Évértékelő: EFL Championship 2022/2023 – III. Rész

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2023 július 04.

Már a harmadik részéhez érkeztünk az angol másodosztály összefoglalásában. A csapatokat kibeszéltük, most már tudjuk, ki a bajnok, kik jutottak fel, kik estek ki, kik pótolják őket, azt is, hogy kik okoztak kellemes csalódást, és kik az ellenkezőjét.

A játékosokról azonban még nem igazán beszéltünk. Most ezt pótoljuk. Ebben a részben szót ejtünk a szezon legjobbjáról, a gólkirályról, a legjobb edzőről, és megmutatjuk nektek az idény legszebb találatát.

Az MVP

Mint mondtam, ez a cikk szubjektív. Született ugyanis egy hivatalos döntés, az úgynevezett EFL Awardson választották meg a szezon legjobb játékosát, a legjobb edzőjét és a legjobb fiatalját is. Mi azonban ettől eltérünk, mert… mert mi máshogy láttuk. Meg egy kicsit haza is húz a szívünk.

A szezon legjobbja nálunk a magyar felmenőkkel rendelkező, de svéd állampolgár, Viktor Gyökeres lett. A 25 éves támadó a Coventryt erősíti, és azért választottuk őt (Josh Brownhillel vagy Chuba Akpommal szemben), mert Gyökeres tényleg az a játékos volt, aki a hátán cipelte a Coventryt. Hiszem, hogy nélküle a csapat nem jutott volna el a rájátszás fináléig. A kanadai táblázaton ő végzett az első helyen, hiszen 21 bajnoki találat mellett 10 gólpasszt is kiosztott.

Érdeklődőből nincs hiány, Gyökeres szinte biztos, hogy nem marad a Coventrynél. Érdekes, hogy a legtöbb csapat a Premier League-ből kereste meg a svédet (Wolverhampton, Brentford, Burnley), de a támadó kijelentette, nem biztos, hogy Angliában képzeli el a jövőjét.

Így végül lehet, hogy a portugál Sporting CP lesz a befutó, akik kifizetnék a csatár árát.

A gólkirály

A 2022/2023-as idény gólkirályát a Middlesbrough együttese adta. Chuba Akpom 28 találatig jutott, ezzel magasan nyerte a gólkirályi címet. A 27 esztendős csatárnak elég változatos útja volt, mire úgy igazán befutott volna. Az Arsenalban kezdte, majd a Brentfordban és a Coventryben is megfordult, ám sokat egyik csapatban sem játszott. Az ágyúsoknál esélye sem volt a csapatba kerülésre, így folytatta a kölcsönutat: Megjárta a Nottinghamet, a Hull Cityt, a Brightont és a St. Truident, mielőtt eladták volna a PAOK-hoz.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Görögországban két szezont töltött, majd később még egyet kölcsönben. A Middlesbroughnál ez a második szezonja, az elsőben 38 meccsen 5 gólt rúgott. Most pedig 40-en 28-at.

A 12 millió euróra taksált Akpom egyelőre nincs a csapatok célkeresztjében, de a tél folyamán vitte volna a Crystal Palace és a Southampton is.

A legjobb edző

Az EFL Awards ezúttal – szerintünk – nem lőtt mellé, a lehető legjobb választást hozták meg. Mark Robins, Michael Carrick és Vincent Kompany versengett ezért a díjért, és utóbbi kapta meg végül az elismerést. Nem ok nélkül.

Kompany fiatal edző, első szezonjában teljesen újjá kellett építenie a Burnleyt, de remek igazolásokkal és nagyszerű taktikai érzékkel simán hozta, amit hozni kellett. Toronymagasan nyerték meg az idei szezont, és mindössze három vereséget számláltak. Kompany a Burnley-vel az FA Kupában a negyeddöntőig, a Ligakupában a nyolcaddöntőig jutott, ami másodosztályú csapathoz képest megint csak szép teljesítmény.

Az év gólja

Az EFL Awards jelöltjei között csak és kizárólag gyönyörű gólok kaptak helyet, végül azonban választani kellett egy találatot. Bár megoszlottak köztünk a vélemények, hogy Marcelino Nunez vagy Ismaila Sarr gólja volt a szebb, végül az utóbbi mellett döntöttünk. Nézzétek, hogy vette be a szenegáli a West Brom kapuját:

Ismaila Sarr gólja a West Brom ellen

Az utolsó részben következik a Championship álomcsapata!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső