Bajnokok Ligája: A Szezon Álomcsapata

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 június 14.

A Manchester City és az Inter együttese vívott döntőt a múlt hét szombatján Isztambulban, az eredmény 1-0 lett az angoloknak, akik hosszú évek próbálkozása után jutottak fel a csúcsra. Az ünneplés azóta sem állt meg, és a City játékosai éjt nappallá téve buliznak. Főleg Jack Grealish

Az UEFA viszont már lezárta magában az idei szezont, és már közzé is tette az álomtizenegyét. Ezt fogjuk most együtt megnézni. Itt felhívnám a figyelmeteket: Ez nem egy szubjektív lista, amit mi találtunk ki, hanem az UEFA hivatalos álomcsapata. Ezért felelősséget tehát nem vállalunk. Hozzáteszem: Magunk sem döntöttünk volna máshogy…

A kapus

Thibaut Courtois (Real Madrid)

Az UEFA képviselői kapust nem a döntős csapatokból választottak, hanem az elődöntőben kiesett Real Madridból. Tény és való, Thibaut Courtois nagyszerű szezont futott, gyakorlatilag hiba nélkül hozta le az idényt, nem csak a BL-ben, de a többi sorozatban is, ahol a Madrid elindult. Egyetlen nagy hibája volt, még a Liverpool elleni találkozón ajándékozott egy gólt a vörösöknek.

Az idény során 42 bravúrt mutatott be és 5-ször maradt érintetlen a kapuja. Ederson 28 bravúrt jegyzett 7 clean sheettel, míg André Onana 48 bravúrral és 8 kapott gól nélküli mérkőzéssel zárt. Talán az dönthetett a belga javára, hogy a Real Madrid keményebb sorsolást kapott, így Courtois-nak nehezebb feladata volt.

A védők

Kyle Walker (Manchester City)

Nemrégiben magánéleti botránya miatt eltűnt a színről, kirakták az angol válogatottból, és a Manchester Citynél is kissé parkolópályára került. Aztán Pep Guardiola megtalálta a helyét a csapatban, ebben a formációban Kyle Walker szinte kihagyhatatlan volt a csapatból. Csak szinte, mert a döntőben csak csereként lépett pályára. Legjobb mérkőzését a Real Madrid elleni elődöntőben játszotta, ahol konkrétan levette Vinicius Jr.-t a pályáról.

Rúben Dias (Manchester City)

A Manchester City védelmének abszolút oszlopa, aki középről irányította a társakat, nem mellesleg pedig számtalan bravúrt mutatott be a fontos pillanatokban. Amióta a védő megérkezett a csapathoz, a City három bajnoki címet zsebelt be, idén pedig összejött a triplázás is.

Alessandro Bastoni (Inter)

Az ezüstérmes Inter 24 esztendős védője idén megmutatta, hogy Olaszország egyik legnagyobb tehetsége, aki könnyedén Alessandro Nesta, Paolo Maldini vagy Fabio Cannavaro útjára léphet. Meglepő lenne, ha az Inter hosszú távon is meg tudná őt tartani. Az biztos, hogy amíg a csapat tagja, Simone Inzaghi nyugodt lehet.

Federico Dimarco (Inter)

Dimarco nem csak az Interbe robbant be, hanem az olasz válogatottba is. Ebben az idényben Simone Inzaghi már kezdőként számolt vele, amit a szőke szárnyvédő meg is hálált. Igazából csak Vinicius Jr. és Kevin De Bruyne adott több gólpasszt nála az idén.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A középpályások

John Stones (Manchester City)

John Stonesról eddig is tudtuk, hogy klasszis védő. Most már azt is tudjuk, hogy klasszis középpályás. Pep Guardiola húzott a szezon közben egy váratlant, és Rodri mellé parancsolta az angol válogatott játékost. Aki megállta a helyét DCM pozícióban is, sőt, igazán profi teljesítményt hozott.

Kevin De Bruyne (Manchester City)

A döntő tragikus hőse, aki a két évvel ezelőtti fináléban, illetve most is megsérült, és le kellett cserélni. Nem ez volt tehát a legjobb mérkőzése, de az idény során nagyszerű teljesítményével, góljaival és főleg gólpasszaival vétette észre magát.

Rodri (Manchester City)

A szerény Rodri, akinek nincsenek tetoválásai, aki használt autót vesz, és aki a fizetése egynegyedét jótékony célra fordítja. A védekező középpályás posztja révén nem igazán van a figyelem középpontjában, egy jó játékos az ő posztján akkor jó, ha észrevétlen marad. Na meg akkor, ha győztes gólt rúg egy BL-döntőben. Lehet, hogy a gólja nélkül valaki más került volna be a csapatba, így azonban megkérdőjelezhetetlen az ittléte.

A támadók

Bernardo Silva (Manchester City)

Jack Grealish spiccesen könyörgött Bernardo Silvának, hogy ne menjen el. Lehet, hogy a szombati volt a portugál utolsó mérkőzése a City mezében. Állítólag nagyon hívja őt az FC Barcelona, ő pedig új kihívásokra vágyik karrierje vége felé. A szezonban 3 gólt rúgott és 1 asszisztot adott.

Erling Haaland (Manchester City)

A torna gólkirálya lett 12 találattal, de felhőtlenül nem lehet elégedett a teljesítményével. A fontos meccseken, mint a Real Madrid elleni elődöntők vagy az Inter elleni döntő, elég szürke volt.

Mindenesetre ez a szezon egyértelműen róla szólt, nem csak a BL-ben, de a Premier League-ben is.

Vinicius Jr. (Real Madrid)

A kezdőnk utolsó tagja Vinicius Jr. Évről évre egyre jobb és fontosabb szereplője ő a Real Madridnak, értékét a mértékadó Transfermarkt 150 millió euróra becsüli. A királyi gárda jövőjének meghatározó pillére, aki Karim Benzema távozásával a csapat vezére lehet a következő idénytől kezdve.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

UEFA Euro 2024
felső