Átigazolási Hírek és Pletykák: Serie A – 2023.06.30

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 június 30.

Olaszországgal folytatjuk, akik nem törték össze magukat a héten. Volt néhány bejelentés, pletyka is van néhány, de összességében egyelőre visszafogott a Serie A átigazolási piaca. Viszont a jövő héten nyit a piac, szóval az igazán nagy bejelentéseket nem is most kell várni, hanem majd az előttünk álló hetekben.

Szokásosan megnézzük, mi az, ami már biztos, majd a különböző pletykákkal foglalkozunk.

Tények

Kezdjük talán azzal, hogy az AC Milan csapata új cserekapust intézett magának. Mike Maignan vezérszerepe természetesen elvitathatatlan, de a rossoneri mindenképp akart egy olyan kapust, aki felveszi a versenyt a franciával, és a 37 esztendős Ciprian Tatarusanu már nem számított ilyen játékosnak. Távozott is a klub kötelékeiből. A helyére pedig az a Marco Sportiello érkezett, akit már többször összehoztak a Milannal. Az Atalanta játékosáért nem kellett fizetni.

És ha már kapus: Guglielmo Vicario lett Hugo Lloris utódja a Tottenham együttesénél, az Empoli remek üzletet csinált a 26 esztendős hálóőrrel: Anno 8,5 millió euróért vásárolták meg a Cagliaritól, most pedig az angol csapatnak 20 millióért adták tovább.

Szerződése lejártát követően távozik a Juventusból Juan Cuadrado, a fáradhatatlan jobbszélső. A kolumbiai játékosnak nem állták útját Allegriék, egyelőre azt még nem tudni, hol folytatja.

Szintén távozott csapatából Justin Kluivert. A szélsőként bevethető holland a legutóbbi szezont a Valenciában töltötte kölcsönben, és ez egyébként is jellemző volt, José Mourinho folyamatosan kölcsönbe küldte őt, így esélye sem volt beverekedni magát a Roma kezdőjébe. A Bournemouth vásárolta meg, ott talán ki tud teljesedni.

Végül pedig említsük meg a Monza játékosát, Christian Gytkjaert. Sokan nem ismerik, pedig a 33 éves dán csatár főszerepet vállalt a csapat feljutásában a másodosztályból. A mögöttünk hagyott szezonban aztán már látványosan mellőzték, nem is meglepő, hogy a következő idényben már nem lesz a csapat tagja.

Pletykák

A Serie A eddigi átigazolásai

CSAPAT Távozók Érkezők
Andrea Petagna (Monza), Sebastiano Luperto (Empoli), Karim Zedadka (-), Davide Marfella (-), Antonio Vergara (Reggiana, kölcsönben) Giacomo Raspadori (Sassuolo), Giovanni Simeone (Verona)
Gonzalo Escalante (Cadiz), Emanuele Cicerelli (Reggina), Stefan Radu (visszavonult), Luka Romero (-), Riza Durmisi (-) Matteo Cancellieri (Verona), Diego González (Celaya)
Andrea Pinamonti (Sassuolo), Lorenzo Pirola (Salernitana), Dalbert (-), Milan Skriniar (-), Roberto Gagliardini (-), Edin Dzeko (Fenerbahce), Danilo D’Ambrosio (-) Kristjan Asllani (Empoli)
Zlatan Ibrahimovic (visszavonult), Ciprian Tatarusanu (-) Marco Sportiello (Atalanta)
Matteo Pessina (Monza), Sam Lammers (Rangers), Simone Muratore (-), Khadim Ndiaye (-), Ruslan Malinovsky (Olympique Marseille), Marco Sportiello (AC Milan) Vanja Vlahovic (Partizan)
Benjamin Tahirovic (Ajax), Ruben Providence (Hartberg), William Bianda (-), Ante Coric (-), Justin Kluivert (Bournemouth) Houssem Aouar (Olympique Lyon), Evan Ndicka (Eintracht Frankfurt)
Dejan Kulusevski (Tottenham), Radu Dragusin (Genoa), Ángel Di Maria (-), Juan Cuadrado (-) Moise Kean (Everton), Manuel Locatelli (Sassuolo), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille)
Youssef Maleh (Lecce), Szymon Zurkowski (Spezia), Lorenzo Venuti (-), Riccardo Saponara (-), Salvatore Sirigu (-)
Nicola Sansone (-), Gary Medel (-), Francesco Bardi (-) Stefan Posch (Hoffenheim)
Matthew Garbett (NAC Breda), Ola Aina (-), Michel Adopo (-) Ivan Ilic (Verona), Nemanja Radonjic (Olympique Marseille), Kevin Haveri (Rimini), Mihai Popa (Voluntari)
Luca Mazzitelli (Frosinone), Luca Marrone (-), Giulio Donati (-), Andrea Barberis (-), Christian Gytkjaer (-) Matteo Pessina (Atalanta), Andrea Petagna (Napoli), Gianluca Caprari (Verona), Pablo Marí (Arsenal), Alessio Cragno (Cagliari)
Tolgay Arslan (Melbourne City), Roberto Pereyra (-), Ilija Nestorovski (-), Marvin Zeegelaar (-) Brenner (Cincinnati), Jordan Zemura (Bournemouth)
Manuel Locatelli (Juventus), Giacomo Raspadori (Napoli), Hamed Junior Traoré (Bournemouth), Kaan Ayhan (Galatasaray) Andrea Pinamonti (Inter), Nedim Bajrami (Empoli)
Kristjan Asllani (Inter), Nedim Bajrami (Sassuolo), Leo Stulac (Palermo). Guglielmo Vicario (Tottenham), Samir Ujkani (-), Mattia Destro (-) Sebastiano Luperto (Napoli), Sebastian Walukiewicz (Cagliari), Francesco Caputo (Sampdoria)
Lorenzo Pirola (Inter), Antonio Candreva (Sampdoria)
Fabio Lucioni (Palermo), Alessandro Tuia (-) Youssef Maleh (Fiorentina), Patrick Dorgu (Nordsjaelland), Pontus Almqvist (Rostov)
Ivan Ilic (Torino), Giovanni Simeone (Napoli), Matteo Cancellieri (Lazio), Gianluca Caprari (Monza), Ivor Pandur (Fortuna Sittard), Panagiotis Retsos (Olympiakosz) Yayah Kallon (Genoa), Ondrej Duda (Köln)
Luca Matarese (-), Marko Bozic (NK Maribor), Luigi Canotto (Reggina), Matteo Cotali (Modena) Gennaro Borrelli (Pescara), Luca Mazzitelli (Monza)
Yayah Kallon (Verona), Domenico Criscito (visszavonult), Giacomo Calo (Cosenza) Radu Dragusin (Juventus), Josep Martínez (RB Leipzig), George Puscas (Reading)
Alessio Cragno (Monza), Sebastian Walukiewicz (Empoli), Alberto Cerri (Como), Vincenzo Millico (-) Alessandro Di Pardo (Juve Next Gen), Christian Travaglini (Olbia)
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső