Villarreal – Valencia: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes
- Estadio de la Cerámica
- Június 28. 17:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ahogy arra néhányan számítottak (többek között én is), az Eibar meglepte hazai pályán a Valenciát és az Ipuruában tartotta a három pontot. Ezúttal ismét idegenben játszik majd Albert Celades csapata, ráadásul egy közvetlen rivális, a Villarreal ellen. Hiába megy rosszul a Valenciának, még nem kell lemondaniuk az európai kupaszereplésről, hiszen a Real Sociedad gyengélkedését kihasználhatják. Alexander Isakék az újrakezdés óta három vereséget és egy döntetlent könyvelhettek el, ez pedig annyit jelent, hogy a Denevérek gyenge formájuk ellenére a tűz közelében maradtak.
Ez a visszaesés az élbolyban nem egyedi, a Sociedad mellett a Getafe és a Sevilla is eléggé lassan veszik fel a tempót, eléggé átrendeződött ennek következtében a tabella első harmada.
A Villarreal viszont ezt ki tudta használni, már ők állnak a bajnokság hatodik helyén, ezt pedig valószínűleg nem akarják kiengedni a kezükből.
Vegyük górcső alá a Villarreal – Valencia találkozót!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Villarreal – Sevilla
Ez a hétközi forduló igazán tetszetősen alakult gólok szempontjából, nem csak a La Ligát figyelembe véve nagyon sok mérkőzésen potyogtak a gólok. Ilyen meccs volt a Sevilla idegenbeli fellépése a Sárga Tengeralattjáró ellen.
Nem a kis gólokról szólt a meccs, legalábbis sevillai oldalon. A dolog szépséghibája, hogy ugyanannyi találatot szereztek, mint a Villarreal, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.
A vezetést a hazaiak szerezték meg, Paco Alcacer egy a kapusról kipattanó labdát lőtt a kapuba, majd jött Sergio Escudero a meccs góljával. A tizenhatos sarkán gondolt egy merészet és pokoli erővel lőtt kapura. A labda szép ívet leírva vágódott Sergio Asenjo kapujába.
Pontosan tíz percig állt döntetlenre a meccs, mert az első félidő legvégén Pau Torres ismét a hazaiakat juttatta vezetéshez.
A második játékrészben már csak egy gól esett: Munir El Haddadi kapásból lőtt, ez is a sarokban kötött ki, ez sem volt csúnya gól.
A Villarreal ismét bizonyította, hogy remekül kapták el a rajtot, ha fent tudják tartani ezt a teljesítményt, biztosan EL-t érő helyen maradnak, még a Getafe is simán előzhető.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Eibar – Valencia
Az Eibar nem játszik rosszul hazai pályán, ők azért vannak gondban, mert idegenben nagyon nem megy a szekér. Ugyanez igaz a Valenciára is, akik az idényben hazai pályán veretlenek, távol saját szurkolóiktól viszont csak három győzelmet arattak.
A mérkőzésen egyetlen gól esett és hiába szerezte azt Kondogbia, a Valencia játékosa mégis az Eibar játékosai örülhettek, mivel a játékos saját kapujába talált be. Az Eibar végezhetett el szögletet, a középre szálló labda mindenki előtt elsuhant, a középpályás pedig szinte beleszaladt a labdába, Cillessen tehetetlen volt.
Többet birtokolta a labdát Celades legénysége, azonban az Eibar többször volt veszélyes a kapura. Pár kósza próbálkozása volt a vendégeknek, igazi helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. A végén Mangalát még kiállította Latre, az eredmény pedig maradt 1-0, megérdemelt sikert aratott a kiscsapat, akik a Mallorca veresége miatt kicsit fellélegezhetnek.
Összefoglalás
Mangala kiválásával elvesztette másik belső védőjét is a Valencia, Garay ugyanis még mindig sérült. Ez is kedvez a Villarrealnak, akik egyébként most először szereztek egynél több gólt az újrakezdés óta. Továbbra is fennáll (hisz miért is változott volna?), hogy a Valencia szörnyű idegenben, utolsó tíz idegenbeli mérkőzésükön 2-2-6-os mérleggel állnak, 10 lőtt és 21 kapott gól van a nevük mellett.
Ha még ehhez hozzátesszük, hogy nem nyerni járnak az El Madrigalba… Tavaly ugyan az EL-ben legyőzték a Villarrealt, a bajnokságban viszont 2017 és 2014 kivételével a hazaiak örülhettek vagy döntetlen lett a meccsek vége.
Nyergeljünk át egy kicsit a Sárga Tengeralattjáróra. Nem annyira látványos, amit csinálnak, de mindenképp eredményes. Egygólos győzelmeket aratnak az újrakezdés óta, ennek esett áldozatául a Celta, a Mallorca és a Granada is. A Sevilla elleni döntetlen pedig még akkor is sikernek számít, ha ez a sláger eredmény Julen Lopetegui csapatánál.
Most is azt gondolom, hogy a Valencia nem fog tudni nyerni, ennek több jele is van. Sok gólra sem számítok, de biztosabbnak érzem a hazaiak győzelmét megfogadni, mint a gólok számát.