Anglia – Franciaország: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes
A legjobb fogadóirodák szerintünk:
A következő találkozó talán a negyeddöntők legizgalmasabbnak ígérkező meccse. Hosszú múltra tekint vissza Anglia és Franciaország, és nem csak a futballban. Az angolok nem bírják a franciákat, és vice versa, ennek is megvan az oka, amik az elmúlt évszázadokban keletkeztek, és a töriórákon mi is tanultunk róluk.
De most nem seregek vetekednek, hanem csapatok. A cél pedig nem egy földrész elfoglalása vagy kincsek megszerzése, hanem az elődöntőbe jutás.
A 2018-as világbajnok játszik a 2020-as (2021-es) Európa-bajnokság második helyezettjével, a keretekben csupa nagy játékos, szóval azt gondolom, a minőségre nem lehet majd panaszunk.
Didier Deschamps talán utolsó meccseit játssza a franciák kispadján, vannak hírek, amik szerint a VB után átadja a helyét másnak, bizonyára nem a negyeddöntőben akar kiesni, sokkal inkább szeretne címet védeni. Gareth Southgate pedig újból döntőbe vezetné az övéit, szükség is volna pár sikerélményre, hiszen a hazai pályán elbukott EB-finálé, valamint az azóta eltelt időszakban mutatott játék miatt finoman szólva is a média, valamint a szurkolók céltáblájává vált.
Amikor két ilyen nagycsapat játszik egymással, felmerül az emberben, hogy a meccs minősége nem lesz jó. Nagy a tét, a játékosok túl óvatosak lesznek, és hiába Mbappé vagy Harry Kane, semmit nem fogunk látni, csak 90 percnyi gyötrelmes semmittevést.
Hát, talán nem így lesz, talán a csapatok focizni szeretnének majd. A bukmékerek azt mondják, a címvédő nem sokkal, de esélyesebbnek tűnik (2.40), az angolokra és a döntetlenre adott szorzó meg majdnem ugyanakkora (3.20).
Jöjjön az Anglia – Franciaország mérkőzés!
Anglia
Vártam a meglepetést a Szenegál elleni meccsen, de túlbecsültem az afrikaiakat. Azt gondolom, még Sadio Manéval a soraikban sem tudták volna megközelíteni az angolokat, akik három gyors támadásnak köszönhetően magabiztosan verték Aliou Cissé csapatát a nyolcaddöntőben. Anglia az első fordulóban kapott utoljára gólt, 4-0-nál és 6-1-nél, tehát nem olyan pillanatokban, amikor fontos lett volna megtartani a helyzetüket. Belefért. Azóta játszottak az Egyesült Államokkal, Walesszel, és most Szenegállal. Azért komoly riválisnak egyikük sem mondható. Ha Mbappéékkal is így viselkednek, és képesek lehúzni előttük a rolót, azt mondom, ez nagy eredmény.
Érdekes, hogy az agyonkritizált Harry Maguire a csapat egyik legjobbja ezen a vb-n, jó párost alkotnak Stonesszal, és bár megvannak a maga bizonytalanságai, az, hogy Anglia kapuját csak kétszer vették be, nagyban neki köszönhető.
A tavalyi Európa-bajnokságon a nagycsapatok ellen, mint Németország és Olaszország, Gareth Southgate háromvédős rendszert használt, viszont ez a mostani négyes nagyon egyben van, és nem hiszem, hogy megbontja a szövetségi kapitány a 4-3-3-at. Hacsak nem kell kihagynia John Stonest, aki kisebb sérülést szenvedett. Akárcsak Callum Wilson, de ő egyébként biztosan a kispadon ülne a franciák ellen.
Két játékosnak is el kellett hagyni a keretet, Ben White saját kérésére utazott haza, ahogy Raheem Sterling is, akihez fegyveresek törtek be. Eleinte arról szóltak a hírek, hogy visszautazik Katarba, most már arról olvasni, hogy nem tér vissza a Chelsea szélsője.
A helyettesítésére bőven van választék, Phil Foden tűnik a legesélyesebbnek, de azon a poszton elboldogul Marcus Rashford, James Maddison és Jack Grealish is.
A középpályán Bellingham és Rice helye biztos, a harmadik fő még nem biztos. Lehet Jordan Henderson vagy Kalvin Phillips, akik egy stabilabb középpályát adhatnának, de Mason Mount is tud itt játszani.
A teljes keret:
Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Newcastle), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Védők: Harry Maguire (Manchester United), Luke Shaw (Manchester United), Eric Dier (Tottenham), John Stones (Manchester City), Kyle Walker (Manchester City), Kieran Trippier (Newcastle), Conor Coady (Everton), Ben White (Arsenal), Trent Alexander-Arnold (Liverpool)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Mason Mount (Chelsea), Conor Gallagher (Chelsea), Declan Rice (West Ham), Jordan Henderson (Liverpool), Kalvin Phillips (Manchester City)
Támadók: James Maddison (Leicester), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Chelsea), Callum Wilson (Newcastle), Marcus Rashford (Manchester United)
A várható kezdőcsapat:
Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Henderson, Rice, Bellingham – Saka, Kane, Foden
Egymás elleni meccsek:
A két csapatnak gazdag történelme van, ha az egymás elleni meccsekről van szó, de az utóbbi években inkább csak felkészülési mérkőzéseken futottak össze. Tétmeccsük csak egy van, a 2012-es Európa-bajnokságon a csoportkörben találkoztak, 1-1-et játszottak, és aztán mindkét csapat továbbjutott.
Ez előtt és ez után is voltak barátságos meccsek, négyből hármat a franciák nyertek meg, egyet Anglia.
Utolsó meccsüket 2017-ben rendezték, akkor Franciaország Umtiti, Sidibe és Dembélé góljával 3-2-re nyert. Varane-t kiállították, közben a másik oldalon Harry Kane talált be kétszer.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Franciaország
A nyolcaddöntőben Franciaország gond nélkül jutott túl Lengyelországon, épp úgy, ahogy arra számítani lehetett. A lengyel csapat igazából Wojciech Szczesny bravúrjaiból élt, annak köszönhette már azt is, hogy továbbjutott.
A jóval erősebb franciák nem hagytak szemernyi kérdést sem azt illetően, hogy melyikük a jobb csapat, Kylian Mbappé vezérletével 3-1-re nyertek. Ezzel egyébként a PSG támadója vezeti világbajnoki góllövőlistát, ha így folytatja, meg is fogja nyerni, Cody Gakpo, Marcus Rashford és Richarlison van a nyomában. De jóval lemaradva.
A csatár két gólt szerzett, a harmadikat pedig Olivier Giroud szerezte. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy hiányoznának a kulcsemberek, akik kiestek, mint Karim Benzema, N’Golo Kanté, Lucas Hernández, Presnel Kimpembe vagy Paul Pogba.
Az utóbbi meccseken Benjamin Pavard kiesett a kezdőből, és Jules Koundé került a csapatba, akinek volt egy kis gondja a lengyelek elleni meccsen, 40 percen át nyakláncban játszott, amit a szabályok tiltanak. De ez volt a meccsen az egyetlen hibája, így maradni fog a kezdőcsapatban.
Deschamps sem fog változtatni, hacsak nincs oka rá, és egyelőre úgy tűnik, hogy nincs.
Sérültje nincs a csapatnak, a sárgák miatt sem marad ki senki, Deschamps ugyanazt a csapatot küldheti pályára, akik a lengyelek ellen is játszottak.
Az eredeti keret:
Kapusok: Alphonse Areola (West Ham), Hugo Lloris (Tottenham), Steve Mandanda (Rennes)
Védők: Lucas Hernardez (Bayern München), Theo Hernandez (AC Milan), Ibrahima Konate (Liverpool), Jules Kounde (Barcelona), Benjamin Pavard (Bayern München), William Saliba (Arsenal), Dayot Upamecano (Bayern München), Raphael Varane (Manchester United), Axel Disasi (Monaco)
Középpályások: Eduardo Camavinga (Real Madrid), Youssouf Fofana (Monaco), Matteo Guendouzi (Marseille), Adrien Rabiot (Juventus), Aurelien Tchouameni (Real Madrid), Jordan Veretout (Marseille)
Támadók: Karim Benzema (Real Madrid), Kingsley Coman (Bayern München), Ousmane Dembele (Barcelona), Olivier Giroud (AC Milan), Antoine Griezmann (Atletico Madrid), Kylian Mbappe (Paris Saint-Germain), Christopher Nkunku (RB Leipzig), Marcus Thuram (Borussia Mönchengladbach)
A várható kezdőcsapat:
Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé, Griezmann, Mbappé – Giroud
Tippelde
Én most erősebbnek érzem ezt a francia csapatot, mint az angolt. Ettől függetlenül a győzelmet nem merném ajánlani, mert a háromoroszlánosok, ha jól kezdenek, akár még meglepetést is okozhatnak. Már, ha meglepetés lenne, hogy az EB-ezüstérmes nyer a címvédő ellen.
Inkább számítok nagy küzdelemre és kevés gólra, egyikük sem fog a kelleténél több kockázatot vállalni eleinte. Így ezúttal maradunk a két és fél gól alattnál.