Fucsovics Marci a Legjobb Nyolc Között Wimbledonban!

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 06.

Negyven éve nem történt ekkora siker a magyar teniszben Wimbledonban, mint amit most Fucsovics Márton véghez vitt. A magyar fiú eddigi menetelése is kalapemelésre késztethetett mindenkit, de a tegnapi napon egy még nagyobb dolgot tett le az asztalra: Bejutott a wimbledoni teniszbajnokság negyeddöntőjébe!

Lássuk, hogy vezetett idáig az út!

Az első forduló

Nem számíthatott már az első körben sem könnyű csatára Fucsovics Márton, ellenfele ugyanis az a Jannik Sinner volt, akit hatalmas tehetségként tartanak számon, tíz évvel fiatalabb a magyar teniszezőnél, legnagyobb eredményei közé tartozik, hogy 2019-ben diadalmaskodott az U21-es világbajnokságon, valamint a Roland Garroson negyeddöntőig jutott tavaly.

Korábban kétszer találkoztak, az első mérkőzést az Australian Openen Fucsovics nyerte, a második találkozót – Szófiában – az olasz fiú.

Az első szettben mindkét játékos sokat hibázott eleinte, később aztán összeszedték magukat. 6:5-ös hátrányban Fucsovics elvesztette az adogatását, 1-0-ra vezetett Sinner.

A második szett már könnyebb játékot hozott, 2:2 után Fucsovics megrázta ismét magát, és hamar kiegyenlített. A harmadik szettet szintén Fucsovics hozta, pedig meleg volt a pite, kétszer is bréklabdát kellett hárítania, a végén viszont Sinner hibázott, 2-1.

A negyedik szettben Fucsovics 5:3-as állásnál a meccsért szerválhatott, és nem is hibázott, három óra öt perc alatt ejtette ki a 19. helyen kiemelt Sinnert.

A második forduló

A legjobb 64 között a cseh Jiry Vesely volt az ellenfél, ez a mérkőzés pedig egy kicsit rövidebbre sikeredett Fucsovics számára. Az első szettet 6:3-ra nyerte, és a másodikban is vezetett 5:4-re, amikor ellenfele hátsérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést.

A harmadik forduló

Itt ismét egy kemény menet várt a nyíregyházi játékosra, a kilencedik helyen kiemelt Diego Schwartzman került az útjába. Eddig egyszer futottak össze karrierjük során, akkor az argentin – a Roland Garroson – öt szettben tudott csak nyerni.

Marci hamar elhúzott 2-0-ra, mindkét szettet 6-3-ra nyerte, azonban Schwartzman a harmadikban szépíteni tudott tie break után. Ettől függetlenül Fucsovics ugyanolyan elánnal vetette bele magát a negyedik szettbe is, és 3 óra 23 percet a pályán töltve 6:4-re megnyerte a szettet és így a mérkőzést is.

Következhetett Rubljov, akivel eddig nem volt szerencséje, pedig idén már négyszer találkoztak…

A nyolcaddöntő

Négyszer találkoztak tehát, és a 23 esztendős orosz mind a négy csatát megnyerte. Pontosabban hármat, Dohában Fucsovics visszalépett.

Nem volt ez egy könnyű mérkőzés, most először kényszerült öt szettre Fucsovics, de a közönség támogatását végig élvezve játszhatott, ami nyilván nagyot dobott az ő harci kedvén is.

A meccs eleje jól alakult a számára, 6:3-ra hozta az első szettet, ám Rubljovot is kemény fából faragták, két 6:4-es szettel megfordította a mérkőzést. Ami igazán ijesztő volt, hogy a második szett 40, a harmadik 38 percig tartott mindössze.

És ekkor jött egy 180 fokos fordulat: Fucsovics 22 perc játék alatt egyenlített ki (6:0), Rubljov rendkívül rosszul játszott, magyar ellenfele viszont rendkívül magabiztos volt: 6:0-ra hozta a negyedik szettet.

Ez a negyedik szett pedig annyira megfogta, hogy nem tudott már visszajönni fejben a meccsbe, így 3 óra és 41 perc után a magyar srác üthette ki a labdákat az őt végig támogató közönségnek.

Ilyen eredményt utoljára Taróczy Balázs tudott elérni a férfiak között, ő a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjéig jutott 1981-ben, míg a nőknél ez a bravúr Szávay Ágnesnek jött össze 2007-ben.

A mérkőzés rövid összefoglalója:

Fucsovics a mérkőzést követően a Nemzeti Sportnak nyilatkozott:

Azt most még nem tudom eldönteni, ez volt-e pályafutásom legnagyobb győzelme, de hogy értékes, az biztos. Volt némi elszámolnivalónk Rubljovval! – kezdte a Nemzeti Sport megkeresésére az éppen levezető Fucsovics Márton. – Az én taktikám érvényesült, a labdamenetekben nem adtam ingyen pontokat neki, talán ez volt a különbség. Nem tudom, kívülről hogy látszott, de én úgy éreztem, erősebb és elszántabb vagyok, egy kis szerencsével hamarabb is lezárhattam volna a meccset. Hogy mit várok a negyeddöntőtől? Egy nagyon jó mérkőzést, hiszen Djokovics és én is voltunk wimbledoni bajnokok! A viccet félretéve: bejutottam egy Grand Slam-tornán a legjobb nyolc közé, kiadom magamból a maximumot, és akkor nincs mitől tartanom, ugyanúgy küzdeni fogok az első ponttól az utolsóig, ahogyan Rubljov ellen.

Az ellenfél tehát Novak Djokovics lesz, lássuk – röviden -, ő hogy szerepelt idáig:

Az első helyen kiemelt szerb első szettjével megijesztette a szurkolóit Draper ellen, a fiatal angol aztán a második szettől már nem volt ellenfele Djokonak, végül 3-1-re nyerte az első kört.

Következett a dél-afrikai Anderson, három sima játszmával ment tovább a szerb, hogy aztán a Kudla ellen ugyanezt az eredményt produkálja. A nyolcaddöntőben pedig a chilei Garin próbálta útját állni, hasonló sikerrel, mint a két legyőzött srác – szintén három szett alatt lett vége a meccsnek.

Friss eredmények

Zárásként nézzük meg a legfrissebb eredményeket:

Nők

Barty (1.) – Krejcíková (14.) 7:5, 6:3

Tomljanovic – Raducanu 6:4, 3:0-nál Raducanu feladta.

Muchová (19.) – Badosa (30.) 7:6 (8–6), 6:4

Kerber (25.) – Gauff (20.) 6:4, 6:4

Ka. Plísková (8.) – Szamszonova 6:2, 6:3

Golubic – Keys (23.) 7:6 (7–3), 6:3

Dzsabur (21.) – Swiatek (7.) 5:7, 6:1, 6:1

Ribakina (18.) – Szabalenka (2.) 6:3, 4:6, 6:3

Férfiak

Djokovics (1.) – Garín (17.) 6:2, 6:4, 6:2

Fucsovics – Rubljov (5.) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

Hacsanov (25.) – Korda 3:6, 6:4, 6:3, 5:7, 10:8

Shapovalov (10.) – Bautista Agut (8.) 6:1, 6:3, 7:5

Berrettini (7.) – Ivaska 6:4, 6:3, 6:1

Auger-Aliassime (16.) – A. Zverev (4.) 6:4, 7:6 (8–6), 3:6, 3:6, 6:4

Federer (6.) – Sonego (23.) 7:5, 6:4, 6:2

Hurkacz (14.) – Medvegyev (2.) 2:6, 7:6, 3:6, 4:3 – Eső miatt félbeszakadt

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső