Dárdai Pál Marad a Hertha BSC Edzője

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2023 június 09.

A Hertha BSC csapata az idén, hosszas huzavona után esett ki a másodosztályba. Hosszas huzavona alatt azt értem, hogy már korábban is többször rezgett a léc, volt, amikor Dárdai Pált kellett megbízni, húzza ki a gödörből az együttest. Akkor sikerült, Dárdait pedig kis idő múlva elküldték. Rengeteg rossz döntés, gyenge átigazolások és tengernyi elköltött pénz után idén már tisztán látszott, hogy a Sandro Schwarz vezette fővárosi együttes nem tud bent maradni a legjobbak között.

Hiába hozták vissza harmadszor is Dárdait, ebből a mély kátyúból már ő sem tudta kirángatni a csapatát.

A Hertha BSC utolsó helyezettként pottyant ki, és most készülhet arra, hogy egy megváltozott kerettel, új alapokra helyezve a működést, jussanak vissza a Bundesligába.

Dárdai marad

Ez eldőlt, de ez sem volt sima ügy. Dárdai szívesen folytatta volna a munkát, ám a csapat új tulajdonosa egy olyan edzőt szeretett volna, aki inkább a támadó futball pártján áll. Fel is merült Florian Kohfeldt, mint lehetséges utód, de a már kétszer is megbukott vezetőedzőt a szurkolók nem látták volna szívesen. Egyrészt azért, mert még sehol sem tudott sikereket elérni, másrészt azért, mert ők ragaszkodtak Dárdai maradásához.

Végül tegnap megszületett a megállapodás, melyet Benjamin Weber, a csapat sportigazgatója ekképp kommentált:

„Örülünk, hogy Pál vezetőedzőként segít az újrakezdésben. A Hertháért él, szorgalmával, elhivatottságával és klubunk iránti szenvedélyével ő a megfelelő ember a közelgő kihívásokra, amelyeket együtt fogunk leküzdeni.”

Dárdai hasonlóképp lelkesen nyilatkozott a közös folytatásról:

„Nagyon elégedett és boldog vagyok. Thomas Herrich, Benjamin Weber és én jó és őszinte megbeszéléseket folytattunk. Az az érzésem, hogy mindannyian a Hertha BSC érdekében akarunk dolgozni, és teszünk a klubért, méghozzá együtt”

A csapat szurkolói szintén elégedettek, ők ezt akarták elérni. Volt, aki egyből szobrot akar neki a stadion előtt, más tíz évre nevezné ki, míg volt egy szurkoló, aki ezt írta, hónapok óta ez az első jó hír a csapat háza táján.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A következő szezon

A csapat a felkészülést június 26-án kezdi meg, Dárdai pedig rövidke nyaralását követően neki is kezd a keret átalakításának. Aki marad, az tisztában van vele, hogy a fizetését jócskán le fogják csökkenteni, hiszen a klub bevételei is csökkenni fognak, kezdve a közvetítési jogokkal, amelyek nem akkorák, mint az első osztályban. Össze kell húzni a nadrágszíjat, Dárdai pedig ebben otthon érzi magát.

Már most tudni, hogy lesznek játékosok, akik nem maradnak. Ilyen például Ivan Sunjic, aki egyébként csak kölcsönben szerepelt itt, de a viszonya amúgy sem jó Dárdaival, ő volt az, akit egy edzésen lezavart a pályáról az egykori kapitány, és utána egy percet sem töltött a pályán, szimplán kitették az első csapat keretéből.

Mellette még távozik a rutins Stevan Jovetic, a csapatkapitány, Marvin Plattenhardt, illetve Kevin-Prince Boateng, aki befejezi a profi labdarúgást.

Maximilian Mittelstadt a Stuttgartban folytatja, valamint ott van még az idén kölcsönben szereplő Omar Alderete és Santiago Ascacíbar, mindketten végleg távoznak (Getage és Estudiantes).

Nagy kérdés, hogy a nagyobb nevek, mint Marco Richter, Dodi Lukebakio, Dárdai Márton, Marc Oliver Kempf vagy Suat Serdar maradnak-e, ha nem, akkor jó pénzt kell értük kérni, amiből tovább lehet erősödni.

Egyelőre három új névről lehet beszámolni, Fabian Reese a másodosztályú Holstein Kiel szélsője, Gustav Christensen a Midtjylland utánpótlásából, Pascal Klemens meg házon belülről csatlakozik.

Dárdai most két hetet a Balatonon tölt, ezt követően pedig indulhat a munka. Immáron saját elképzelések szerint, szabadkezet kapva…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

UEFA Euro 2024
felső