Manchester City – Crvena zvezda: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.09.19.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 szeptember 18.
2023. szeptember 19. kedd, 21:00 City of Manchester Stadium
Man City
vs
Crvena Zvezda

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A játéknap talán legsimább meccse következik a sportfogadás szakértői szerint. A címvédő hazai pályán kezdi meg a szereplését, ellenfelük pedig az a Crvena zvezda, amely régen hatalmas csapatnak számított, meg is nyerték a BEK-et (vagyis a Bajnokokcsapatok Európa Kupáját), azóta viszont visszaestek.

Emlékszem, a Fradi mostani edője, Dejan Stankovic épp azért mondott le a belgrádiaknál, mert három év alatt nem tudta őket bevinni a csoportkörbe, és jobbnak látta, ha távozik…

Most ez összejött a csapatnak, Milos Milojevic vezetésével harcolták ki, viszont a szerb mester azóta már távozott Szaúd-Arábiába, helyét az izraeli Barak Bakhar vette át. Rá hárul a feladat, hogy itt, a legjobb 32 között is fel tudjon mutatni valamit az együttes.

Minden a hazai csapat mellett szól, és könnyen lehet, hogy egy gólzáporos mérkőzést láthatunk, ahol a manchesteri közönséget maximálisan ki fogják szolgálni. A HotBetnél mindössze 1.07 a hazai győzelem, és ez az egyik legjobb szorzó, amit találtam. 12.00 a döntetlen, 30.00 a vendégsiker.

Jöjjön a Manchester City – Crvena zvezda találkozó!

Manchester City

A vártnál kicsit nehezebben nyert a hétvégén a Manchester City, Pep Guardioláék mondjuk nem egy könnyű pályán játszottak, a West Ham majdnem megtréfálta őket. Még hátrányba is kerültek, viszont összeszedték magukat, és végül 3-1-re nyertek, ezzel pedig továbbra is vezetik a Premier League-et hibátlan mérleggel.

Ezen a meccsen az új fiú, Jeremy Doku talált be először (ez volt az első gólja az új csapatában), aztán Bernardo Silva és Erling Haaland góljai jelentették a három pontot.

A City kiválóan erősített, de azt már többször elmondtam, Guardiolának évek óta nincs szüksége hatalmas igazolásokra, mindig csak olyanokra, akik egy picit többet hozzá tudnak tenni a játékhoz, vagy kiegészítőként hozzá tudnak járulni a sikerhez. Komplett csapat, nem hiába nyerték meg tavaly a Bajnokok Ligáját.

Most egy olyan csoportba kerültek, ahol az elsőség elvárás, de ez szinte akármelyik négyessel így lenne. A címvédőtől azt várják, hogy nyerje meg a csoportját, nem nagy meglepetés…

Hazai pályán idén csak két meccset játszottak, mindkettőt meg is nyerték. Tavaly szintén erősnek számítottak otthonukban, többek között ez is az oka annak, hogy a szerb ellenfélnek nem adnak esélyt a szakértők.

Nagyon úgy néz ki, hogy Mateo Kovacic, John Stones és Jack Grealish játékát nem fogják megkockáztatni, felesleges is lenne, ezt nélkülük is hozni kell. Aki biztosan kimarad, az Kevin De Bruyne, ő hosszabb időre esett ki.

A várható kezdőcsapat:

Ederson – Walker, Akanji, Dias, Gvardiol – Rodri, B. Silva – Foden, Álvarez, Doku – Haaland

Egymás elleni meccsek

A két csapat korábban még sosem találkozott egymással.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Crvena zvezda

Változás történt a Bajnokok Ligája lebonyolításában. Tavaly a szerb bajnoknak még selejtezőt kellett játszania, idéntől azonban már automatikusan a csoportkörbe kerülnek. Ennek köszönheti a Red Star, hogy itt vannak a legjobb 32 között, lehet, hogy a selejtezőben ugyanúgy kiestek volna, mint anno Dejan Stankovic

A csapat egyeduralkodója a szerb Super Ligának, sorozatban hatodjára nyerték meg a pontvadászatot, ezúttal is nagy különbséggel előzték meg a második helyen végző Topolyát.

Mivel a selejtezőben még nem találkoztunk velük, nézzük meg egy mondatban, milyen változások voltak a keretben. Az edzőről már beszéltünk, lássuk a játékosokat:

Nem finomkodott Bakhar, összesen tizenöten csatlakoztak és huszonhatan (!) távoztak. A legismertebb távozó Strahinja Erakovic, aki a Zenit csapatához igazolt, de említhetnénk Aleksandar Pesicet is, ő a Fradit választotta.

Az érkezők között találkozhatunk ismerős nevekkel, Edmund Addo, Peter Olayinka és Omri Glazer is ismertebb játékosok, de bőven lesz kit felfedezni a szezonban…

Az eddigi eredményeikben azért van hiba, a Vozdovac és a Cukaricki is megverte őket, a többi öt meccsüket nyerték viszont.

Ha minden igaz, egyedül Aleksandar Katai marad ki, ő is sérülés miatt.

A várható kezdőcsapat:

Glazer – Mihailovic, Dragovic, Rodic – Bukari, Krasso, Stamenic, Kangwa, Mitrovic – Lucic, Olayinka

Tippelde

Harcos csapat a vendég, de az égszínkékek ellen pusztán az akarat kevés lesz. Még azt is kétlem, hogy egyáltalán meg tudják majd közelíteni Ederson kapuját, de persze a fociban, főleg a BL-ben, sok minden előfordulhat…

Tippjeink a következők:

1.: Man City győzelem (0-2 hendikep)

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem

Kétgólos vezetésnél a LibraBet meg sem várja a lefújást, azonnal jóváírja a fogadást!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

UEFA Euro 2024
felső