West Ham United – Brighton: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- London Stadium
- December 01. 20:30
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A West Ham tavaly is ezt csinálta… Pár kiemelkedő meccs, tűzközelbe kerülnek, aztán elkezdenek bukdácsolni. Most épp zsinórban második zakójukat gyűjtötték be, előbb a Wolves verte őket, majd most hétvégén a Manchester City. Igazából két felsőházas csapatról beszélünk, szóval ezekért a szűk vereségekért nem lehet David Moyest vagy a fiúkat elkárhoztatni.
Van lehetőség a javításra, a Brighton érkezik Londonba, a győzelem pedig kötelező. Ha minden sorozatot figyelembe veszünk, akkor a sirályok kilenc mérkőzés óta nem tudnak nyerni, a bajnokságban az övék az egyik legrosszabb mérleg mostanság. Legutoljára szeptember közepén tudtak nyerni a Premier League-ben, az azóta lejátszott nyolc mérkőzésükön hatszor ikszeltek, kétszer pedig kikaptak.
A döntetlen a két főszereplőnk életében is fontos szerepet játszik, legutóbbi öt meccsük ért véget pontosztozkodással.
Ezt most nem engedheti meg magának a WHU, ha most is pontot, pontokat veszítenek, akkor még lejjebb csúsznak, az Arsenal, valamint a Wolves is előzhet.
Megszakad-e a döntetlen-spirál szerdán este? Ez is egy a sok kérdés közül, amit magunknak felteszünk. Jöjjön a West Ham United – Brighton találkozó beharangozója!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Manchester City – West Ham United: 2-1
G.: Gündogan, Fernandinho ill. Lanzini
Senki nem számított arra, hogy a West Ham az Etihadban pontot tudott szerezni, és a szorosnak tűnő végeredmény ellenére valójában nem is volt sok esélyük. A mérkőzés végén Lanzini szépített, de odáig a City 3-4 gólt is lazán rúghatott volna. Lényegében tehát megkegyelmeztek a kalapácsosokon, lehetett volna ez sokkal csúnyább is.
A kezdők:
Manchester City:
Ederson – Walker, Dias, Laporte, Cancelo – Gündogan, Rodri, B. Silva – Gabriel Jesus, Mahrez, Sterling
West Ham United:
Fabianski – Johnson, Dawson, Zouma, Cresswell – Soucek, Rice – Fornals, Benrahma, Masuaku – Antonio
Ahogy a felvezetésben említettem, a West Ham örülhet, hogy megúszta két kapott góllal. A mérkőzés elején egy baloldali szöglet után Rúben Dias majdnem betalált fejjel, bólintása a baloldali kapufáról vágódott az alapvonalon túlra. Pár perccel később Rijad Mahrez már a hálóba lőtt, Ben Johnson passzába Gabriel Jesus lépett bele, az előre pattanó labdára csapott le az algériai, majd Fabianski mellett a bal alsó sarokba lőtt. Emelkedett azonban a zászló, a „passzt” lesállás előzte meg.
A West Ham közben csak lézengett a pályán, Edersonnak szüksége volt arra a sálra, amit viselt, mert a vendégek nem igazán dolgoztatták meg, a hó meg csak szakadt és szakadt.
A City a 33. percben szerezte meg a vezetést Ilkay Gündogan góljával. Rijad Mahrez kapott egy pontos passzt a tizenhatos jobb oldalán. Egy csel után nem lőtt – pedig megtehette volna -, hanem középre passzolt, ahol a német középpályás majdnem teljesen üresen várt, és gurított a kapuba.
Rögtön újra helyzetbe kerültek a hazaiak, Gabriel Jesus el is tudta lőni a labdát, de a gólvonalra visszaérő Ben Johnson menteni tudott. Hihetetlen mozdulat volt a jobbhátvédtől.
Végül még egy kapufát is lőttek Pep Guardiola legényei, a 41. percben Mahreznek nem volt szerencséje.
A második félidő már kevesebb helyzetet hozott hazai oldalon, egyszer Aaron Cresswellnek kellett mentenie önfeláldozó módon (bele is sérült a játékos), aztán ugrunk egy nagyot az időben, egészen a 90. percig. Ekkor három hazai játékos bolondította a védőket a baloldalon, Gündogan végül már a tizenhatoson belül járt. Okosan visszagurított a tizenhatos vonalán álló Fernandinho elé, aki szintén nagyon okosan a jobb alsóba belsőzött. A brazil középpályás három perce sem volt a pályán, ez volt az első labdaérintése.
A semmiből a West Ham a hosszabbítás utolsó percében még szépíteni tudott, a Benrahmát váltó Manuel Lanzini lőtt gyönyörű, kapufás gólt Edersonnak.
Egyenlítésre nem maradt esély, a City győzelme megkérdőjelezhetetlen volt ezen az estén.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Brighton – Leeds United: 0-0
Nagyon nem megy a Brightonnak, ismét egy meccs, ahol nem sikerült a három pontot begyűjteni. Az idény jól kezdődött a csapat számára, azonban jelentős visszaesés tapasztalható a játékukban, amit már a szurkolók is nehezen viselnek, olyannyira, hogy a csapatot a lefújást követően kifütyülték.
A kezdők:
Brighton:
Sánchez – Veltman, Webster, Dunk, Cucurella – Gross, Bissouma – Lamptey, Moder, Trossard – Maupay
Leeds United:
Meslier – Llorrente, Phillips, Cooper, Firpo – Dallas, Forshaw – Raphinha, Rodrigo, Harrison – James
A találkozó első félidejében a Brighton sokkal jobban játszott, mint ellenfele, csak épp a gól hiányzott. A vendégekről sem mondható el, hogy jó formában lennének, sőt… Nekik még a gólszerzéssel is meggyűlik a bajuk mostanában, anélkül meg nehéz mérkőzést nyerni…
A gól a hazaiaknak sem jött össze, de nekik legalább voltak apróbb (vagy nem olyan apró) lehetőségeik. Neal Maupay, illetve Jakub Moder is megszerezhette volna a várva várt gólt, de egyiküknek sem jött ez össze. Ahogy Leandro Trossard is kudarcot vallott, a belga válogatott a mérkőzés 20. percében egy szóló végén döntött a lövés mellett, Illan Meslier egy picikét még hozzá tudott érni a labdához, így lett belőle kapufa. Hatalmas védés volt, enélkül a kis mozdulat nélkül a szélső lövése beakadt volna.
A szünet után a Leeds feljavult, ez pedig már helyzetekben is megmutatkozott. Mindkét csapatnak lett volna esélye a győzelem megszerzésére. Tyler Roberts egymaga két gólt rúghatott volna, de mindkét alkalommal Robert Sánchezzel találta szemben magát, a spanyol portás pedig meg tudta állítani a támadót.
Akadt helyzet a túloldalon is, a Leeds feljavulása nem jelentette azt, hogy a Brighton játékosai rosszabbul játszottak volna. Ismét Leandro Trossard lőhetett, de ismét Illan Meslier védett.
A hajrára két nagy helyzet maradt, ami a győzelmet jelenthette volna. Végül egyikből sem lett semmi. Előbb ismét Tyler Roberts lövését hárította Robert Sánchez, majd a legvégén Solomon March bombája a kapufáról került Meslier kezei közé.
A második félidő alapján az iksz igazságos eredmény, de az elsőben eldönthette volna a találkozót a Brighton. Nem tette, és ráfaragott, nyeretlenségük pedig így tovább tart…
Összefoglalás
Ez a két vereség a lehető legrosszabbkor jött a hazaiaknak. Bár mikor van olyan, hogy egy vereség jól jön, igaz? A fogadóirodák véleménye szerint a találkozó esélyese a West Ham United, viszont feltűnően magas az odds a győzelmükre, alacsonyabbra számítottunk volna. A formahanyatlás bizonyára ebben benne van, merthogy a Brighton jó szereplése nem dob rajta, az egyszer biztos. Graham Potterék amilyen jól kezdték az idényt, most olyan rosszul játszanak. Igaz, néha a szerencse is elpártolt tőlük – némelyik ikszes meccsen akár a három pontot is megérdemelték volna.
Nézzük meg gyorsan, hogy a mérkőzésen mely játékosok nem szerepelhetnek!
A hazaiakkal kezdjünk, ott Angelo Ogbonna biztosan hiányozni fog, az olasz védő a Liverpool elleni siker alkalmával hagyta el sérülten a pályát, azóta nem tudott játszani.
Probléma még, hogy most hétvégén, a City elleni mérkőzésen le kellett cserélni Aaron Cresswellt, aki szintén stabil kezdőjátékosnak számít, az ő szereplése erősen kérdőjeles. Amennyiben a játékot nem tudja vállalni, úgy Ben Johnson kerülhet a helyére, akit eddig főleg a jobb oldalon láthattunk, középen Issa Diop kezdhet.
Visszakerülhet a kezdőbe Jarrod Bowen, illetve először kerülhet be Manuel Lanzini.
A Brightonnál Danny Welbeck mellett Steven Alzate nem játszhat, mindenki más egészséges a sirályoknál.
A csapatnál egyértelműen a bent maradás kivívása a cél, viszont a szezon eleji jó szereplés után a szurkolók már többre vágytak, így a Leeds elleni mérkőzést követően kifütyülték a csapatot, holott még mindig bőven az elvárás felett teljesítenek.
Ahogy korábban említettem, zsinórban öt meccset játszottak le döntetlennel, viszont nem gondolnám, hogy jönni fog a hatodik. A West Ham jobb erőkből áll, és a Brighton tökéletes ellenfél lehet arra, hogy újra a győzelem útjára lépjenek. Pláne saját közönségük előtt. Nagyon jó a hazai odds, mi megpróbáljuk azt megcsípni.