USA – Wales: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 20.
2022. november 21. hétfő, 20:00 Ahmad Bin Ali Stadium
USA
vs
Wales

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A hétfő esti mérkőzés lehet, hogy sokakat nem hoz lázba, pedig a B csoportban őrületes küzdelem várható a továbbjutásért. Anglia csoportgyőzelmét mindenki biztosra veszi, egyelőre mi sem tudunk ellenérveket mondani, de az, hogy ki lesz a második… az nagy kérdés.

Az USA együttese 1990 és 2014 között mindegyik VB-n ott volt, egyszer még meg is rendezték a sorozatot, no meg majd meg is fogják hamarosan, de 2018-ban nem találkozhattunk velük, 2014-hez képest pedig a gárda nagyon sokat változott.

Amikor jön majd a keret, sok ismerős névvel találkozhattok majd, és rájöhetünk, nem hiába gondolják, hogy az USA csapata akár még tovább is juthat. Főleg, hogy a korábbi VB-ken négyszer is eljutottak legalább a nyolcaddöntőig. Legjobb szereplésük pedig 2002-ben volt, amikor a negyeddöntőig meneteltek.

Ellenfelükről azért már többet hallottunk mostanában. Egyrészt azért, mert az Európa-bajnokságon is szerepeltek, meg mert a válogatott meccsek (selejtezők, Nemzetek Ligája) folyamán mi is sokszor foglalkoztunk velük.

Az ország legjobbjai most először vehetnek részt Világbajnokságon, a kvalifikáció még egyszer sem jött össze, de azok után, hogy az Európa-bajnokságon sorozatban kétszer is ott voltak, várható volt, hogy hamarosan meglesz az áttörés.

Rob Page ezzel örökre beírta magát a Cymru történelemkönyvébe, ahogy még sokan mások is. Több walesi játékosnak ez lesz az első és utolsó vb-je, bizonyára ők is szeretnének emlékezetes teljesítménnyel előrukkolni.

Azt mondom, az esélyük megvan rá.

A mérkőzés favoritja egyébként az USA csapata, de ne higgyétek, hogy egyértelműek a szorzók. Maguk a bukmékerek sem tudják nagyon eldönteni, hogy ki nyerhet. Az USA sikere most 2.60-on van, míg Walesé 2.80-on, a döntetlen meg 3.10-en. Szóval nem annyira egyszerű a döntés…

Jöjjön az USA – Wales találkozó!

USA

Hajlamos az egyszeri szurkoló lebecsülni az amerikai válogatottat, tekintve, hogy ez a sportág nem annyira népszerű az országban, mint az amerikai futball, a jégkorong, a kosárlabda vagy akár a baseball. Pedig ez nem igaz. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az európai labdarúgás, köszönhetően többek között azoknak a játékosoknak, akik karrierjük vége felé egy kis pénz reményében a tengerentúlra igazolnak. Megszámolni sem lehet, hány ilyen futballista van, és ez csak nőni fog a későbbiekben. Talán ezek a játékosok inspirálták a mostani keret fiatalabb tagjait, talán valami más van a pakliban, de az a lényeg, hogy az USA együttesét nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

Csoportösszefoglalónkban már láthattátok, milyen erős kerettel érkeznek, de ha az kimaradt, akkor itt fel fogom tüntetni azt a 26 játékost, akit Gregg Berhalter elhozott magával.

Köztük van a két talán legnagyobb sztár is, Christian Pulisic és Gio Reyna, valamint itt van a Leeds United játékosa, Brenden Aaronson is. Talán a támadó szekció a legerősebb, viszont befejező csatár nem igazán van a csapatban, akire olyan nagyon lehet számítani.

A keret kihirdetésekor meglepetést okozott, hogy Zack Steffent – aki évekig a Manchester City második számú kapusa volt – Berhalter nem hozta magával. A ma már a másodosztályban védő tapasztalt portást Ethan Horvath, Matt Turner és Sean Johnson helyettesíti, a legnagyobb esélye az Arsenal kapusának van a kezdőbe kerülésre, a szeptemberi barátságos meccseken ő védett.

A védelemből John Brooks hiánya tűnhet fel azoknak, akik valamennyire követik, ismerik a válogatottat. Brooks tavalyig a Wolfsburg kezdőjátékosa volt, szerződése lejárt, amit ő nem is akart meghosszabbítani, a Benficához igazolt.

Kimaradásának oka leginkább az lehet, hogy eddig két bajnokin kapott lehetőséget…

Az Egyesült Államok csapata szeptemberben két barátságos mérkőzést vívott, novemberben már nem játszottak, a főpróba elmaradt. Na most ez alapján le lehet vonni egy következtetést a formájukat illetően, de óva intenék ettől mindenkit.

Egyébként egyik meccsükön sem tudtak győzni, gólt sem rúgtak, Japántól 2-0-ra kikaptak, Szaúd-Arábia ellen senki nem talált a hálóba egyik oldalról sem.

Ami a bevethető játékosokat illeti: Weston McKennie, a Juventus légiósa már egy ideje – október óta – nem tudott játszani a Juventusban, azonban saját bevallása szerint nincs semmi probléma már, és ott tud lenni Wales ellen. A másik játékos, aki sérüléssel bajlódik, az Luca de la Torre, a Celta Vigo futballistája, a padra talán majd le fog tudni ülni.

A teljes keret:

Kapusok: Ethan Horváth (Luton Town), Sean Johnson (NYCFC), Matt Turner (Arsenal)

Védők: Tim Ream (Fulham), Cameron Carter-Vickers (Celtic), Sergino Dest (AC Milan), Aaron Long (NY Red Bulls), Shaq Moore (Nashville SC), Antonee Robinson (Fulham), Joe Scally (Borussia Mönchengladbach), DeAndré Yedlin (Inter Miami), Walker Zimmerman (Nashville SC)

Középpályások: Kellyn Acosta (LAFC), Tyler Adams (Leeds United), Weston McKennie (Juventus), Yunus Musah (Valencia), Cristian Roldan (Seattle Sounders), Brenden Aaronson (Leeds United), Luca de la Torre (Celta Vigo)

Támadók: Gio Reyna (Borussia Dortmund), Jesus Ferreira (FC Dallas), Jordan Morris (Seattle Sounders), Haji Wright (Antalyaspor), Christian Pulisic (Chelsea), Josh Sargent (Norwich), Timothy Weah (Lille)

A várható kezdőcsapat:

Turner – Dest, Zimmerman, Long, Robinson – Musah, Adams, McKennie – Pulisic, Ferreira, Reyna

Egymás elleni meccsek:

A két csapat legutóbb két éve játszott egymással, de sokakban nem maradt meg az összecsapás. Mivel felkészülési mérkőzésről volt szó, ez az egyik oka, a másik pedig az, hogy nem esett gól sem a mérkőzésen.

Előtte 2003-ban találkoztak, ott az USA 2-0-ra győzött, de ne feledjük, hogy annak már 19 éve…

Előző meccs eredménye
2020.11.12.Barátságos Mérkőzés
wales
0:0
usa
Barátságos Mérkőzés
2003.05.27.Barátságos Mérkőzés
usa
2:0
wales
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Wales

Amikor Wales csapatáról írtunk, nem voltunk teljesen pontosak, és ezt most javítanánk: Nem ez lesz a válogatott első szereplése világbajnokságon, mivel 1958-ban, Svédországban már szerepeltek. Elnézést a pontatlanságért. Nem hiszem, hogy sokat változtatna a megítélésükön, de inkább javítsuk az ilyen dolgokat.

Abban viszont nem tévedtem, hogy a keret tagjainak ez lesz az első világbajnoksága. És többeknek az utolsó. Wales meghatározó játékosai közül többen nem lesznek már a válogatottban kettő vagy négy év múlva már csak korukból adódóan sem, így most lehet még egyszer bizonyítani, most lehet dicsőséget szerezni maguknak, a szurkolóknak és az országnak.

Rob Page csapata távol van a jó formától, de ezt csak a Nemzetek Ligája-meccseik alapján mondjuk, amire olyan nagy hangsúlyt eleinte nem fektetett a csapat, aztán meg már késő volt hajtani. Két szeptemberi meccsük volt, a főpróba tehát itt sem volt meg. Belgiumtól 2-1-re, Lengyelországtól 1-0-ra kaptak ki.

A 26 fős keret nagy része egészséges, egyetlen hiányzóval számolhatunk, Joe Allennel, akit annak ellenére elhozott Katarba a kapitány, hogy szeptember óta nem léphetett pályára. És kétséges egyáltalán az is, hogy pályára tud lépni. Bár a friss hírek szerint igen, a padon legalább ott lehet, szerinte a kezdőben is.

Rhys Norrington-Davies nem tudott utazni, a Sheffield játékosa egy Coventry elleni mérkőzésen sérült meg, még most is sérült, és nem is kapott így meghívót.

A teljes keret:

Kapusok: Wayne Hennessey (Nottingham Forest), Danny Ward (Leicester City), Adam Davies (Sheffield United)

Védők: Ben Davies (Tottenham Hotspur), Ben Cabango (Swansea City), Tom Lockyer (Luton Town), Joe Rodon (Rennes), Chris Mephan (Bournemouth), Ethan Ampadu (Spezia), Chris Gunter (Wimbledon), Neco Williams (Nottingham Forest), Connor Roberts (Burnley)

Középpályások: Sorba Thomas (Huddersfield Town), Joe Allen (Swansea City), Matthew Smith (Milton Keynes Dons), Dylan Levitt (Dundee United), Harry Wilson (Fulham), Joe Morrell (Portsmouth), Jonny Williams (Swindon Town), Aaron Ramsey (Nice), Rubin Colwill (Cardiff City)

Csatárok: Gareth Bale (Los Angeles FC), Kieffer Moore (Bournemouth), Mark Harris (Cardiff City), Brennan Johnson (Nottingham Forest), Dan James (Fulham)

A várható kezdőcsapat:

Hennessey – Ampadu, Rodon, Davies – Roberts, Ramsey, Morrell, Williams – Bale, Johnson, James

Tippelde

Ha a papírforma alapján gondolkozunk, akkor ez egy nagyon fontos találkozó lesz mindkét együttes számára. Ha elhisszük, hogy Anglia lesz az első, Irán pedig az utolsó, akkor ez a meccs a második helyről dönthet.

Óvatos játékot várunk mindkét csapattól, nagy a tét, hiába az első fordulóról beszélünk. Részünkről a két és fél gól alatti eredmény tűnik a legjobbnak, mellette pedig nem lehetetlen, hogy döntetlen születik.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső