot, kiegészítve egy-két alacsonyabb ligás játékossal.
De, mondom még egyszer: A grúz futball azért eléggé kiesik, így természetes, hogy többségük nincs szem előtt.
Összefoglalás
A grúzok az elmúlt egy-másfél évben kevésgólos meccseket játszottak, és nem is a legjobb csapatok ellen. Tehát abból felesleges kiindulni, hogy milyen mérleggel rendelkeznek, mert egyik ellenfél sem közelíti meg a svéd szintet. Meg lehet nézni, hogy amikor Dániával, tehát egy erős válogatottal csaptak össze, akkor 5-1-es vereséget szenvedtek. De annak is már két éve…
Viszont ez megint egy olyan találkozó, ahol a józan ész ellen mennénk, ha más eredményt várnánk, mint a svéd győzelem. Egyszerűen semmi nem indokolja azt, hogy Willy Sagnolék meglephetnék hazai pályán Ibráékat.
Különleges fogadásként lehetne arra tenni, hogy Zlatan gólt szerez, mert úgy az igazi a visszatérés – és ugye a formája sem rossz -, hogy hendikeppel nyernek a svédek, illetve, hogy legalább 2,5 gól esik a találkozón. Csak a hazai győzelem reális, minden más egy isteni csoda volna.