FTC: Történelmi Fradi-kudarc, Csercseszovot Menesztették

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2023 július 20.

Sok magyar szurkoló még most sem tudja felfogni, mi történt tegnap este. A magyar bajnok, a Ferencváros, a toronymagas esélyes, olyan simán esett ki a Bajnokok Ligájából, hogy azt nézni is rossz volt. Nem, az ellenfél nem egy kiemelt sztárcsapat volt nyugatról, nem is a selejtező kései szakaszában járunk. Az első körben voltunk, az ellenfél pedig a félprofi játékosokból álló KÍ Klaksvík volt. Ahol a játékosok az edzés meg a meccsek mellett civil életet folytatnak civil munkával. Miközben a Fradi millió eurókért vásárol magának új játékosokat.

Most kellene jönnie annak a résznek, ahol összefoglalom a történteket. Általában ez így szokott lenni. Ám itt nem igazán van mit összefoglalni. Az odavágóhoz képest is sokkal gyengébben teljesítettek a zöld-fehérek, és egy félidő alatt három olyan gólt kaptak, amiből egy is ritkán fordul elő egy mérkőzésen. Mondjuk ki: Két hatalmas potyagól mellett egy ostoba (de jogos) tizenegyessel juttatták őket előnybe a magyar játékosok.

A Fradi vezér nélkül, elképzelés nélkül, lélektelenül, gyengén futballozott, valódi helyzetet kvázi ki sem tudtak alakítani. Amit előzetesen a tippünknél elmondtunk, mire számítunk, abból semmi nem valósult meg. Nem fogta meg a KÍ-t az időjárás, a pálya, ők nagyon szervezettek, lelkesek voltak, az, hogy három gólt szereztek, szerencse kérdése is volt. Mi is az a mondás? Ja, igen! A jó csapatnak szerencséje van.

Sztanyiszlav Csercseszov azonnal repült

Nem vártak másnapig Kubatov Gáborék a kirúgással. Már a sajtótájékoztatót követően eldőlt az orosz Sztanyiszlav Csercseszov sorsa, így a Ferencvárosnak új edző után kell néznie.

Az orosz magától nem távozott volna, a sajtótájékoztatón ezt mondta:

„Nagyon rossz meccset játszottunk. Ha egy ilyen teljesítményt nyújt egy csapat, akkor az nemcsak egyes játékosok felelőssége, hanem az edzőnek is el kell gondolkodnia a továbbiakon, de erre aludni kell…”

Kubatov szerint nem kell aludni, a csapatvezető nagyon éles kritikát fogalmazott meg a csapattal szemben a mérkőzést követően. Ezt írta a Facebookon:

Végtelenül szégyellem magamat mindenki nevében. A mai meccs méltatlan volt a Ferencvároshoz. A konzekvenciákat hamarosan levonjuk. A szurkolóknak köszönök mindent!

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Majd nem sokkal később ezt:

A Sztanyiszlav Csercseszovval történő személyes megbeszélésem eredménye, hogy nem dolgozunk tovább együtt.

A szurkolók is sejthették, hogy ez volt az utolsó meccs Csercseszovval a kispadon, mert a lefújás után azt skandálták az orosznak, hogy Auf Wiedersehen, vagyis viszontlátásra!

Földöntúli boldogság a túloldalon

Magne Hoseth, a Klaksvík vezetőedzője szimpatikusan, sportszerűen, de nagyon boldogan nyilatkozott:

„Amikor a játékosok hisznek magukban, hegyeket tudnak megmozgatni, és ilyenkor minden lehetséges. A három-nullás diadalt azért így sem mondanám reálisnak, de, csakúgy, mint az első meccsen, most is hittünk magunkban, és nagyon boldogok vagyunk az eredménnyel. A játékosaim hősök, akikben megvolt a kellő attitűd a csodához. Igen, ilyenkor minden lehetséges.”

Sokan nem tudják, de a feröeri csapatnak van egy magyar stábtagja, Turi Géza, aki 49 évesen is kapuba állt, ha szükséges volt, egyébként viszont a kapusokat edzi a csapatnál. Ő ezt mondta:

„Azt nem tudom, hogy a jobb csapat jutott-e tovább, de talán azt mondhatom, hogy mindkét meccsen jobb napot fogtunk ki. Úgy gondolom, hogy a bajnokság elején jobb lesz a Fradi is. Mi ugye idény közben járunk, szóval ez előnyünkre válhatott.”

„El se tudom mondani, mit jelent ez számunkra. Innentől bárkit meg tudunk verni. Azt nem állítom, hogy a BL-csoportkörbe bejutunk, de minden ellenfél dolgát meg akarjuk nehezíteni.”

A Fradi tehát a Konferencialigában folytatja, az ellenfél pedig az ír Shamrock Rovers lesz.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső