A Nagy Premier League Összefoglaló – III. Rész

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 május 27.

Az előző két részben a legekkel foglalkoztunk. Most pedig – a sorozat záró részében – egy összeállítást találhattok a legjobb tizenegyről. A Premier League ontotta idén is a jobbnál jobb teljesítményeket, ami már csak azért is fontos, mert idén már ketten is ott voltak a magyarok közül a világ egyik legerősebb bajnokságában. Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik a mi álomcsapatunkba nem fértek be, de első szezonjukban nem okoztak csalódást. Kezdjük a legjobb tizenegyet, mely a képzeletbeli pályára 3-2-4-1-es felállásban futna ki.

Kapus

Emiliano Martínez

Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy Emiliano Martínez kivételesen tehetséges kapus. A Világbajnokság hősét évek óta boronálják össze európai nagycsapatokkal, de ő idén is maradt, és védéseivel a legjobb négy közé juttatta az Aston Villát. Talán ez rábírja a maradásra…

Védők

William Saliba

A francia futball egyik nagy tehetsége még csak 23 éves, de már olyan rutin van a háta mögött, amit 30 évesek is megirigyelnének. A válogatottban egyelőre nem nagyon tudta megmutatni, mit is tud, az Arsenalban viszont hétről hétre láthattuk. Ha nem láttuk, az csak és kizárólag rajtunk múlt, mert Saliba minden egyes bajnoki minden egyes percében pályán volt. Gólok terén nem villogott, de egy védőnek elsősorban nem is a gólszerzés a feladata. Amit Saliba megkapott munkaként, azt szinte hibátlanul elvégezte.

Rúben Dias

A Manchester City belső védője évek óta magas szinten futballozik, ebben a szezonban sem nagyon lehet kritizálni. A védők folyton jönnek-mennek, de Dias úgy tűnik, kirobbanthatatlan Pep Guardiola csapatából.

Micky van de Ven

A Tottenham csapatának újoncát is beválogattuk. Nagy pénzt fizetett érte Ange Postecoglou a nyáron, és egy kicsit veszélyes is volt, hiszen van de Ven előtte a Wolfsburgban rúgta a bőrt. Mégis sikerült megállnia a helyét a Premier League-ben. A Tottenham legbiztosabb pontja nem is Cristian Romero volt, hanem van de Ven.

Középpályások

Rodri

Magas minőség, fegyelem és játéktudás jellemzi a Manchester City egyik legértékesebb játékosát. Számára a védekezés az első, melyben hozta a szokásos minőséget, de idén a támadásokból is kivette a részét. Kilenc gólpassza mellett nyolc alkalommal maga vette be az ellenfelek kapuját.

Declan Rice

Az Arsenal játékosáról az előző cikkekben már bőszen beszéltünk. Nem szeretnénk ismételni magunkat. Egyből a csapat legjobbjai közé került Rice, végig magas minőséget képviselt, a jelenléte a legjobb tizenegyben megkérdőjelezhetetlen.

Bukayo Saka

Szintén egy játékos az Arsenalból, teljesen megérdemelten. A szélső az egész szezonban gólokkal és gólpasszokkal segítette Mikel Artetát. Végül előbbiből 16-ot, utóbbiból 9-et gyűjtött.

Cole Palmer

Róla is elég sokat beszéltünk. Mindössze 40 millió euróba került, és kiváló szezont futott az amúgy gyengélkedő Chelsea-t a hátán vitte. Mindent elárul, hogy 33 kanadai ponttal zárt, 22 gól mellett 11 gólpasszt adott.

Martin Ödegaard

Az egykori csodagyerek megtalálta a számításait. Igaz, nem a Real Madridban, hanem az Arsenalban, amelynek már a csapatkapitányi karszalagját is ő viseli, noha még csak 26 esztendős. A támadó középpályás művészi szinten űzi ezt a sportot, nyolc bajnoki gól mellett tíz assziszttal büszkélkedhet.

Phil Foden

Érdekes és fura lett volna, ha a szezon – szerintünk – legjobbja nem került volna be a legjobb csapatba. Fodenről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, 23 éves korára olyan szintű tudás és rutin jellemzi, ami kevés játékost az ő korában. Rúgott 19 gólt, ami egyébként is a legtöbb, amit ő valaha szerzett. De innen még van feljebb…

Csatár

Ollie Watkins

Gondolom sokan várták a gólkirályt, Erling Haalandot ide, de mi inkább az Aston Villa támadóját, Ollie Watkinst választottuk. Szüksége van már egy jó csatárra az angol válogatottnak Harry Kane mellett/után, és Watkins fel fog tudni nőni ehhez a feladathoz. A szezon egyik meglepetését okzova az Aston Villa a negyedik lett a bajnokságban, ebben pedig a támadónak főszerep jutott: 19 gólt rúgott és 13 gólpasszt osztott ki.

Bőven vannak, akiknek még helye lett volna ebben a tizenegyben, nem jutott hely például Ben White-nak, Bernardo Silvának, Erling Haalandnak vagy épp Douglas Luiznak, de valahogy rangsorolni kellett. Ha te másképp látod, nyugodtan írd meg a véleményed a Discord szerverünkön!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső